Köszönöm Fox (James Maslow Fan Fikció) (Fordítása a 'Thanks Fox'-nak)

21.rész

Mosolyogva néztem rá. "Igen, megmondtad."

Kuncogott. "Ne pirulj el." Fox ugatott. Fox a földön volt, közvetlenül mellettünk. "Azt hiszem valaki féltékeny." Mindketten nevettünk. James felállt, és felém nyújtotta a kezét. 

"Köszönöm." Megfogtam a kezét, és felhúzott. Fox rám ugatott, és két lábra állt. "Gyere ide édesem." Felkaptam, és megöleltem. Elcsöndesedett ahogy fogtam, és a fejét a vállamra hajtotta. 

"Oh, most már csöndben van." Mondta meglepetten. "Gyere apucihoz, én is szeretnélek megölelni." Széttárta a karjait Foxnak. Fox felnézett, ránézett, aztán megint a vállamra hajtotta a fejét. 

"Aha... oké. Nem sértődtem meg, egyáltalán nem." Nevettem. Ránéztem egy halvány mosollyal, és észrevettem, hogy ő már eddig is engem nézett mosolyogva. Végignéztem az arcán. Egyszerűen tökéletes. Kedves, édes, jól néz ki, megért, és segít nekem. Ő minden, amiről egy lány álmodhat. Kizökkentem az álomvilágomból. 

"Mikor találkozunk a többiekkel?" 

"Most már mehetünk. Logan, Joni és Carlos Lexinél maradtak az éjszakára. El szeretnének menni valahova ebédelni, aztán el mennének szórakozni. Ne kérdezd hova, mert fogalmam sincs." 

"Oké. Magunkkal visszük Foxot is?" 

"Igen, nem szeretném, ha egyedül maradna itthon." 

"Oké, felöltözöm, aztán mehetünk. Persze csak akkor, ha most szeretnél menni."

"Persze. Induljunk." Mindketten felmentünk az emeletre. 

Bementem a szobámba, és becsuktam az ajtót. Leraktam Foxot, ő pedig lefeküdt az ágyamra. 

A szekrényemhez sétáltam, és elkezdtem kutatni ruhák után. Egy fekete rövidnadrágot, egy fehér pólót és egy zöld-fehér inget vettem ki. Felvettem a nadrágot és a pólót, és a fürdőszobámba mentem. Fáj a szemem, szóval úgy döntöttem, hogy kiveszem a kontaktlencsét egy darabig. Megmostam az arcomat, használtam egy kicsit a tusomat és a szempillaspirálomat, kivettem a hajgumit a hajamból, hogy kiengedjem azt, és megfésültem. Visszasétáltam a szobámba, és felvettem az ingemet, nyitva hagyva azt. Felkaptam a telefonom, a pénztárcám, és a kontaktlencsémet, (arra az esetre, ha esetleg le kéne vennem a szemüvegem) és beleraktam őket egy fekete kistáskába. Elővettem a zöld Vansem és felvettem. Aztán megkerestem a szemüvegem. Ahogy megtaláltam, fel is vettem. 

"Gyere Fox." Felvettem, és lementem a lépcsőn, be a nappaliba. James már ott volt.

"Készen va..." Rám nézett. Rajta volt a szemüvege.  "Wow, te most olyan... más vagy." 

Felnevettem. "Ez normális, nem a kontaktlencsém van rajtam. És te is másmilyen vagy." Mosolyogtam. Jamesen is rajta volt a szemüvege. 

"Nem tudtam, hogy kontaktlencséd van. De jól nézel ki szemüvegben." Mosolygott. 

Elvörösödve lenéztem. "Köszi."

Kuncogott, és odasétált hozzám. "Aranyos vagy, amikor elpirulsz." Egy hajtincset mosolyogva a fülem mögé fésült.

Felnéztem rá, és mosolyogtam. "Remélem nem baj, ha ilyen sokszor fogom Foxot."

Felnevetett. "Nem, nem baj. Majd meglátod, hogy nem hagy békén, miután minden egyes alkalommal ezt csinálod." 

"Nem érdekel. Igazából szeretem." Mosolyogtam. 

"Menjünk." Megpuszilta a homlokom, és az ajtóhoz sétált. 

Elmentünk Lexi házához. Amikor megérkeztünk, és becsöngettünk, várnunk kellett egy kicsit. Ahogy Carlos kinyitotta az ajtót, Fox beszaladt. James és én nem értünk össze, de a szokásosnál közelebb voltunk egymáshoz. 

Carlos a köztünk lévő távolságot vizsgálta, aztán csak ennyit mondott. "Sziasztok." 

"Csá." Üdvözölte egymást James és Carlos, aztán Carlos megölelt. 

Besétáltunk a nappaliba. 

"Cat!" Lexi és Joni felugrottak a kanapéról, és hozzám rohantak. "Aggódtunk érted tegnap." Megöleltek.

"Sziasztok és köszi, de nem kellett volna. Most már biztonságban vagyok." Jamesre néztem. Mindenki csöndben volt, miközben James és én halvány mosollyal egymásra néztünk. 

"Beszélni akarunk veled. Most!" Ragadta meg a kezem Joni. 

"De még nem is köszöntem Logannek és Kendallnek." 

"Oké, akkor csináld most."

"Heló srácok." Odasétáltam hozzájuk, és megöleltem őket.

"Akkor menjünk." Mondta Lexi. A konyhába mentünk. "És?"

"És mi?" Kérdeztem megzavarodva. 

"Történt valami tegnap?" Kérdezte Joni. 

"Tudjuk, hogy Jameshez költöztél." Mondta Lexi.

"Hát, tegnap nem történt semmi."

"Deee?" Mondták egyszerre.

"Ma történt valami."

"Mi?" Kérdezték megint, egyszerre.

"Hát, épp mosogattam. Lefröcskölt vízzel, én pedig ugyanezt csináltam. Ezután elkezdett kergetni. Amikor elkapott, a nappaliban voltunk. Az ágyra fektetett, és elkezdett csikizni. Aztán a szemembe nézett és csókolóztunk."

"ÚRISTEN!" Sikították, és fel-le ugráltak. 

"Minden rendben van itt?" Kérdezte James, minket nézve.

Joni és Lexi abbahagyták az ugrálást, és úgy tettek, mintha normálisan beszélgettünk volna. "Igen, minden rendben." Mondta Lexi.

"Oké." Zavarodottan nézett rájuk, aztán rám. Megvontam a vállam. Mosolyogva megrázta a fejét, aztán elsétált. 

Abban a pillanatban, ahogy James elhagyta a konyhát, visszafordultak hozzám. "És most mi a helyzet?" Kérdezte Joni. 

"Nem tudom. Csókolóztunk, kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, de nem igazán tudom." 

"Még mindig nem kérdezte meg, igaz?" Kérdezte Joni. 

"Nem, semmi kérdés."

"De úgy tudtál tenni, mintha együtt lennél vele?" 

"Ja, mármint... Azt hiszem, ez jelentett valamit. Az is fontos, hogy megkérdezzen, de addig is, az is elég ha csak csókolózunk és ölelkezünk. De meg fogja egyáltalán kérdezni?" 

"Igen, meg fogja. Elég régóta ismerem James-t ahhoz, hogy meg tudjam mondani, hogy beléd szeretett." Mondta Lexi, megölelve. 

"Menjünk vissza a nappaliba." Mondta Joni. 

"Egyetértek." Mondta Lexi, és mind a nappaliba mentünk.