KÉSTÉL - Nagy Márk szemszögéből |✓

16. rész

 – Tessék! – tette le elém az asztalra a tányért Beka anyukája.

 – Köszönöm szépen – mondtam, és beleharaptam az egyik bundáskenyérbe.

 – Mióta? – kérdezte.

 – Tessék? – értetlenkedtem, mire Beka ajtaja felé intett a fejével.

 – Nem igazán értem, miről van szó – motyogtam.

 – Látom, hogy nézel Bekire. Nekem elmondhatod, nem adom neki tovább – mosolyodott el. – Mióta? – kérdezte ismét.

 – Nem tudom. Valamikor jött és azóta nem szabadulok – vontam meg a vállam.

 – Tudod, hogy márker vagyok – kezdte. – De ettől függetlenül kívánom, hogy sikerüljön.

 – Köszönöm – mosolyodtam el.

 – Csak mondana már le Gergőről! – sóhajtott, én pedig csak bólintottam egyet.

Miben jobb az a gyerek, mint én? Talán jobban néz ki? Vicces? Jobban énekel? Vagy valami más?

A bundáskenyerem elfogyasztása után leültem a kanapéra és tovább gondolkoztam. Fogalmam sincs mikor nyomott el az álom, de bár ne tette volna! Valami zavarosat álmodtam Bekiről meg a Késtél-gyerekről.

 – Szia! Mehetünk? – kérdezte Beka.

 – Persze – biccentett vele szemben a srác. Valakire nagyon hasonlított, de nem pontosan tudtam, hogy kire.

 – Amúgy hová is megyünk? – érdeklődött vidáman a lány.

 – Meglepetés – mosolygott rá.

 – És nem tudhatom? – pislogott Beka aranyosan.

 – Nem, mert akkor nem lenne meglepi – mosolygott továbbra is... Hogy is hívják? Geri...

 – Kár – nézett maga elé Beka. Ekkor a srác félrehúzta és szorosan magához ölelte.

 – Ettől függetlenül még ugyanúgy meglepi marad – közölte vele.

 – Köszi, kedves vagy – nevette el magát. Aztán folytatták útjukat.

A következő helyszín a Pop/Rock volt. Szembe jöttek velem. Egy külső szemlélőként láttam mindent, ami történt.

 – Szia Beka – köszöntem. A lány rám nézett és felvonta a szemöldökét.

 – Szeretnél valamit? – kérdezett.

 – Nem – motyogtam zavartan.

 – Akkor ne tarts fel minket! – közölte Geri.

 – Azt várod, hogy hallgassak rád? Szép álmokat! – fontam keresztbe a karomat ellenszenvesen.

 – Nem várom. Muszáj csinálnod. Ebben a műsorban nem szerepelsz többé. Én kerülök a helyedre és velem fog énekelni Beki – vigyorgott.

 – Komolyan? – nézett rá az említett lány.

 – Aha – bólintott a srác. Beka pedig egyszerűen a nyakába ugrott. Vigyorogva kikerültek engem, aztán mentek tovább.

Ezután keltem fel. Felültem a kanapén, az arcomat nyomkodva, ahol valószínűleg a párna lenyomatai voltak láthatóak, a hajam pedig tuti, hogy össze-vissza állt.

 – Mennyi az idő? – ásítottam.

 – Negyed nyolc – felelt Beka.

 – Reggel vagy este? – motyogtam összezavarodva.