A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)

33. Varjú tütüben

Ben gyűlölt kiöltözni. Legutóbb Carl áltemetésén vett fel öltönyt, akkor is végig igyekezett nem elájulni, mert Mr. Logan kicsit szorosra húzta a nyakkendőjét. Ezúttal Carl kötötte meg neki, bár lehet Ben jobban járt volna, ha Carl inkább az apjára bízza ezt a nemes feladatot.

– Gond van? – kérdezte Carlt, aki már fuldoklott az elfojtott röhögéstől. – Mit csesztem el?

Carl nem szólt semmit, csak a fejét rázta és nevetett.

– Na, áruld el, hadd röhögjek én is – fonta össze Ben a karját a mellkasa előtt. – És különben sem akarok hülyét csinálni magamból Rae előtt.

– Ha... pucéran mennél, azzal se csinálnál magadból nagyobb hülyét – nyögte ki Carl a könnyeivel küszködve. – Úgy nézel ki mint egy pingvin...

Ekkor bukkant fel az ajtóban Mr. Logan, szokás szerint házikabátban, olajfoltosan. Mióta Carl otthon volt, Ben egyre többet látta, mikor régen jó, ha hetente kétszer összefutott vele, mikor mindketten kaja után kutakodtak a hűtőben hajnali kettőkor. Alaposan végigmérte Bent, egyik kezében a kávésbögréjét, a másikban pedig egy kombinált fogót tartott.

– Szerinted jó lesz ez így? – kérdezte tőle Ben, és magára mutatott. Mr. Logan végigmérte és egy örökkévalóságnak tűnő idő után lassan bólintott.

– Elegáns vagy – állapította meg. – Szép a lány?

– Nem – mondta Carl.

– Nagyon – felelte Ben Carllal egyidőben. Mr. Logan felvonta a szemöldökét.

– Most akkor nagyon, nem, vagy nagyon nem?

– Csak... szép – nyögte ki Ben. Carl felvonta az ép szemöldökét.

– Kölyök, te szerelmes vagy... – vigyorodott el.

– Nem, nem vagyok – vágta rá Ben gyorsan. – Rae-vel csak haverok vagyunk.

– Biztos? – kérdezte Carl és Mr. Logan kórusban, ugyanazzal a hangsúllyal és arckifejezéssel. Ilyenkor nagyon látszott, hogy Carl mennyire hasonlít az apjára, még úgy is, hogy a nyáron raszta lett (már amennyi haja maradt neki), és legalább három helyen átlyukasztotta a maradék arcát. Pedig Ben már kezdett hozzászokni Carl új arcához, erre a haverja gondolt egyet és átment rosszfiúba.

– Igen, biztos – szögezte le Ben. – Szóval be lehet fejezni.

Ebben a pillanatban megszólalt az ajtócsengő.

– Megyek és kinyitom – mondta Mr. Logan, és már indult is lefelé.

– Majd én! – ajánlkozott a két fiú.

– Ez Rae lesz – állapította meg Ben. – Majd én beengedem – azzal leviharzott a földszintre, hogy megelőzze Carlt.

Az ajtóban viszont nem Rovena állt, hanem egy Bennél hajszálnyival magasabb, sovány, göndör, szőke lány, aki kissé meghökkent, hogy Ben nyitott neki ajtót.

Basszki – futott át Ben agyán.

– Helló, öcskös – mondta a lány enyhe cinikus hangsúllyal. – Carlos itthon van?

– Hogy ki? – nyögte ki Ben kábán.

– Jövök! – harsant mögötte Carl hangja, és már hallani is lehetett a léptei dobbanásait. Bennek feleszmélni se volt ideje, mielőtt Carl szelíd erőszakkal félretolta volna az ajtóból, hogy átölelje a lányt és megcsókolja.

Aha, szóval ez lenne a barátnő. Az a barátnő, aki elvileg prosti. Nem nézett ki prostinak.

