@harrystyles blocked - Larry Stylinson Befejezett - ÁTÍRVA

szóval nem vagy többé az enyém?

- nem megyek semmire a sajnálatoddal!- néztem rá dühösen- tönkre tetted az életemet! rám küldted ezt a pszichopatát, gondolkodtál egyáltalán?! mi a francért én voltam az első, aki eszedbe jutott, hogy megemlíts? niall, azt hittem, hogy a barátom vagy!- törölgettem a könnyeimet, amik már inkább a düh miatt folytak- soha többet ne keress engem, érted?! soha!

hátat fordítottam nekik, és gondolkodás nélkül felrohantam a szobámba. az ajtaját olyan erővel csaptam be, hogy csoda nem szakadt ki a helyéről. a szilánkokon egyenesen átmentem, de annyira nem érdekelt. a könnyeim megállás nélkül ömlöttek, miközben csak az az egy gondolat cikázott a fejemben, hogy már senkire sem számíthatok. a zárat elfordítottam, majd az ágyamra feküdtem. arcomat az egyik párnámba temettem és hagytam, hogy a sós cseppektől az is nedves legyen. ennyire még sosem éreztem magamat elárulva, és igen, úgy viselkedtem, mint egy tini, akinek most törték össze a szívét, de minden jogom meg volt rá, hogy ez legyen a reakcióm. 

nem tudom mennyi idő telt el, de valaki be akart nyitni. aztán mikor realizálta, hogy bizony bezártam az ajtót, kopogtatott.

- akárki is vagy, menj el innen!- mondtam szipogva és a plafont bámultam tovább. megint kopogtak- mondom menj el innen.- ez sem hatott, még egy kopogás- jól van, na!

felkeltem és nagy hévvel kinyitottam az ajtót. harry állt előttem, szemeibe nézve pedig kissé elszörnyedtem. a szép zöld íriszeket most piros övezte, mint amikor túl sokat sírsz és.. nem, ő nem sír. ajkait egy vonallá préselve nézett rám, én pedig továbbra sem értettem semmit. hátra simított pár tincset a füle mögé, aztán kicsit odébb tolt, hogy bejöhessen.

- nem akarok itt lenni veled. húzz el innen.- szóltam rá, ahogyan belépett a szobába.

- ugye tudod, hogy kivel beszélsz?- nézett rám az ágy széléről, ahol helyet foglalt.

- ugye tudod, hogy már nem érdekel?- kérdeztem vissza elcsukló hangon- harry. én nem akarom ezt tovább csinálni. feladom.- tártam szét a karjaimat- ez az. feladom. gyáva vagyok, egy szerencsétlen, akiből soha nem lesz senki és semmi, ahogyan te is mondtad. de mielőtt te jöttél, azelőtt legalább még nem ennyire gyakran gondoltam ezt. és én nem akarom ezt az egészet tovább csinálni, mert már képtelen vagyok elviselni ezt a sok szart mentálisan. megint normális akarok lenni, téged pedig örökre el akarlak felejteni. 

- szóval nem vagy többé az enyém?- szűrt le a lényeget.

- gratulálok, rájöttél.- forgattam meg fáradtan a szemeimet és leültem az ágyra én is.

harry szomorúan elmosolyodott, én pedig csak csendben bámultam rá a baloldaláról. a gyűrűit piszkálta ujjain, és én olyan makacs voltam, hogy még most sem szóltam egy szót sem. többet nem tudtam neki mit mondani, most már neki kellett feldolgoznia a hallottakat.

- akkor megint egyedül kell lennem. de végülis semmi baj, ennyi idő alatt már hozzászokhattam.- pislogott felfele- te is feladtad, mi? ki akar egy ilyen elbaszott ember mellett kitartani, ugye? teljesen nyilvánvaló volt, hogy előbb utóbb ez lesz.- bólintott egy határozottat, mintha valamit elhatározott volna- veled beszéltem utoljára, csak szólok.- kelt fel az ágyról, majd az ajtóban még egyszer vissza nézett rám- ma éjjel megölöm magam.

azzal elment. ledermedve néztem utána és próbáltam felfogni, hogy mit mondott. azt hiszem joggal mondom azt, hogy a szívem ki akart ugrani a helyéről. mit mondott? nem akar megint magányos lenni? nem akar többet élni? mi lett hirtelen azzal az énjével, amit eddig mutatott felém?

az agyam teljesen kikapcsolt és ebből az egész sokkból vagy két perccel később, egy villámlás rántott ki, amit egy dörgés követett. egyből felkaptam a fejemet a zajra. kint szakadt az eső. harry..

harry.. mit tettem?