KÉSTÉL - Nagy Márk szemszögéből |✓

37. rész

– Őszintén, mitől zuhantál meg? – kérdezett halkan, miután eltettem a telefonomat. A feje viszont továbbra is ott pihent a vállamon.

– Nem tudom – sóhajtottam fel. – Csak láttam, hogy ha nehézséggel állsz szemben, akkor hányan és milyen módon próbálkoznak azonnal védeni. Még a gyrosos ember is biztosított róla, hogy ő soha nem szolgálja majd ki azt a Lexit...

– Igen – nevetett halkan. – Kemál jófej.

– Én egyedül vagyok ebben az egészben. Vagy ma, vagy jövő héten, de kirak a műsor, és vége – motyogtam, és mélyen beszívtam az illatát.

– Először is, ma nem fogsz kiesni – kezdte. – Másodszor pedig a menedzserek sorban állnak érted, lesz lemezszerződésed, ha megnyerted a műsort... Nem leszel egyedül.

– Beka, most sem vagyok egyedül, mégis egyedül vagyok – mondta, remélve, hogy megérti mire akarok kilyukadni. – Nem érted? Nekem egy olyan ember kell, akire számíthatok, azon kívül, hogy együtt dolgozunk. Mint amilyen neked Körte...

– Értem – bólintott. – Akkor válaszd őt – jelentette ki egyszerűen.

– Mi? – lepődtem meg.

– Körtét. Kérd meg, hogy menedzseljen ő, ha vége a műsornak.

– De ő még nem jelezte, hogy elvállalna – ráztam a fejem.

– Nézd, ő nem fog nyomulni, ő nem az a típus. Dobd be neki, és meglátjuk, mit mond – közölte. Ebben mondjuk van valami.

– Te nem bánnád? – kérdeztem azt, ami először eszembe jutott.

– Én? Miért bánnám? Az FBA is Körtéhez tartozik, és remekül kijövök a srácokkal. Körte jó ember. Hosszú távra tervez, és nem hagyja, hogy kizsigereljenek. Nem ad el – magyarázta.

– Tudom. Kösz az ötletet – mosolyodtam el.

– Nincs mit – mosolygott rám. – De most már lassan kérem vissza az öntelt Nagy Márkot, mert ez az elesett éned nem annyira szórakoztató.

– Oké – nevettem el magam. Aztán eszembe jutott Geri. Az említése vagy megjelenése nélkül is elrontja a pillanatokat. – Hé!

– Hm?

– Tényleg itt van a Késtél-gyerek? – kérdeztem. Bár tudtam a választ, egyszerűen muszáj volt.

– Azt hallottam.

– Te hívtad?

– Nem.

– Naaaa – löktem meg egy kicsit.

– Lehet, hogy hagytam egy jegyet valakinél, akiről tudtam, hogy tovább fogja adni neki – sütötte le a szemét.

– Szóval meghívtad – biccentettem komoran.

– Én ezt nem mondtam – tagadta. Ezután egy hosszabb szünet következett, én a telefonom feloldogatásával szórakoztam, Beka pedig engem nézett.

– Újra össze fogsz jönni vele, ugye? – kérdeztem hirtelen és szomorúan.

– Gerivel? Nem hinném.

– Mert nem akarsz, vagy mert nem látsz rá esélyt?

– Ez ennél sokkal összetettebb – sóhajtott fel.

– Mindig ezt mondod. Szereted még, nem? – kérdeztem.

– Persze – ismerte be.

– Pedig görény volt veled – jegyeztem meg halkan.