KÉSTÉL - Nagy Márk szemszögéből |✓

38. rész

– Körte, nem igaz, hogy nem látod. Márker–pizsi. Mekkora ötlet! – próbálkoztam nála. De tényleg, melyik lány nem örülne neki? Vagy nekem. Engem mindenki szeret!

– Na idefigyelj, gyerek-kettő – bökte meg a mutatóujjával a mellkasomat.

– Gyerek-kettő?

– Igen. Ő a gyerek-egy – mutatott Bekára. – Mostmár ketten vagytok, úgyhogy te vagy a gyerek-kettő – magyarázott.

– Miért én vagyok a kettes számú? – sértődtem meg.

– Mert ő volt előbb – mutatott megint a lányra. – Húzzál be a backstage-be, és tartogasd a pizsamaötletedet későbbre, mert ma tovább kell jutnod a döntőbe. Mozgás! Mindketten. Tűnés! – emelte fel a hangját.

Elindultunk a folyosón, én pedig arról győzködtem Bekát, hogy majd mindenképpen posztoljon egy képet Márker-pizsiben.

– Jó, persze, majd posztolok – legyintett.

Amikor beértünk a színpad mögötti helyiségbe az összes szerkesztő letámadott minket.

– Hol voltatok? És miért nem vagytok készen? Hol a ruhátok? Bexi, mi van a hajaddal? Elkenődött a sminked! Mi történt? – hüledezett a rendező-asszisztens.

– A műsor kezdésére készen leszünk, csak volt egy kis technikai problémánk – közölte Beka halál nyugodtan.

– Jó, üljetek fel hátra, nem mutatunk sokáig, csak legyetek jelen a kapcsoláskor, és integessetek majd a kamerába.

A lépcsőfokszerű díszlet első sorában a bankos srác foglalt helyet. Mellettük Hajnal Brigitta a rocksztárral, az előbbitől pedig vártam a gúnyos mosolyt, de az elmaradt. Most vagy csak túl ideges, hogy velem foglalkozzon, vagy valami történt a hátam mögött. Na mindegy.

– Kapcsoljuk is a stúdiót, ahol a versenyzők már izgatottan várják a kezdést – mosolygott a hírbeolvasó, aztán megjelentünk a képernyőn.

– Halló! Igen, itt vagyunk a Pop/Rock sztár leszek! backstage-ében, ahol a versenyben lévő énekesek és duettpartnereik is izgatottan várják a kezdést. Mögöttem jól látható valamennyi fellépő – mondta egy mikrofonba a műsorvezető. Beka aranyosan mosolyogva intett a kamerába, én pedig elmutogattam, hogy szavazzanak rám, és a végén egy márkcsintással is megajándékoztam a nézőket.

Félórával a kezdés előtt, amikor már nem vettek minket a stylist berontott a backstage-be, és szó szerint elsápadt.

– Hogy néztek ki? Megőrülök! Azonnal rohanjatok átöltözni! – sipított.

Az öltözőben már ki voltak készítve nekünk a ruhák, nekem két összeállítás, Bekának pedig egy. Én (Beka elmondása szerint) a Backstreet Boys-os szettemért nyúltam, Beka pedig az egyetlen kupacért, ami neki volt kikészítve.

– Öhm – köhintett Beka. – Kimennétek, amíg átveszem ezeket?

– Most kezd el szégyenlősködni a kis tinisztárunk? – akadt ki Krisz, a stylistunk. Én sosem bírtam ezt a csávót, de a műsorok előtt olyan, mint valami sárkány. – Nem! Öltözzetek át, egyszerre, és azonnal! Minden öltöző foglalt, a táncosok ellepték a helyiségeket, a többiben meg artisták nyújtanak! Lett volna időd, ha éppen ott vagy, ahol vártalak – ordított. – Úgyhogy elég az allűrökből, vedd át azt az átkozott ruhát, és tűnés a sminkbe! Két percetek van! – fejezte be az ordítozást, aztán kiment, és úgy bevágta maga mögött, hogy majd' kiszakadt a helyéről.

– Ez hülye – forgatta meg a szemét Beka, majd körbenézett. Gondolom olyan helyet keresett, ahol a pillantásaim nélkül öltözhet át.

– Elfordulok az ajtó felé, hogy át tudj öltözni – sóhajtottam.

– Kösz – motyogta. Megpillantottam egy tükröt a falon, aminek láttán elvigyorodtam. Pasiból vagyok, oké?

– Hacsak nem akarod... –pillantottam hátra a vállam felett.

– Márk! – förmedt rám.

– Jól van, na – röhögtem el magam.

Egy egyszerű mozdulattal levettem a pólóm, aztán felhúztam magamra az ingemet, hogy úgy nézzek ki, mint aki haladt is valamit. Aztán élveztem a látványt.

Nem tudom, hogy tudja-e a Geri gyerek, hogy mit dobott el magától, és belegondolni se akarok, hogy látta-e már... Ezt inkább hagyjuk. Visszatérve Bekához... Ő... Ő olyan hű. Minden tekintetben.

Szerintem nem láttam még lányt ilyen gyorsasággal öltözni. Azzal a sebességgel még Sonicot is megszégyeníti. Ezt kicsit úgy mondtam, mintha olyan sok lány öltözött volna előttem. Mondjuk, lehet, hogy akartak. 😉

– Kész vagyok, megfordulhatsz – közölte Beka.

– Oké – vigyorogtam, aztán megfordultam, és elkezdtem begombolni az ingemet.

– Kösz, hogy nem szívattál azzal, hogy megfordulsz – mosolyodott el. Ó, Beka, ha te azt tudnád, hogy milyen gondolatok futottak át a fejemen, már menekülnél.

– Mit gondolsz rólam? Úriember vagyok – közöltem vele továbbra is vigyorogva.

– Igen, de mondjuk ennyi idő alatt te is át tudtál volna öltözni... – kezdte, de megakadt a szeme a falon, nekem pedig szélesebb lett a vigyorom.

– Te szemét – lépett elém, és idegesen ütögetni kezdett.

– Mi az? Ne már! Nem csináltam semmit! – röhögtem folyamatosan.

– Hogy lehetsz ennyire bunkó? Végignézted? – ütögetett tovább.

– Nem láttam semmit – röhögtem, miközben a karomat feltartva igyekeztem megvédeni magamat. Lány, de rohadt nagyot üt. – Nem láttam, hogy fekete melltartó van rajtad. – vihogtam tovább. Bár sokkal nagyobb hatással volt rám, mint mutattam.