Szolgálatodra [TodoBaku - Befejezett]

6.fejezet

Felsóhajtva nekiálltam az üvegpoharak törölgetéséhez az asztalnál. Bár még csak délután kettő, az a bizonyos vacsora pedig hatkor lesz, de Todoroki követelte, hogy minden időben legyen kész.

- Hogy haladsz? - kérdezte mögülem az imént említett illető.

- Jól - sóhajtottam.

- Örülök! - mosolyodott el, majd lassan kezeivel átölelte derekam, mire én idegesen elhúzódtam tőle. Todoroki felsóhajtva, szembe fordított magával - Lenne számodra egy ajánlatom...

- Milyen ajánlat? - néztem szemeibe értetlenül.

- Hát.. mit szólnál egy éjszakához, velem? - mosolyodott el kissé perverzen.

- Tch.. nem fizetsz ahhoz eleget... - morogtam fintorogva.

- Oh.. ezen könnyen segíthetünk! - vigyorgott magabiztosan - Félmillió per alkalom?

- Biztos, hogy nem! - förmedtem rá idegesen - Minek nézel engem, valami olcsó kis kurvának?

- Egymillió? - vigyorgott egyre szélesebben, lassan felém sétálva, mire élesen besszíva a levegőt, elkezdtem hátrálni.

- Fejezd be! - morogtam egyre idegesebben, mikor a hátam már a falat súrolta.

Annyira utálom, hogy állandóan ilyen helyzetekbe hoz...

- Ugyan drága, hiszen zavarban vagy... - simított végig vörös arcomon, ami valójában a dühtől volt olyan amilyen... legalábbis remélem... - Te is szeretnéd, ugye? - tekintetem lesütve próbáltam tőle minél jobban elhúzódni.

- H-hagyj békén... - suttogtam erőtlenül, mire tarkómra vezette kezét, közelebb húzva magához. Beakarta fejezni, amit egy hete elkezdett... Ez volt az utolsó csepp a pohárban, eddig bírtam, lekevertem neki egy pofont - Ha még egyszer hozzám mersz érni, feljelentelek! - kiáltottam rá dühösen. Meglepetten hátrált néhány lépést, az ütés nyomához emelve kezét. Pár pillanatig meglepetten pislogott rám.

-Szóval így állunk, huh? - váltott át tekintette dühösé, majd ruhámat megragadva az eddigieknél is közelebb rántott magához, szikrákat szóró tekintettel fürkészve. Kapkodva a levegőt, vártam, hogy, mit cselekszik.

Lehet, hogy túlzásba estem...?

- Ha még egyszer hozzám mersz így érni... Nagyon megbánod... - morogta fenyegetően végig tartva velem a szemkontaktust - Mellékesen, nyugodtan jelents fel, az egész igazságszolgáltatás a markomban van... Majd meglátjuk mire mész vele... - ezzel nekilökött a falnak, majd hátat fordítva elsétált.

- Undorító vagy... - suttogtam magam elé néhány másodperc elteltével.

- Tessék? - fordult vissza, kérdőn felhúzva szemöldökét.

- Annyira... Végig erre ment ki az egész... Az a rohadt szerződés... Esélyem sincs tőled szabadulni... Végig ezt akartad, ugye? Hogy a tulajdonod legyek, h-hogy...  Miért? - nézetem rá elborzadva - Miért jó ez neked?

- Ha valóban a tulajdonom lennél, már rég alattam nyögdécselnél... Másrészt... Élvezem, hogy ilyen kitartóan küzdesz ellenem.. És az érzéseid ellen... - folytatta útját.

- Milyen érzések?! - kiáltottam utána idegesen, de csak kuncogva bement a dolgozó szobájába.

Felsóhajtva pásztáztam a már csukott ajtót.

Miért hiszi azt, hogy bármit is érzek iránta? Ki az a beteg aki ennyi zaklatás után, bármi pozitívat is érezne iránta..?

...