A hétvége fele azzal telt, hogy Monica és Rovena felváltva vigyázott az eleinte még részeg, majd rémesen másnapos Maxre. Az egyik fele a gondoskodásnak Monica szitokáradatából, a másik meg Rovena csöndes jelenlétéből állt. Rovena egy szót sem szólt Maxnek arról, hogy mi történt péntek éjszaka, Max viszont egyáltalán nem kímélte meg Rovenát a buli szaftos részleteitől.
A másik fele pedig azzal, hogy a szombati újság cikkét olvasták el újra és újra, amiben az állt, hogy rejtélyes körülmények között felrobbant a collinswoodi középiskola egy szárnya, és a robbanásban még a helyszínen azonnal életét vesztette az akkor ott tartózkodó Carl Logan, illetve egy Benjamin Logan-Brington nevezetű diák súlyosan megsérült, jelenleg kórházban fekszik.
Rovena próbálta játszani a döbbenetet, amit annyira nem is volt nehéz, hiszen amikor ő eljött az iskolából Rickkel, Carl még élt, igaz, majdnem mindene elégett.
Az iskola viszont a diákok legnagyobb bánatára még ennek ellenére is folytatódott.
Carl Logan állítólagos halála mindenkit lesújtott, a tanárok pedig meg se próbáltak rendet teremteni. Az iskola gyásznapot rendelt el az elhunyt iskolatársuk emlékére.
Mindez Rovenát egy cseppet sem érintette. Senkinek sejtelme sem volt arról, hogy ő is jelen volt. Ben is visszatért az iskolába, és kivételesen megpróbált mindenki kedvesen viselkedni vele, legalább egy rövid ideig. Nem úgy nézett ki, mint akit annyira megrázott volna a legjobb barátja halála, de jobb is volt hogy nem mutatta jelét – az iskolai futballcsapat tagjai maximum egy napig voltak hajlandók őt gyászolni hagyni, utána egy emberként támadtak rá, mintha csak őt okolnák a társuk haláláért.
Rovenának csak annyi tűnt fel, hogy Ben egy hét elteltével a nyomába szegődött, és immár őt és Maxet használta álcának – amíg velük volt, nem bántotta őt senki. Ha pedig nem Rovena, akkor Rick után rohant, mert Carl után ő következett a „senki nem akar vele ujjat húzni" emberek rangsorában.
– Greyman nem ér rá? – vetette oda Rovena Bennek a harmadik ilyen nap végén, miközben épp matekórára sietett, Ben meg szokás szerint a nyomában.
– Lóg – felelte Ben szenvtelenül. – És a melletted lévő teremben lesz spanyolom...
– Na és?
– Te majd megvédsz – vigyorgott rá Ben Rovenára.
– Inkább tanulj meg visszaütni – morogta Rovena és a fejébe húzta a csuklyáját.
– És különben is te vagy az egyetlen Greymanen kívül, aki tudja, mi történt.
Rovena megtorpant a folyosó közepén és szembefordult Bennel.
– Miért, mi történt?!
Ben rezzenéstelen tekintettel meredt Rovena arcába, sárgás szemei sokat sejtetően megvillantak. Becsengettek, csak ők ketten maradtak a folyosón. Ben ennek ellenére lehalkította a hangját és egy kicsit közelebb hajolt Rovenához.
– Egyedül Carl tudott arról, mi vagyok. Vagyis most már csak te. És rajtam, Carl apján és Carlon kívül csak te tudod, hogy Carl túlélte a robbanást.
Rovena sok dologra számított, de erre az egyre nem. Megragadta Ben karját és hosszú léptekkel (már amennyire ezt a magassága engedte) elindult az ellenkező irányba, maga után vonszolva Bent.
– Hé, nekem még órám lesz...
– Majd azt elintézem – felelte Rovena, és berángatta a döbbent Bent a legközelebbi lánymosdóba.
– Hogy érted, hogy túlélte?! – rontott neki Bennek a mosdóban.
– Úgy, hogy túlélte – forgatta a szemét Ben. – Nem halt meg. Üres koporsót fognak eltemetni a hétvégén. Mr. Logan lefizette a kórházat, elhozta és most otthon fekszik mesterséges kómában, amíg az apja ki nem talál valamit. Ha a kórházban marad, nem éli túl.
VOCÊ ESTÁ LENDO
A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)
ParanormalAz Árnyékvilágban egy különös félvér gyerek születik, és vele együtt egy jóslat, ami megpecsételheti az emberek és az Árnyak sorsát. Egy forrófejű druida elrabolja a gyereket az anyja mellől és az emberek közé menekül vele, hogy késleltesse a beköve...