Eléggé ingerült vagyok. A szembekötősdi pillanattól kezdve érzem ezt. Tudom, hogy Paul meglepetést ígért, tudom a hatás kedvéért csinálta ezt velünk, de mégis. Nem vagyunk már gyerekek. Fülhallgatón érkező zene, az,hogy ölbe visz valaki csak fokozza ezt az érzést. Alig várom, hogy végre ismét karjaim között tudhassam Louist. Az úton végig fogjuk egymást kezét, tudtam, hogy ott van mellettem, de nem láthattam, és ez hiányzik. Érzem cipelőm megáll, majd óvatosan leteszi, végre ismét talaj van a lábam alatt. Igyekszem nyugton maradni, így mozdulatlanul állok. Leveszik fejemről a fülhallgatót.
— Fiúk háromig számolok és levehetitek a kendőt. - hallom a megváltó mondatot.
— Szeretném megfogni Harry kezét. - hallom Louist, és pillanatok múlva ujjait érzem is az enyémekem. - Köszönöm a segítséget.
— Kezdem a számolást. 1, 2, 3.
Szabad kezemmel azonnal lerántotta a kendőt. Az út során sok mindenre gondoltam mi lehet a meglepetés de az, ami elénk tárult nem szerepelt köztük. Leírni nem lehet a csodás látványt.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Érzem, hogy Louis ujjai olyan kapaszkodó félét keressnek az ujjaimon. Szorításom erősségével jelzem mellette vagyok.
— Harry te is azt látod amit én?
— Igen, de ne kérdezd meg ,hogy mit látok, mert olyan gyönyörű, hogy szavakkal nem tudom leírni.
— A vágyunk megvalósult. - suttogja.
— Igen Lou. Paul megvalósította azt. A tiédet, hogy láthass egy tengerparti naplementét. Az enyémet, hogy ezt veled tehessem meg.
Ujjait elengedtem de csak annyira hogy mögé léphessek. Most karjaimat fontam köré, mire ő ölelésembe simult. Tekintetünket nem vettük le az elénk táruló látványról. Megbabonázva néztük, ahogy a nap búcsút int a földnek, elbújva előlünk sötétséget hagyva maga után, hogy másnap újult erővel ragyoghasson.
— Most már el merem hinni, hogy az álmok valóban teljesülhetnek.
— Azt hiszem az én álmom is teljesült. -szólalt meg Paul közvetlen mellettünk. - El hoztalak ide benneteket. Azt a két fiút, akik mindenkinél közelebb állnak hozzám. Köszönöm, hogy a partnereim voltatok abban, hogy a meglepetésem úgy sikerüljön, ahogy elterveztem.
— Paul mi tartozunk köszönettel, hiszen olyan csodában volt részünk, amit egykor teljesíthetetlen kívánságnak gondoltunk.
— Ezek szerint vannak lehetetlen kívánságok, amik teljesülhetnek. - nyugtázom.
Louis kuncogni kezd karjaim között.
— Mondd csak ki Boo. Lehet az is teljesülni fog.
—Szeretném megtapasztalni milyen érzés súlytalanul lépkedni a Holdon. - suttogja.
— Vannak kívánságok, amik a lehetetlen kategóriába tartoznak. - mondom gyorsan, majd egy puszit adok az arcára, amit azonnal viszonoz.
— Harry, álmodozni azt szabad. Az csak a tied. Azt nem veheti el tőled senki. Megvalósulása az már a sors akaratától függ.
— Igen. Néha olyanokat küld az utadba, akik segítenek ebben.
— A csodás meglepetéshez tartoznak még bizonyos dolgok. Ma itt maradunk. Egy közeli szállodába foglaltam szobákat. Mit gondoltok? Egy hangulatos vacsora jöhet?
— Igen. - feleltük egyszerre.
A nappal helyét átvette a sötétség. A naplemente színei a tengerbe vesztek, de az elmúlt perceket mi biztosan nem fogjuk soha elfelejteni.
Szia Olvasóm. Nem tudtam a gondolatainak parancsolni, így Gyorsan megszületett ez az alig 5OO szót tartalmazó rész. Lou szavait kölcsönvéve " álmodozni azt szabad. Az csak a tied. Azt nem veheti el tőled senki. Megvalósulása az már a sors akaratától függ. "Mennyire igazak a szavak, mert egy régi álmom valóra válása, hogy most a soraimat olvasod. Köszönöm, hogy itt vagy. Millió puszi. Nagy ölelés.