Carl gyorsan elengedte a lányt és a leesett állú Benre tévedt a tekintete.

– Ja... bocs, ti még nem találkoztatok – állapította meg, hol Benre, hol a barátnőre pillantva. – Jen, ő itt a kölyök... vagyis Ben, kölyök, ő pedig Jenna. A... barátnőm.

Jenna kezet nyújtott Bennek, aki görcsben álló gyomorral megrázta.

– Jenna Minx – mutatkozott be.

– Ben Brington – felelte Ben, és gyorsan elengedte Jenna kezét.

Jenna és Carl ezután rövidesen eltűnt, Bent igazából nem is érdekelte, hogy hova mentek és mit akartak csinálni.

Azért az már kicsit gáz, hogy még Carlnak is előbb összejött a dolog, mint neki, pedig úgy nézett ki, mint egy tehén a foltokban fehér bőrével. Neki is, és mintha hallott volna pletykákat arról, hogy Rick is szerzett magának barátnőt, bár még nem hallott semmi konkrétat a csajról.

Ő meg szerelmes lett valakibe, aki nem szereti őt viszont.

Kezdte úgy érezni, hogy egyedül azért létezik, hogy magához vonzza az összes létező balszerencsét a világon.

Csak állt az ajtóban és azon gondolkodott, hol sikerült ennyire elcsesznie. Talán Észak-Afrikával kezdődött az egész.

Aztán hallotta meg a lépteket. Nem sokkal később pillantotta meg a léptek tulajdonosát.

Azt hitte, ott helyben elájul.

Rovena térdig érő, vékony pántos fekete ruhát viselt, aminek a szoknyája inkább egy fekete felhőre emlékeztetett, hátul egy masnival, mint a kislányoknak. A haját kontyba tűzte a feje tetején, amiből már néhány tincs kiszabadult és az arcába lógott. A nyakában egy vörös köves nyaklánc lógott, és mintha egy icipicit ki lett volna sminkelve. A vállán egy apró táska lógott és tornacipőt viselt.

Ez igen – gondolta Ben őszinte ámulattal. A tornacipőért külön kalapot emelt magában Rovenának.

Lehet, hogy számokkal nem lehet behatárolni a szépséget, de Rovena jelenleg bármilyen skálán megütötte volna a maximumot, legalábbis Ben szemében.

Rovena észrevette Bent és egy aprót intett neki, mielőtt odasietett hozzá.

– Szia – köszönt. Egyszer sem nézett Ben szemébe, bár amúgy is ritkán szokott mások szemébe nézni. Sose beszélt róla, de Ben gyanította, hogy legalább annyira fél a szemkontaktustól, mint ő az érintéstől.

– Szia – felelte. – Jó a csukád...

Egyedül Rovena képes magasszárú tornacipőben megjelenni egy bálon.

– Kösz. – Fapofa. Mégis mi hozza zavarba?

– És nagyon... csinos vagy.

Rovena elmosolyodott és lesütötte a szemét. Igen, végre zavarba jött!

– Áh... mint egy varjú tütüben. De te... jól nézel ki. Jól áll neked az öltöny.

– Kösz – bökte ki a fiú. Szóval nem rontott el semmit... ha hazaér, megfojtja Carlt.

Együtt indultak el az iskola felé. Egy idő után sikerült túltenniük magukat azon, hogy hirtelen elegánsan látják a másikat, aztán utána mintha feloldódott volna a hangulat. Nem mintha olyan sokat beszélgettek volna, de eltűnt a közülük a láthatatlan fal, amit az elegáns ruha és a tény, hogy egy párként mennek valahova húzott.

Ben ettől függetlenül rettegett.

Egyrészt az este lehetséges kimeneteleitől, másrészt mert rossz előérzete támadt.

Valami közeledik. Valami sötét, és ő meg nem akart ittlenni, amikor ez a valami bekövetkezik.