A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)

24. A vulkánisten alkotása

Rovena sok dologra számított, amikor bekopogott Rickhez, de arra nem, hogy nem Rick fog ajtót nyitni. Pláne nem arra, hogy egy száznyolcvan centis óriásnő nyit neki ajtót.

A nőről két dolgot lehetett elmondani: természetellenesen gyönyörű, és természetellenesen nagy. Mármint biztosan nem tűnt volna annyira nagynak, ha Rovena nem százötvenöt centi magas és olyan vékony, hogy a leggyengébb szellő is feldönti. Sajnos nem ajándékozták meg túl kedvező idomokkal az égiek, szóval elsőre nem is fogta fel ép ésszel, hogy ilyen magas nő létezhet a világon, ráadásul még jól is nézhet ki mellé. Az a típusú nő volt, akinek a mell- és csípőbősége a jó kétszerese annak a csekély számnak, amivel Rovena büszkélkedhetett. Sötét bőrével furcsa kontrasztot alkotott az a mérhetetlen mennyiségű lángvörös hajtömeg ami körbelengte őt, és a pupillátlan, vörösessárga szeme, ami kissé szoborszerű külsőt kölcsönöztek neki. Természetellenesen szép volt, mintha nem a természet alkotta volna, hanem izzó lávából formázta volna meg maga a vulkánisten.

– Kit keresel? – kérdezte a nő mély, búgó hangon. A hangot hozzátéve inkább olyan volt, mint egy ragadozó macska.

– Öh... helló... – nyikkant Rovena. – Rick... itthon van?

– Ki keresi? – hallatszott Rick hangja a lakás belsejéből.

– Valami lány – fordult hátra az amazon. – Kicsi és beteges, fekete hajjal...

Rovena alig tudott elnyomni magában egy felháborodott horkantást. Kicsi és beteges?!

Rick hamarosan felbukkant az amazon mögött, kötényben, szájában egy csokis sütivel, a kezében egy nagy bögre kakaóval. Amikor meglátta Rovenát, azonnal felderült az arca.

– Szia – köszönt, és előrefurakodott Rovenához. – Látom, megismerkedtél Koryval. Épp sütünk, nem jössz be?

– Nem, csak dumálni akartam – rázta a fejét Rovena. – Négyszemközt.

– Kory, szerintem vissza kéne menned, mielőtt még Mary felgyújtja a sütőt – pillantott Rick a Kory nevű nőre. Kory bólintott, és visszament a lakásba. Rick felsóhajtott és átlépte a küszöböt, gondosan becsukva maga mögött az ajtót.

– Megmondtam neki, hogy senkinek ne nyisson ajtót... – dünnyögte, és nekidőlt az ajtónak. – Minél kevesebben tudnak róla, annál jobb.

– Miért, ki ő?

– Egy piromágus – magyarázta Rick. – Segít Maryt kiképezni az ereje használatára.

Áh, szóval piromágus. Ez megmagyarázza a furcsa kinézetet.

– Szóval – sóhajtott Rick. – Hogyhogy egyedül jöttél? Nem látom a két testőrödet.

– Ez most... nem rájuk tartozik. – Rovena az ajkába harapott. – Félek, Rick. Egyre több emlékem tér vissza, és egyre nehezebben kezelem a saját képességemet. Továbbra is azt hiszem, hogy anya nem az volt... akinek kiadta magát. Túlságosan más vagyok, mint Monica és Max, és régen is... emlékszem, miket műveltem. Felrobbantott mosdók, felgyújtott házak... amikor erről szóltam Monicának, megijedt, alig akart elengedni otthonról.

Rick nem tudta, mit mondjon. Mégis mit szokás az ilyesmire felelni? Megtanult olvasni az emberek gesztusaiban és belátni a szavak mögé, de megfelelően reagálni rá sosem tudott. Egyszerűen nem volt szociális érzéke; a kommunikáció volt az egyetlen dolog, amitől rettegett.

Végül nem szólt egy szót sem, csak átölelte Rovenát; a lány néhány másodperc után elhúzódott.

– Kérlek, Rick... – Elővette a legszomorúbb nézését. Rick biztos volt benne, hogy nem színészkedik – Rovena nem tudott színészkedni; vagy azt mutatta, amit érzett, vagy abszolút semmit. – Érzem, hogy te ennél jóval többet tudsz a dologról.