Köszönöm Fox (James Maslow Fan Fikció) (Fordítása a 'Thanks Fox'-nak)

7.rész

"Hol voltál ilyen sokáig?"

Azonnal a nappali irányába fordultam, és megláttam Jonathant a kanapénál, a telefonjával maga előtt az asztalon, és a tévé be volt kapcsolva. Hogy nem vettem észre, hogy be van kapcsolva?

"Ömm, a városban?" Válaszoltam neki, miközben pár lépést tettem felé. 

"Egyedül?" Komolyság jelent meg az arcán. 

"Nem, egy baráttal."

"És ki volt az a barát?"

Oké, most kezdtem el begurulni. "Miért akarod tudni?" Kérdeztem, összefonva a karom magam előtt. 

"Asszem, jogom van hozzá, hogy tudjam."

Mi a fa... Úgy értem, franc. Nem káromkodok, ez egy rossz szokás, amiről sikerült leszoknom pár hete, és nem akarom megszokni újra. Oké, de mit gondol, mégis ki a franc ő!?

"Mi van?"

"Azt mondtam, asszem jogom van tudni, hogy ki volt az a barát." Mondta, felállva. 

"Ohhh, nem kell felállj édesem, nem félek tőled." Ez igaz, nem félek tőle. De egy kicsit megijeszt, hogy magasabb nálam. 

"Biztos vagy benne?" Vigyorgott. 

"Tudod mit Jonathan? Most nem akarok veled most vitatkozni. Álmos vagyok, szóval jó éjszakát." És ezzel, a sarkamra fordultam, és elkezdtem sétálni a szobám felé. 

"Hová mész Cat?" Kérdezte Jonathan, miközben megragadta a karom. 

Leráztam magamról. "Engedj el! Ne hidd, hogy irányítani tudsz, már megszabadultam tőled. NEKED, nincs jogod ehhez. Megértetted? Mondtam, megbökve a mellkasát az ujjammal. "Most pedig megyek és alszom."  Kinyitottam a szobám ajtaját, és hátra fordultam, hogy ránézzek. "És meg se próbálj zavarni holnapig." Mondtam, az arcába csapva az ajtót, egy hangos csattanással. 

Nem hiszem el, hogy ilyen irányítgató kezd lenni felettem! Igen, ez az a Jonathan amit utálok. Az irányítgató, és féltékeny Jonathan. 

Levettem a ruháim, és felvettem a pizsamám. Elmentem a fürdőszobába, lemostam a sminkemet, megmostam a fogam, és elmentem lefeküdni. 

Az ágyban feküdve elővettem a telefonom, hogy lecsekkoljam a facebook-ot. 

Apukám írt egy üzenetet. 

'Szia szívem, hogy vagy?

Remélem jól. Csak szerettem volna elmondani, hogy nagyon hiányzol, és imádkozunk érted. Ne felejtsd el, hogy elképesztő vagy, és megérdemled, hogy megkapd, amit akarsz. Egy tehetséges, fiatal lány vagy. 

Szia, szeretünk. 

Apu'

Befejeztem az olvasást, és csak mosolyogtam. Tudja, hogy milyen vagyok, nagyon szomorú lennék, az első negatív hozzászólás miatt, de így adott egy kis erőt. Egyébként, még mindig nem kezdtem el keresgélni. 

Visszaírtam neki. 

'Szia apu, igen jól vagyok, és te?

És ti is nagyon hiányoztok nekem, és köszönöm, hogy imádkoztok értem.

Nem fogom feladni akkor sem, ha tudom, hogy sokan negatívan fognak hozzáállni. 

Köszönök mindent. 

Szia, szeretlek titeket.

Caty'

Általában Caty-nek hív, ezért írtam Caty-t a végére. Elküldtem az üzenetet.

Kopogtak az ajtómon. 

"Mi van?" Mondtam idegesen. 

"Beszélhetnénk?" Kérdezte Jonathan.

"Igen, persze. Miért nem jössz egyből be, és akkor el is cseszhetném azt a szép kis arcodat, mert rohadtul zavarsz!" Mondtam, kiborulva. Azt mondtam neki, hogy ne zavarjon, de most is épp azt csinálja. 

"Bejöhetek, vagy nem?"

"Nem! Hátra fordulhatsz, és elmehetsz. Aludni szeretnék!"

"Oké, de akkor holnap beszélünk."

"Igen, igen, tökmindegy. Álmodozz csak tovább fiam. Nincs miről beszélnünk, úgyhogy szia."

"Jó éjt." Mondta, és hallottam ahogy elsétál. 

Végre aludhatok egy kicsit. Imádom az ágyam, haha.