Köszönöm Fox (James Maslow Fan Fikció) (Fordítása a 'Thanks Fox'-nak)

3.rész

Arra keltem, hogy a napfény besütött a szobámba. Ránéztem az órára, és tíz órát mutatott. Felálltam, és elsétáltam a konyhába. Jonathan már nem volt itthon. Hétfő volt, ezért elkellett mennie dolgozni. Végig néztem a szekrényeket, és végül egy tál müzlit csináltam magamnak reggelire. Evés után elmostam a tálamat, és elmentem átöltözni valami olyanba, amiben kimehetek az utcára. Egy világoskék ruha mellett döntöttem, fehér szandállal. Elraktam a pénztárcámat, az iPhone-omat, és a fülhallgatómat a táskámba, felvettem a napszemüvegem, és kisétáltam az ajtón.

Egyenesen a tengerpart felé vettem az irányt. Szerettem volna érezni, és látni az óceánt, így reggel. Imádom. Amikor már a part közelében voltam, megláttam egy kiskutyát. A kutya a járda közepén ült, egyedül. A legtöbb ember, aki elsétált mellette, nem foglalkozott szegény állattal. Várjunk csak. Én ismerem ezt a kutyát! Ez nem az amelyiket láttam tegnap a tengerpartnál? Azt hiszem igen. Oda sétáltam hozzá.

"Heló." Mondtam, letérdelve a kiskutya mellé. Lassan oda sétált hozzám és felrakta a mellső mancsait a lábamra.

"Elvesztél?" Kérdeztem, a fejét simogatva. A kutya ugatott egyet.

"Mi a neved?" Megnéztem a kis medált, ami a nyakörvén volt.

"Hmm, Fox. Szép név, tényleg egy rókára emlékeztetsz." Felvettem, felálltam, és a mellkasomhoz szorítottam. "Nézzük meg ki a gazdád, és vigyünk el hozzá."

 Még egyszer megnéztem a kis medált, és pontosan elolvastam. Volt ott egy cím, egy telefonszám és egy név. "James Maslow." Ránéztem Fox-ra. "Menjünk el egy kávézóba, hogy ihass valamit." Elsétáltam a legközelebbi kávézóba, amit találtam, még mindig Fox-ot fogva, leültem, és az ölembe tettem. Egy Cappuccino-t magamnak, és egy tál vizet kértem Fox-nak. Megköszöntem a pincérnőnek, amikor kihozta nekem a dolgokat. Leraktam Fox-ot a víz mellé, és elkezdett inni. Biztos szomjas volt. Az egyik szemem rajta tartottam, nem akartam, hogy elsétáljon. Elővettem a telefonomat a táskámból, és beütöttem a számot.

"Haló?" Mondta valaki, a vonal másik végén.

"Haló, a nevem Catherine, és azt hiszem megtaláltam a kutyádat." Mondtam.

"Tényleg? És jól van?" Aggódottnak hangzott.

"Igen, jól van. Elvittem magammal egy kávézóba."

"Hála a jó égnek, hogy jól van." Mondta megkönnyebbülten. "El tudod mondani hol vagy, hogy el tudjak menni érte?"

"Természetesen. A Kalifornia kávézóban vagyok, (Cat írta: Most ez jutott eszembe) körülbelül öt percre a parttól."

"Rendben, köszönöm. Ott leszek tíz perc múlva."

"Oké, visz-hall."

"Visz-hall."

Leraktam a telefonomat az asztalra, és lenéztem Fox-ra. A mellső mancsai a lábamon voltak. Felvettem, és az ölembe raktam. Amíg vártam James-re, a Cappuccinomat ittam, és a kutya fejét simogattam.

"Elnézést hölgyem." Hallottam egy férfihangot mögülem. "Ez az én kutyám, Fox?"

Hátra fordultam, és egy pár gyönyörű, mogyoróbarna szembe néztem. "Ömm, ha te vagy James Maslow, akkor igen." Fox kiugrott az ölemből, és James-hez szaladt. Körülbelül 185cm magas volt, barna haja, napbarnított bőre és fitt teste volt. Fekete farmer, fekete cipő, fekete póló, és egy vörös-kék mintás ing volt rajta.

"Igen, James Maslow vagyok. És nem bánnád, ha leülnék melléd egy italra?"

"Nem, ülj csak le nyugodtan." Mondtam, megfogva a táskám, ami a mellettem lévő széken volt, mondtam mosolyogva.