KÉSTÉL - Nagy Márk szemszögéből |✓

12. rész

Szinte azonnal felpattantam, és kirohantam a stúdióból. Élő adás volt... Ráköptem Bekára a vizet élő adásban...

Egyenesen a wc-be mentem. Az volt a legközelebbi hely, ahol egyedül lehettem. Hallottam, hogy jön valaki utánam, de nem foglalkoztam vele. Köhögés közben bevágtam az ajtót és még mindig az adáson gondolkoztam.

 – Márk, jól vagy? – kérdezte Körte.

 – Nagyjából – nyögtem ki két köhögés között. Francba! Mi lesz a műsorral? Nem eshetek ki egy hülye betegség miatt!!

Hallottam, hogy Körte felhív valakit én pedig köhögés közben megnéztem, hogy megy–e még az adás. Ment. Beka épp az új albumáról beszélt. Egyértelműen látszott rajta a víz, tehát annak se kerülhette el a figyelmét, aki az adás végére érkezett (ha van ilyen). Az „interjú" végén bejött a Pop/Rock logója én pedig sóhajtva bezártam az oldalt.

 – Márk? – hallottam Beka hangját az ajtó elől. Választ nem kapott (legalábbis olyat nem, amit hallottam). Ezután kopogás hallatszott.

 – Igen? – próbáltam mondani, de nyöszörögve vettem tudomásul, hogy lassan beszélni se tudok.

Megnyitottam a csapot és megmostam az arcom, Beka pedig belépett a férfi wc-be... Ha őt nem zavarja, engem se.

 – Jól vagy? – kérdezte.

 – Kiköptem a vizet egy élő műsorban. Szerinted? – néztem rá mérgesen a tükrön keresztül.

 – Oké, mondjuk nemcsak úgy kiköpted, hanem egyenesen rám! Van fogalmad róla, hogy milyen mémek lesznek ebből? – kérdezte a fejét rázva. Egy percig érdekelte, hogy mi van velem. Utána persze a mémek érdekelték jobban. Amíg mémeket gyártanak, addig beszélnek rólunk, ez pedig elvileg jó. Értem, hogy kellemetlen volt neki, meg ilyenek, de most nem ez a legfontosabb!

 – Hogy lehetsz ilyen önző? Majdnem megfulladtam! – néztem rá sértetten.

 – Én vagyok önző? Ott hagytál élőben... – mondta mérgesen. Még dobbantott is hozzá.

 – Mert köhögnöm kellett! – vágtam rá azonnal. – Fáj itt – tettem a kezem a mellkasomra. Elég szerencsétlen fejet vághattam, mert Beka megenyhült.

 – Dokihoz kéne menned – mondta.

 – Eljössz velem? – kérdeztem azonnal.

 – Hát... Szeretnéd, hogy menjek?

 – Jó lenne – ismertem be kicsit halkabban, mint ahogy eddig beszéltem.

 – Oké, akkor megyek – sóhajtott. Mintha teher lennék. Igazán nagy segítség, hogy legalább egy kicsit jobban érezzem magam. És itt nem csak a betegségre gondolok.

 – Kösz. Szerinted komoly bajom van? – kérdeztem tanácstalanul, a szám szélét rágva.

 – Nem hinném, talán torokgyulladás, vagy ilyesmi – mondta. Látszott rajta, hogy fogalma sincs, de nem akar megijeszteni.

 – A fenébe! – csaptam ököllel a mosdókagyló szélére. – Ez most nem történhet meg. A fináléban vagyok! – akadtam ki.

 – Szombatra elmúlik – bíztatott.

 – Nem eshetek most ki – motyogtam magam elé.

 – Márk, nyugodj már le! – emelte fel a hangját. – Nem fogsz kiesni, ott leszek veled, de most szedd össze magad, és menjünk el orvoshoz. Tuti, hogy valami náthás cucc. Vagy hasonló – mondta. Nekem ebből annyi volt a lényeg, hogy: ott leszek veled.