Köszönöm Fox (James Maslow Fan Fikció) (Fordítása a 'Thanks Fox'-nak)

9.rész

Először Jonathanre, aztán Jamesre néztem. 

Nem tetszett az arcuk. 

"Ő az a barát?" Kérdezte Jonathan. 

"Ömm, igen." 

"Nem mész vele sehova."

"Jonathan kérlek." Néztem rá könyörgően. Nem akartam, hogy ugyanazt eljátssza, amit tegnap.

Sóhajtott. "Elnézést. A telefonod kiesett a táskádból, vissza akartam adni." Adta át a telefonom. 

"Ohh, oké, köszönöm." Mosolyogni próbáltam, és szerencsére nem jött rá, hogy mű mosoly volt. 

"Akkor, most megyek. Szia, később találkozunk." Integettem. 

Kisétáltam, és becsuktam az ajtót. James és én csöndben sétáltunk a lifthez. Amíg vártuk, hogy feljöjjön a hatodikra, James megtörte a csendet. 

"Szóval... Hogy vagy?" Mosolygott le rám. 

"Jól köszi, és te?" Mosolyogtam vissza. 

"Én is, köszi." Megérkezett a lift, és beléptünk. 

"Mondhatok valamit?"

"Igen, persze."

"Jobban nézel ki egy igazi mosollyal, mint egy művel."

Éreztem ahogy elpirulok. "Köszi."

Kuncogott. "Szívesen."

A lift leért a földszintre, és kisétáltunk. James mutatta az irányt az autójához, és kinyitotta az ajtót, hogy beszállhassak. 

"Köszönöm." Mondtam, ahogy leültem. 

"Szívesen."

Körbe sétálta az autót, és beült. Becsatolta az övét, beindította a motort, és rám nézett. 

"Mi az?" Kérdeztem, egy idő után. Lefelé néztem, mert nem akartam ránézni, miközben ő engem néz. 

"Semmi. Csak elgondolkodtam." Előre nézett, és vezetni kezdett. 

"Min gondolkoztál?" Kérdeztem. 

Abban a pillanatban ahogy befejeztem a kérdésem, csipogott a telefonom. Egy üzenet. Kíváncsi vagyok, ki lehet az.

"Ugye tudod, hogy nyugodtan megnézheted a telefonodat, hogy lecsekkold ki volt az, oké?" 

"Ne válaszolj kérdéssel." Mondtam, mérgesnek hangozva. Persze csak hülyéskedtem. James kuncogott, én pedig mosolyogtam. 

"De oké. Csak hozzászoktam, hogy, ha mással vagyok, akkor nem telefonozok."

"Csinálhatod, ha velem vagy. Engem nem zavar." 

"Oké, köszi." Kivettem a telefonom a táskámból, és megnéztem az üzenetet. 

'Várom, hogy találkozzunk.' 

Ez volt az üzenet. Zavarodottan néztem a számra. 

"Mi a baj?" Kérdezte James. 

"Nem ismerem a számot. És az illető azt írta, hogy várja, hogy találkozzunk. De ez nem lehet Jonathan." Ahogy befejeztem a mondatom, kaptam még egy üzenetet. 

'Ja, és amúgy Carlos vagyok. Bocsi elfelejtettem odaírni, hogy ki vagyok.' 

Jaa, ez Carlos. De honnan van meg neki a számom?"

'Ohh, heló Carlos. Semmi baj. Én is várom, hogy találkozzak veletek. És honnan van meg a számom?'

'James adta meg.'

Miután befejeztem az üzenet olvasását, ránéztem Jamesre. Azt hiszem, nem baj, ha szórakozunk egy kicsit. 

"Jaaaames?"

"Igen?"

"Te adtad oda a számom Carlos-nak?"

"Mi? Nem!" Akadt ki.

Felnevettem. "Oké, ha mégis te lettél volna, akkor se lenne semmi baj. De aki rám írt, az Carlos volt, és azt mondta, hogy te adtad neki oda a számomat." 

"Nem, én nem. Megkérdeztelek volna előbb. Ohh, nagy bajban van."

Megint felnevettem. "Ne legyél rá mérges, nem probléma. Komolyan."

Ránéztem a telefonomra, és jött egy újabb üzenetem.

'Nem, csak hülyéskedek. Elvettem a telóját, és megkerestem a számodat.'

Felnevettem és visszaírtam. 

'Asszem jobban tennéd, ha elbújnál a kövi találkozásotok előtt.'

'Oké, köszi az ötletet, haha. Szia, később tali.'

'Szia.'

"James. Carlos azt mondta, hogy elvette a telefonodat, és rákeresett a nevemre."

"Jaja, nagy bajban van." Mondta James. 

"Hová megyünk?" Kérdeztem.

"Felvesszük a srácokat, aztán átmegyünk Carlos barátnőjének a házába." (Én is tudom, és Cat is említette, hogy akkor, amikor ez a sztori készült, még nem voltak házasok. Ami nyilván időközben változott, és most is szeretnék szólni, hogy ebbe a sztoriba még NEM házasok. Csak, hogy félreértés ne essék. Köszi a megértést!)

"Oké. Kedves?" Kérdeztem.

James kuncogott. "Igen, az. Azt hiszem ti ketten jó barátok lesztek. Nem kell elbizonytalanodj."

"Bocsi, csak... A múlt nyomot hagyott bennem, és a kicsi, és bizonytalan Catherine még mindig bennem él."

"Ne aggódj." Mosolygott rámnézve. 

James egy nagy ház kocsifelhajtójára parkolt. Nem is nagy, inkább gigantikus. Lenyűgözve néztem. Imádom az ilyen házakat, mindig olyan szépek. 

"Úgy látom tetszik." 

"Igen, nagyon." Bólogattam, még mindig a házat nézve. 

James és én kiszálltunk a kocsiból. Mellette sétáltam az ajtóhoz. 

James becsöngetett, és pár másodperccel később, valaki kinyitotta az ajtót. 

"Cat!" Kiáltotta Carlos, és megölelt. 

"Szia!" Mondtam nevetve, és visszaöleltem. 

"Meg fogsz ölni?" Kérdezte Carlos Jamest, ahogy elhúzódtunk egymástól. 

"Nem vagyok benne biztos. Majd még gondolkozom." Mondta James komolyan, aztán mindketten elkezdtek röhögni. 

"Nem, nem menne." Mondta James, miközben Carlos megölelte.

"Túl sok dráma." Mondtam.

Rámnéztek, és mindannyian elkezdtünk röhögni.

"Szeretnétek bejönni?" Kérdezte Carlos.

"Ja." Válaszolt James. "Te jössz?" Kérdezte, miközben rámnézett. 

"Igen, persze." Beléptem a házba, és körbe néztem. 

"A lányok imádják a nagy házakat, igaz?" Kérdezte Carlos.

"Azt hiszem ez egy ilyen lányos dolog." Mosolyogtam. 

"Bemehetsz a nappaliba, addig hozok neked valamit inni." 

"Oké." Aztán James mögött mentem, mert nem ismertem a házat.

"Szia!" Hallottam, ahogy beléptünk a nappaliba.