KÉSTÉL - Nagy Márk szemszögéből |✓

8. rész

A „ruhapróba" után mehettünk énekórára. Ilyenkor az egész épület olyan, mint valami háborús övezet. A folyosók tele vannak emberekkel, közülük néhányan ettek, mindenki másnak pedig valamilyen feladata volt. Ott voltak például a riporterek, akik mindenkit letámadnak, és mi is belebotlottunk egybe. Mindenki vagy az előtte álló emberrel, vagy éppen azzal üvöltött, akivel telefonált. A duettek miatt összefutottunk a másik két partnerrel, akiknek hála nő a nézettség. Kőkemény, többnapos, sokszor tizennyolc órás meló ez, három rohadt óráért cserébe. Mire beértünk az énekterembe Juditon, kívül a csatorna bulvárműsorának stábja is jelen volt.

 – Forgatunk pár vágóképet a próbáról – közölték.

 – Oké – vonta meg a vállát Beka.

 – Viselkedjetek természetesen, mintha itt sem lennénk – utasított az operatőr, mi pedig összenéztünk Bekával.

Ebben az egy pillantásban minden benne volt, amit meg kellett beszélnünk. A kamerák előtt kedves velem, azon kívül szemét. Én pedig nem hagyhatom magam, szóval fordítva is ugyanez. Neki csak egy nehézség vagyok, meg talán egy szemétlád. De ezen megpróbálok változtatni.

Beka leült a zongora mögé és játszani kezdett, én pedig a tetejére támaszkodva énekeltem a dalt. Ötször elpróbáltuk a Gotye-szám elejét (a felvételhez csak ennyi kellett), aztán Judit kért Bekától egy kis türelmet, hogy fel tudjanak venni vágóképet az egyéni produkciómhoz is, ami majd az adásban úgy fog lemenni, hogy miközben a próbát mutatják, én valami „érdekes" dolgot mesélek. Beka átült a kanapéra és csendben hallgatta a dalt. Néha lopva felé pillantottam, a reakcióját akartam látni. A fején látszott, hogy sokkolódott. De nem tehetek róla, hogy tökéletesen illik a mostani énemhez a szöveg.

„Let me introduce you to the coolest guy I know"
vagy éppen:
„After lookin' in my eyes you will never be the same"

Ez megy magabiztosan és lazán egyszerre, valószínűleg ezen akadt ki annyira. Túl hatásos, de csak annak hazugság szagú, aki jobban odafigyel. De ezt legalább bekajálják. Egy „nagyon jól nézek ki, mindenki odáig van értem"-dallal és egy „szakítottunk, de én akkor is elmondom a véleményemet"-duettel csak nyertes lehetek. Olyan verzió nincs, hogy nem én nyerek. Én fogok, és kész.

*

Miután a stáb felvette a vágóképnek szánt jeleneteket, kimentek, nekünk pedig kezdődhetett a rendes próba. Ez pedig hosszú órákon keresztül ment. Tegnap tökéletesen ment minden, mára azonban ennek nyoma sem maradt. Egyáltalán nem ment jól a próba, Beka a zongorázást cseszte el, én persze szerintem semmit, de közös részünk elcsúszott egymástól, úgy szóltunk, mint két idegen, akiknek hirtelen az jutott eszükbe, hogy okozzanak dobhártyakárosítást néhány - vagy mondjuk kétmillió - embernek.

 – Nem jó! – üvöltötte le a fejünket Judit, Bekának viszont jobb volt. Velem már délelőtt is üvöltött. – Rágörcsöltök, erőltetitek.

 – Bocsánat! – mondta Beka.

 – Tudom, hogy fáradtak vagytok, kemény a hét, de ez valami pocsék! – ordította. Kedves. És ez így ment az egész próba alatt. Teljesen elvette az életkedvemet. Körte akkor érkezett, amikor a végét jártuk.

 – Kölykök, csak hogy érezzétek a törődést, ezt nézzétek – mutatott fel két zacskót, amitől mindkettőnk szeme felcsillant. Subway-szendvicsek. Hála az égnek!

 – Szedjétek össze magatokat holnapra, mert ennek csúnya végé lesz! – szólt vissza az ajtóból Judit, aki a próba végeztével még egy utolsó szemrehányó mondattal hagyott ott minket.