KÉSTÉL - Nagy Márk szemszögéből |✓

19. rész

 – Nem, dehogy! Csak azt akartam tudni, hogy felkészítenek–e rendesen mindkét esetre – magyarázta.

 – Nem kell – vágtam rá.

 – Rendben van, elnézést – sütötte le a szemét.

 – Megnyerem – mondtam határozottan. Meg kell nyernem, ha nem akarom visszakapni a régi életemet. És ha megnyerem, talán van rá esélyem, hogy a műsor után is találkozhatok Bekával...

 – Értem – biccentett. – Szóval abban is biztos vagy, hogy velem továbbjutsz a héten – mosolyodott el óvatosan. Istenem, de aranyos volt!

 – Viccelsz? Ez nem kérdés – mosolyogtam.

 – Köszi – bólintott vidáman.

 – Jól mutatsz mellettem – tettem hozzá vigyorogva.

 – Mi van? – kerekedett el a szeme. – A duettpartnered vagyok, nem egy kiegészítő! – háborodott fel a lány. Mély levegő Beka, mély levegő. :D

 – Ugyan – legyintettem. – Az senkit nem érdekel. A nézőket nem érdekli a hang. Egyik sem. Ezer műsor lement már, mindenki tudja, hogy annak, aki szerepel egy showban jó hangja van, máskülönben nem lenne ott. Kell az extra. Kell a kémia – magyaráztam.

 – Kémia? – meredt rám.

 – Ja. Köztünk van – mondtam. Lennie kell.

 – Nem, Márk, köztünk nincs. Eljátsszuk, hogy van, mert olyan a dalunk – mondta unottan. Nem tudsz te semmit, Beka.

 – Honnan tudom, hogy mikor színészkedsz, és mikor nem? – néztem rá, élvezve, hogy húzhatom az agyát.

 – Bízz az ösztöneidben. Most nem színészkedem – közölte unottan.

 – Majd meglátjuk... – mondtam és majdnem rákacsintottam, de közbeszólt.

 – Ha most rám kacsintasz, akkor kalózszemkötőben kell fellépned a továbbiakban – közölte én pedig felnevettem, de ő is elmosolyodott.

 – Tudod mit, Beka? – gondolkoztam el.

 – Na? – vonta fel a szemöldökét.

 – Ha megnyerem jövő héten a műsort... – kezdtem.

 – Igen?

 – Elviszlek egy körre az új kocsimmal – ajánlottam fel.

 – Ez igazán kedves tőled – biccentett.

 – Semmiség. Felírlak a várólistára – közöltem szórakozottan.

 – Mi? – lepődött meg.

 – A listára – ismételtem meg.

 – Milyen listára?

 – Arra, amin azok szerepelnek, akiknek ezt már megígértem. A sorrend elvileg fix, de téged beszúrlak valahová a tizenegyedik hely környékére – szívattam.

 – Mi? Te ezt mindenkinek megígéred? – esett le az álla.

 – Dehogy mindenkinek! Azoknak, akik jól néznek ki, vagy mittom' én, segítettek – kamuztam.

 – Nem akarom tudni, hogy én a tizenegyedik helyen melyik miatt szerepelek! Húzz le a listádról, nem ülök be a hülye kocsidba – sértődött meg.

 – Most mi van? – kérdeztem magamban mosolyogva.

 – Húzz le a listáról!

 – Most megsértődtél? Mert tizenegyedik vagy? Jó, várj... beszorítalak a nyolcadikra! Most okék vagyunk? – kérdeztem.