@harrystyles blocked - Larry Stylinson Befejezett - ÁTÍRVA

újra

mire észbe kaptam, már sehol sem volt. nem mentem ki a házból, csak az ablakon néztem ki, de ott zuhogó eső és a kinti sötétség miatt alig láttam valamit. az erős szél pedig majdnem kicsavarta a helyéről a fákat. túl sok idő telt el, mióta harry lelépett.

félve vettem elő a telefonomat, majd feloldottam azt.

 @ harrystyles üzenetet küldött.

a gyomrom liftezett egyet.

@ harrystyles: kérhetek tőled valamit?

remegő kezekkel írtam vissza, pár betűt először félre is nyomtam.

@ louistomlinson: mit, harry?

válaszoltam némi habozás után.

@ harrystyles:  gyere utánam és utoljára találkozz velem. már csupa seb a karom, te lehetnél rá a gyógyír.

@ louistomlinson : tessék? harry, mit csináltál?

@ harrystyles: semmit, lou. nem kell tudnod. csak egy találkozót kérek.

a torkomban ott volt az a csomó, ami semmi jót nem jelzett, de figyelmen kívül hagytam, és beleegyeztem. 

egyszerűen nem bírtam elviselni a tudatot, hogy miattam bántotta magát. én nem akartam ezt, én csak.. csak magamon akartam valahogy segíteni. bocsánatot kellene kérnem? 

 felöltöztem. a telefonom zsebre tettem és ugyan vittem esernyőt, de ahogy kiléptem a hideg, zavaros éjszakába, az összes víz alá csapódott. igazi küzdelem volt elverekednem magamat a megadott címig, ami szerencsére azért nem volt annyira vészesen messze. ez milliomos negyede a városnak. itt lakna? vagy kamu címet adott meg? egyedül azért jöttem ide, mert segíteni akarok neki. akármilyen ember is, nem érdemli meg, hogy meghaljon. ha megölné magát, biztosan rám kenné egy levél formájában. és aztán engem is a halálba kergetne? de van valakije neki egyáltalán rajtam kívül? vagy tényleg annyira egyedül van, mint amennyire állítja? 

a ház, amelyikhez mennem kellett, az utca végén volt. fekete, hegyes kerítések, fehér épület, az ajtón pedig már messzebbről is kiszúrtam a keresztet. harry bal kezén is van egy.  megnyomtam a csengőt, és nem is kellett sokat várnom, a kapu magától kinyílt. ezek szerint valaki bentről kinyitotta. végig siettem a macska köves úton, aztán végre beértem az ajtónál lévő kis eresz alá. így is bőrig áztam. a vizes tincseimet kicsit hátra kellett simítanom, mert az összes a homlokomra tapadt. kopogtattam, harry pedig egyből ajtót nyitott.

- szia.- köszönt kissé halkan- gyere be.

bizonytalanul léptem át a küszöböt. csöpögött a ruháimból a víz, hallani lehetett, ahogyan néhány kis csepp a linóleumra érkezett. nagyon nagy ház volt. a nappaliban plazma TV, hangfalak, három fotel és egy méretes kanapé. a konyha is.. rendesen el lehetett benne veszni. viszont a lépcsősor, ami az emeletre vezetett, nekem biztosan tiltott rész volt.

harry összefonta maga előtt a karjait. már másik ruha volt rajta, ami egy nagy pulóvert és egy melegítőt takart. zavartan álltam ott előtte, csurom vizesen.

- kösz, hogy eljöttél. - törte meg a csendet- nem akartalak ide elrángatni.

- semmiség..- piszkáltam az ujjaimat- megmutatod  a karod? hogy mennyire tettél kárt magadban?

- egyenlőre nem szeretném.- rázta meg a fejét, nekem pedig ez kellett volna, hogy a vészjelző legyen- de el sem tudod hinni, mennyit jelent nekem, hogy itt vagy. mikor azt mondtad, hogy nem vagy többet az enyém.. sajnálom, de teljesen összeomlottam. nekem sosem volt senkim, te pedig annyira édes vagy, louis. úgy éreztem most már minden oké. de igazad van. az én hibám volt.- szegezte a földre tekintetét. szavai úgy hasítottak bennem, akár egy kés. most ez komolyan beszél? mi ez az egész? miért változott meg hirtelen ennyire?  elhúztam a szám, mert egy nagyon rossz ötlet jutott eszembe, de nem akartam, hogy az élete a lelkemen száradjon

- ha..- kezdtem halkan-ha megint veled lennék, akkor.. akkor ugye meggondolnád magad? - kérdeztem reménykedve.

- mármint?

- mármint nem akarnál öngyilkos lenni.- kezdtem idegesen dobolni a lábammal a földön. harry megvonta a vállát, és a világ legeslegártatlanabb tekintetét villantotta rám, nekem pedig elszorult a torkom.

- szerintem igen..- mondta végül.

nagyot sóhajtottam. így kezdődött minden. hogy beleegyeztem abba, hogy az övé leszek és mindent feladok. most pedig visszakarok esni abba a gödörbe, amiből nagy erőfeszítések árán kimásztam. de én nem akarom, hogy harry-nek baja legyen. ő is ember. az övé is egy élet. még ha én szenvedvek is, akkor sem hagyhatom, hogy meghaljon.
 megráztam a fejemet, ő pedig érdeklődve mért végig engem.

- rendben..- szinte hallottam a köztünk beálló csendben, ahogyan újból a földre érkezik egy vízcsepp- újra leszek a tiéd.- nyeltem egy nagyot, mert ezeknek a szavaknak olyan íze volt, mint az ecetnek. 

- de akkor többet nem szállhatsz ki.- figyelmeztetett.

- asszem' így van..- bólintottam a vizes pulcsim alját szorongatva.

és ekkor csillantak fel úgy harry szemei, mintha ő mag lenne az ördög. 

halványan megráztam a fejemet, ahogyan elém lépett, majd végig simított az arcomon.

- nagyszerű.- mondta vidáman- most pedig térdre, louis.- nem is volt sok választási lehetőségem, hiszen a földre nyomott.

- de én..- azt sem tudtam, hogy pontosan mit akarok mondani. szinte már vacogtam az átázott ruhákban, és reménykedve néztem fel a zöld szempárba.

- nyugi van édesem. hamar megszokod.- hajolt le, hogy egy puszit nyomjon a homlokomra és feltűrte pulóvere ujjait. nem is volt semmilyen seb a karján, a felismerés pedig egyre erősebb volt bennem, miszerint hazudott mindenről. én pedig annyira naiv és hülye voltam, hogy hagytam neki, hogy ő mozgassa a szálakat, és én legyek a bábu. és ez volt az az éjjel, amikor tényleg belerángattam magamat valami nagyon nagy bajba.

véglegesen.