Szolgálatodra [TodoBaku - Befejezett]

27.fejezet

Todoroki mellem fekve, átölelt.

- Finom vagy... - suttogta mellkasomról lenyalva a mézet.

- Még mindig bírod? - kérdeztem fáradtan.

- Netán nem akarsz még egy menetet? - vigyorgott rám.

- Elfáradtam.. - sóhajtottam fel.

- Ennyitől? - nézett rám kíváncsian, mire erőtlenül bólintottam - Hát.. pedig máskor a harmadik menetig meg sem állunk, de mivel az első alkalmad volt, elnézem.. - feküdt rám.

- Aludni akarok.. - sóhajtottam fel.

- Aludni? De hát még nincs reggel kilenc sem... Mit csináltál te az éjszaka? Hiszen direkt hagytalak pihenni.. - nézett rám értetlenül.

- Nem tudtam aludni...

- Miért?

- Nem tudom...

- Minden rendben? - nézett rajtam végig aggódó tekintettel.

- Persze... - sóhajtott fel.

- Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? - ült fel szemembe nézve.

- I-igen.. - sütöttem le tekintetem, ülő helyzetbe tornázva magam.

- Biztos nem szeretnél róla beszélni? - emelte meg fejem, hogy a szemébe nézzek.

- Cs-csak.. rosszat álmodtam, semmiség.. - vakartam meg tarkóm zavartan, magamra erőltetve egy mosolyt.

- Katsuki... Mit álmodtál? - hajolt hozzám közelebb, mire lesütve tekintetem, megpróbáltam tőle elhúzódni - Kérlek.. - suttogta - Szeretnék segíteni, látom rajtad, hogy valami nincs rendben... - fogta meg kezem, biztatóan megszorítva, mire nagy nehezen erőt vettem magamon.

- A múltamból álmodtam újra egy... Az életemre nagy hatást gyakorló eseményt... Negatív értelemben...

- Meg tudhatom mi az? - húzott magához közelebb.

- A-anyukám halála.. - suttogtam, lesütve tekintetem.

- És miért pont most álmodtad ezt újra? - simított végig nyugtatóan arcomon, hangjában együtt érzést véltem felfedezni, mire nagyot nyelve, arcára vezettem tekintetem.

- A-anyukám egy a... Yakuza által végre hajtott terror támadásban vesztette életét... - nyögtem ki nehezen, mire érzetem, hogy könnyek gyűlnek a szemebe az emlék felelevenítése miatt. Todoroki tekintete meglepettséget tükrözött, majd egy keserű mosollyal ajkain, szorosan átölelt.

- Sajnálom... - suttogta hátamat simogatva.

- Nincs ezen mit sajnálnod - nyeltem le könnyeim - Nem tehetsz róla... Attól, hogy még a szervezet tagja vagy nem a te hibád.. senkié... Rosszkor volt rossz helyen.. csak ennyi történt.. - toltam el kissé magamtól - És nem is biztos, hogy a te klánod volt... De nem lényeges... Már megtörtént és kész... Fogjuk rá sikerült magam túl tennem rajta.. Csak most... Felidéződött bennem... Ennyi az egész..

- Akkor is sajnálom..  Nem szabadott volna megtörténnie... - sóhajtott fel - De örülök, hogy ilyen erős vagy... Fontos volt neked, ugye?

- Sose bántam vele úgy ahogy kellett volna, mindig banyának hívtam - mosolyodtam el halványan - sose fejeztem ki az iránta érzett szeretetem, pedig meg érdemelte volna.. Apám kis koromban elhunyt, őt sose ismertem igazán, csak anya volt nekem, aki mindent meg tett értem... Csak.. bűntudatom van... Meg szerettem volna neki köszönni... Mikor meghalt... Akkor kezdtem el inni, mert valamivel elakartam terelni róla a gondolataim... De ez már lassan hat éve történt.. Azóta sok minden változott...