Szolgálatodra [TodoBaku - Befejezett]

12.fejezet

- T-todoroki... Kérlek.. ne csináld ezt... - suttogtam reményvesztetten mikor elkezdte kigombolni ingét.

- Sh.. engedd el magad, és ígérem élvezni fogod... - suttogta, ledobva ingét a földre.

- De én nem akarom ezt.. Todo- nem hagyta, hogy befejezzem, ajkait az enyémekre tapasztotta, majd tarthatatlan tempóban elkezdte őket falni.

Minden erőmmel azon voltam, hogy ne hagyjam mélyíteni a csókot, ami jelenesetben sikerült is.

Todoroki lihegve vált el tőlem, vággyal fűtött tekintettel pásztázva.

- Hallgass rám.. - suttogta, lejjebb vezetve tekintetét, majd ujjait a ruhám pántjára vezette - Hülye ötlet volt először megkötözni a kezeidet... De... el is téphetem, hiszen van másik, nem? - mosolygott rám.

- Ne csináld... - suttogtam keservesen.

- Tch... Mintha érdekelne a véleményed... - morogta, de mégsem szabta el, csak arrébb húzta az egyik pántot, majd lassan kulcscsontomhoz hajolt.

Óvatosan egy csókot lehelt rá, majd ezt megismételte többször is.

Nem szóltam semmit, csak csendben tűrtem.

Nem akarom megadni neki azt az örömet, hogy láthat szenvedni, nem akarom, hogy lássa azt az énem, amit próbálok minél jobban elrejteni az külvilág elől...

Lassan elkezdte nyakamat szívni, mire egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat.

Bármennyire is próbálok ellenkezni, a testem nem úgy cselekszik ahogy azt én szeretném...

Todoroki vigyorogva emelete rám felemás tekintetét. Majd egy újabb csókot kezdeményezett. Ezúttal az eddigieknél is vadabbat, így sikeresen betört nyelvével számba. Szemeimet összeszorítva, próbáltam minél hamarabb elválni tőle.

Eközben egyszerűen letépte rólam a ruhámat.

Ijedten néztem a felettem levőre, féltem, hogy valóban megteszi.... Attól tartok innen már nincs vissza út...

Lassan elvált ajkaimtól. Majd végig mérte felsőtestem. Égetett a tekintete, borzasztóan. Még sosem voltam ennyire kiszolgáltatott.

- Már máskor is feltűnt, szóval ideje, hogy megemlítsem, kimondottan tetszik, hogy ilyen izmos vagy... - suttogta végig simítva felsőtestemen, amibe beleborzongtam - Mégis... Olyan gyenge és ártatlan vagy... Hiszen ilyen apró érintések... - simított végig hímtagomon, mire akaratlanul is egy sóhaj hagyta el ajkaimat - Ezt váltják ki belőled... - vigyorgott rám, majd a kulcscsontomra hajolva, gyengéden végig nyalt rajta, míg egyik kezét, lejjebb vezette, majd elkezdte vele dörzsölgetni férfiasságom.

Remegtem. Teljes testemben. Féltem. Nem vagyok én erre felkészülve. Nem vagyok ehhez elég erős...

Lassan áttért kulcscsontomról, a mellkasomra, majd ajkai közé vette egyik mellbimbómat. Elkezdte nyalogatni, majd harapdálni. Én már véresre martam ajkaimat, hogy elnyomjam hangomat, mire végre befejezte. Azt hiszem ez egy rohadt érzékeny pont a testemen...

- Ez az első alkalmad, ugye? - mosolygott rám, miközben ujjait az alsónadrágom széleibe akasztotta.

Visszafojtva feltörő könnyeimet, fejem oldalra hajtva, a párnába nyomtam.

Nem akarom, hogy így lásson... Hogy bárki, valaha, így lásson...

- Már egy ideje nagyon csendben vagy... - suttogta, kezével végig simítva arcomon - Máris feladtad? - kérdezte teljes érdeklődéssel.

Nem válaszoltam. Őszintén, magam is féltem a választól...

Todoroki lassan lenyalta ajkaimról a vérem, majd a lábaim közé helyezkedett.

Tekintetem a plafonra szegeztem, nem akarom látni mit fog csinálni...

Alsóm egy szempillantás alatt lehúzta rólam.

Teljesen eluralkodott rajtam a szégyenérzet, nem akartam, hogy tudassa velem mit lát, magamtól is tudom...

- Szóval ennyire beindítottalak? - kérdezte végig simítva nemességemen. Hátra vetve fejem, hagytam, hogy könnyeim végig folynak az arcomon.

Nem bírom tovább...

Éreztem Todoroki meleg leheletét férfiasságomon.

Nem akarom. Ez az egy szó járt a fejemben, megállás nélkül.

Mikor végig nyalt rajta, zokogásba kezdtem.

Megtörtem.

A félelem, az undor, az alázat érzése egyszerre tört fel bennem.

Todoroki meglepetten vezette tekintetét az arcomra.

- Nem tudtam, hogy ilyet is tudsz... - suttogta letörölve könnyeimet, teljesen feleslegesen, azok megállás nélkül folytak - Viszont ez nem akadályoz meg semmiben... - suttogta visszatérve eddigi tevékenységéhez.

Ezúttal újra kezével kezdte el kényeztetni nemességem, közben egyik kezével elkezdte kicsatolni az övét, majd megszabadította magát a nadrágjától, ezt pedig követte az alsónadrágja is.

- Neh csináld... - suttogtam zihálva - Fejezd be... - néztem felemás szemeibe megtörten.

Bár megrezzent tekintettem láttán, úgy tett, mintha ez nem is történt meg volna.

Habozás nélkül belém vezette egyik ujját, ezzel az eddiginél is nagyobb zokogást kiváltva belőlem.

- E-ennyit számítok neked? - suttogtam a sírástól alig hallhatóan, mire Todoroki meglepve nézett fel rám, de nem szólt semmit.

Egy idő után elkezdte bennem mozgatni ujját.

Ezúttal már nem szólaltam meg, összeszorított szemekkel tűrtem. Még nem fogtam fel, de így fogom elveszíteni a szüzességem. Még egy szörnyű emlék az életemben...

- Feladom... - suttogtam végig a plafont bámulva - Csináld nyugodtan... - motyogtam a könnyeimmel küszködve.

- Tűnj el... - suttogta Todoroki maga elé, az ujját kihúzva belőlem.

- T-tessék? - néztem fel a fölöttem levő illetőre, ki éppen a kezeimet az ágyhoz fogó nyakkendővel babrált.

- Tűnj el! - szólt erélyesebben, miközben sikerült neki elengedni kezeimet.

Habozás nélkül lelöktem magamról, majd kiviharzottam a szobájából, úgy ahogy voltam.

Egyenesen az én szobámhoz, aminek amint beléptem ajtaján, kulcsra zártam, majd a talajt pásztázva, sírva az ajtónak dőltem.

Tudom, elég nehézkesen alakul a kapcsolatuk, de idővel majd minden rendeződik...