A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)

36. Hátterek

Monica dermedten meredt az előtte álló férfira. Semmit se változott az utóbbi huszonhét évben, ugyanaz az arc nézett vissza rá, mint majd' három évtizeddel ezelőtt. Ugyanaz a szép metszésű arc, sötét haj, aranysárga szempár, ugyanaz a kenetteljes hang, ami elcsavarta a nővére fejét annak idején.

– Szervusz, Moigran – villantott rá az idegen egy sármosnak szánt mosolyt. – Régen láttalak.

– Takarodj innen – felelte Monica és megpróbálta becsukni az ajtót, de az idegen bedugta a lábát az ajtórésbe. – Nincs itt, amit keresel.

– Ejnye, Moigran, hazudsz... – A férfi Monica felé nyúlt, aki reflexből hátrébb húzódott. A férfi keze félúton mintha egy láthatatlan falba ütközött volna. Monica némi elégtétellel nyugtázta, hogy a varázslatai hatottak.

– Ide te be nem teszed a lábad – vakkantotta oda a férfinak. – Nem fogod bántani a lányaimat, megértetted?!

– Jaj, kedves Moigran, mit félted őket ennyire? – meresztett rá az idegen szomorú szemeket. – A vérszerinti lányodra nincs szükségem – ugyan kinek kéne egy korcs gyerek? A másik, akiért meg jöttem, sosem volt a gyereked, de még csak a rokonod sem, szóval légy jó, és add vissza szépen a családjának.

– Sose voltál a családja – vágta oda neki Monica és az idegen lába elé köpött. – Most pedig menj innen, különben Azorath keze fog lesújtani rád.

Trigeon elmosolyodott. – Mulatságos látni, hogy ilyen vakon hisztek egy olyan istenben, aki soha semmit nem tett a népéért.

– Többet tesz, mint gondolnád.

A férfi felnevetett. – Ugyan, Moigran, azt hiszed, nem ismerem a saját testvérem?

Monica nem felelt, csak rezzenéstelen arccal nézett vissza Trigeonra. Sosem hitte volna, hogy ennyi év után újra farkasszemet kell néznie a Sötét Árnyak uralkodó istenével.

Egy istennel még ő sem veheti fel a harcot.

Azorath adjon erőt annak, aki megpróbálja.

– Ne feledd, Moigran – sziszegte Trigeon –, a sorsot nem tudod megváltoztatni. Három gyermekemet már elküldtem, nekik nem adtad ki a lányomat, így eljöttem hozzád személyesen. Úgy látszik, még ez sem térített észhez, de nem baj, azúttal kivételesen megkegyelmezek neked. Mansara védővarázslata tizenegyedikén éjfélkor megszűnik és akkor eljövök érte, és abban nem lesz köszöneted, ahogy azoknak sem, akik hozzád hasonlóan akadályozni próbálnak.

– Én pedig várni foglak – felelte Monica dühtől izzó hangon. – Bármi történjék.

***

– Brington... hé, Brington, mi bajod van?

Ben csak akkor eszmélt fel, amikor Max erőteljesen fejbe csapta.

– Mi bajod? – kérdezte Max feszülten. – Ki az az ember anyával?

– Nem tudom – rázta a fejét Ben, a hangja remegett, a gyomra görcsbe állt a félelemből. – Azt hiszem a gazdám.

Max elsápadt. – Hogy ki?!

– A gazdám – ismételte Ben. – Rae-t... vagyis Rovenát akarja. Azt hiszem.

A lány úgy nézett rá, mint aki nem akarja elhinni az imént hallottakat. – Biztos vagy te ebben?

Bólintás. Max az ajkába harapott.

– Én tudom, ki az – szólt egy hang a hátuk mögött. Max döbbenten perdült meg. Ben inkább nem tette, hogy megtartsa Rovenát. Amúgy is tudta, ki tartozik a hanghoz.