Én csak futni akartam

6. Fejezet

Harry

Isten tudja hányadik kártya partikat játsszuk már a mai napon. Van amire én tanítottam meg, de van, amit ő tudott. A nyertes kérhetett valamit a vesztestől. Jól tudtuk a teljesítése elmarad, de jó volt a leglehetetlenebb kívánságokat kitalálni. Már ott tartunk, hogy egy tengerparti naplementét kell megszerveznem.

- Mond csak Lou, te jártál már a városon kívül bármerre is?

- Nem. – mondja és szégyenlősen hajtja le a fejét. – Ki se tettem a lábamat a városból. Pedig biztosan vannak szép helyek.

- Vannak bizony. Sokat láttam is belőle, de éreztem, hogy hiányzik mindig valami.

- Magányosan még a szépet is másként látja az ember.

- Ahogy mondod. Egy jó baráttal minden egészen más lenne.

Tekintetemet rá emeltem, és vártam, hogy rám nézzen, de nem tette.

Mennyi szép helyet tudnék neki megmutatni. Remélem egyszer megtehetem.

A kártyázást megunva fekhelyünkön elnyúlva vártuk, hogy este legyen, amikor hangoskodásra kaptuk fel a fejünket. Azonnal felpattantunk. A félelem mellett egy kicsiny remény is költözött belém. Louis elém állt olyan maradj mögöttem megvédelek módon.

Rettegve álltunk. Louis ujjai csuklóm köré fonódtak, így hallgattuk a fentről lehallatszó dulakodás zajait. Félelemmel vártuk mikor jutnak le hozzánk. Éreztem Louis testének remegését.

- Lou. Ne félj. Nem foglak cserbenhagyni. – suttogom.

- Remélem hallgatnak majd rád. – suttogja ő is.

Szavaiból tudtam, hogy sejti kik lehetnek a váratlan látogatók. A sejtesünk akkor igazolódott be, amikor hírtelen nyílt ki a helység ajtaja, és hangos csalódással ütődött a falhoz. Három testőr rontott be rajta, majd apám követte őket.

Louis egy pisztollyal találta szembe magát. Paul azonnal mellé lépett és el rángatta a rács mellől. Én tekintetemmel apám és Lou kötött cikáztam.

- Hol a kulcs? – szólam meg apám.

- Ott az szekrény tetején. – mondom, mert tudtam Louis egy szót nem tudna most kimondani.

Az egyik testőr lép is érte, és azonnal nyitja is ki a rács ajtaját. Azonnal apámhoz szaladok és ölelő karjai közé vetem magam.

- Jól vagy fiam? – kérdezi.

- Igen apa. Köszönöm, hogy megtálaltatok.

- Időbe tellett, de igen sikerült. Nem ússzák meg az elrablóid a méltó büntetésüket. Ezt megígérem. – mondta ellentmondást nem tűrően, majd Paul felé fordult. – Őt vidd a többiekhez.

- Apa várj kérlek. – kapaszkodtam bele apám karjába, de tekinteteket nem veszem le a reszkető fiúról.

- Mire fiam. Remélem nem védeni akarod? – nézet rám meglepetten.

- Csak az igazságot akarom hallani. Kérlek hallgassuk meg őt.

- Ha ezt akarod legyen.

Apám az ajtó elé küldte a két testőrt, aki négyünkön kívül a helységben tartózkodott. Én Louis mellé leptem, aki könnyáztatta szemmekkel nézett rám.

- Két kérdésre szeretnek választ kapni. Első. Tudtad, hogy apád mire készül?

- Igen tudtam. – mondta a szemembe nézve.