Szolgálatodra [TodoBaku - Befejezett]

20.fejezet

Néhány perc elteltével lezajlott a szervező beszéde, aki nagy meglepetésemre egy nő volt.

- Midoryáék valószínűleg, késnek - jelentette ki Todoroki az egyértelműt. Mintha ez engem annyira érdekelne...
Csak unottan néztem magam elé, amíg meg nem pillantom, a kinézetre valószínűleg a húszas évei környékén járó, rózsaszín hajú, fiatal nőt, ki a beszédet is tartotta, most éppenséggel, egyenesen felénk tart.

- Örülök, hogy elfogadtad a meghívásom! - címezte Todorokinak, ki felállva kezet rázott vele.

- Ashido Mina - nyújtotta felém kézét, mire én is kezet fogtam vele.

- Bakugou Katsuki... - néztem sárga, életvidáman csillogó szemeibe.

- Örülök a találkozásnak! - mosolygott rám.

- Szintén... - erőltettem magamra egy mosolyt, de egyáltalán nem érdekelt ez az egész... Csak hadd menjek már haza...

Todoroki még váltott Ashidoval néhány szót, majd visszaült mellém.

Ebben a pillanatban érkezett meg Midorya egy barna hajú lánnyal az oldalán. Amint ide értek, bemutatott minket a vele érkező lánynak, név szerint Uraraka Ochakonak... Todoroki meglepettnek tűnt, amiből arra mertem következtetni, hogy Midoryát ritkán lehet nővel látni...

- Összejöttetek? - nézett ránk kíváncsian Midorya, egy halvány mosollyal ajkain.

- Alakulóban van... - sóhajtott fel Todoroki, mire gyilkos pillantásokkal illettem.

- Szerintem jó pár lenétek... - mosolygott rám, mire csak idegesen lesütöttem tekintetem.

- És ti? Együtt vagytok? - kérdezte Todoroki, Urarakára pillantva, ki erre teljesen elvörösödött.

- E-egy pillanat és jövök... - állt fel azonnal a szóban levő illető, a mosdó felé véve az irányt.

- Ki ez a cafka? Ne mond, hogy komolyan visszatértél heteró életmódba...  - komorodott el Todoroki tekintete, mire Midorya kínos nevetésbe kezdett.

- Nem, dehogy is! - rázta meg nemlegesen fejét - Az apja akarja kényszeríteni, hogy házasodjon össze velem...

- Tessék? Te ebbe belementél? - nézett teljesen értetlenül rá a mellettem ülő.

- Isten őrizz... - sóhajtott fel - A csaj fülig belém van zúgva, én pedig nem akartam egyből visszautasítani olyan durván.. Mondtam neki, hogy próbáljuk meg... Bár a házasság dologról még nem esett szó, egyértelmű mire megy ki az egész...

- Értem. Akkor most mit csinálsz? - kérdezte Todoroki kíváncsian.

- Keresek egy pasit. Még nem tudja, hogy meleg vagyok... Talán akkor undorodna tőlem... Úgy állítom be, hogy még csak most jöttem rá, és halálosan szerelmes vagyok abba a férfi nemű illetőbe. Jó is lenne egy ilyet találni.. - sóhajtott fel - Bár..

- Tetszik valaki, mi? - mosolyodott el Todoroki sejtelmesen.

- Talán.. - sütötte le zavartan a tekintetét.

- Na mond! - vigyorgott Todoroki szélesen. Midorya csak oldalra biccentett, mire Todoroki lassan odavezette tekintetét.

A mellettünk levő asztalnál, csak egy lila hajú illető ült, valószínűleg rá utalt.

- Shinsou Hitoshi... - suttogta Todoroki alig hallhatóan, mire Midorya halványan bólintott - Jó emberem... Ha szeretnéd majd valami akció során párba teszlek titeket... - vigyorgott rá.

- Azt megköszönném... - mosolyodott el.

- De még egy kicsit várj...

- Miért? - nézett rá értetlenül, mire Todoroki közelebb hajolva hozzá, súgott neki valamit, amit még ilyen kis távolságból sem értettem, így csak gyanúsan néztem a mellettem ülőt.

Uraraka épp ebben a pillanatban ért vissza, kissé piros arccal ült le Midorya mellé.

- Lemaradtam valamiről? - kérdezte kíváncsian, mire partnere nemlegesen megrázta fejét.

Todoroki hirtelen felállt, majd megragadva kezem, elkezdett magával húzni.

- H-hova viszel? - kérdeztem zavartan.

- Táncolni... - mosolyodott el, majd a "táncparkett" közepe környékén megállt, velem szembe fordulva, majd lassan kezét lapkockámra vezette, míg másik kezem - amit még azóta se engedett el - felemelte, táncra készen.

Éppen egy elég lassú szám szólt, így nem mi voltunk az egyetlen pár a parketten.

Lassan én is vállára vezettem bal kezem, majd óvatosan felvettem vele a szemkontaktust.

Hirtelen azt se tudtam, hogy hol vagyok. Elvesztem abban a gyönyörű szempárban, amik jelen esetben különösen csillogtak. Ajkait halvány mosolyra húzta, majd lassan elkezdte a lépéseket, akaratomon kívül mozgott testem, ahogy azt ő kívánta. Igaza volt. Csak át kell magam adnom neki, és minden megy magától, ő irányít.

Elég zavarba ejtő ez az egész... Körülöttünk szinte mindenki azt hiszi, hogy egy pár vagyunk, kik akár az életüket adnák egymásért.

Végül is, örülnék ha lenne mellettem egy ilyen személy... Valaki aki bepótolná a szívembe tátongó hatalmas űrt...

Todoroki nem szólt egy szót se, csak csendben figyelte minden mozdulatom. Mintha ha csak mi ketten lennénk itt. Jelen pillanatban nem igazán érdekelt mik vagy kik vesznek minket körül, csak élveztem a pillanatot, mert ez most más volt, mint az összes eddigi vele átélt élményem. Ez valóban jó volt. Egymás karjaiban táncolva. Borzasztóan elmélyültünk egymás szemeiben... Őszintén, már egy ideje nem észlelem az idő múlását, de ez nem is igazán zavar...

Todoroki lassan közelebb hajolt hozzám, olyannyira, hogy orrunkat csak pár centi választotta el egymástól. Éreztem ahogy az arcom felforrósul, tüzes tekintetével szint felnyársal. 

Vonzalom. Igen. Valóban borzasztóan vonzó férfi, ezt nem tagadom... És talán tudat alatt én is vonzódom hozzá, csak ezt az istenért se merném bevallani. Bárkit letudd taszítani a lábáról... Valójában elképesztő milyen kiállása van... Ezekkel az első pillanattól kezdve tisztában voltam. Talán emiatt próbáltam minden próbálkozását hárítani, és ezért voltam vele ennyire távolság tartó... Féltem, hogy beszippant, és onnantól már nincs kiút... Viszont ha nap mint nap, egy légtérben vagy vele, ezt már szinte lehetetlen elkerülni. Egyszer csak megadod neki magad, és hagyod hogy átvegye feletted az irányítást....

Úgy érzem, hogy ez történt most. És jelen pillanatban egyáltalán nem bánom. Viszont tudom, hogy még fogom, nagyon is fogom...

Teljesen átadtam magam a pillanatnak, ajkai ahogy lassan enyémhez értek, teljesen más érzés volt, mint eddig bármely csókja. Megbabonázó, édes... Akaratlanul is visszacsókoltam, amit csak halványan elmosolyodva díjazott, de az istenért sem vált volna el ajkaimtól. Túl jó volt ahhoz az az érzés, számomra és számára. Hevesen dobogó szívvel, szorítottam a lehető legjobban magamhoz, félve attól, hogy a pillanatnak vége szakad, és újra a zord valóságban találom magam. Mert ez nem a valóság. Ez egy báj. Egy mocskos bűbáj, amit szerelemnek csúfolnak...