Én csak futni akartam

8. Fejezet

Louis.

A testőr nem oly régen hagyott magamra, de jelezte később még visszatér a nap folyamán. Kaptam friss pék sütit, és megmutatta hogyan kell a mikrót használni, így lett egy forró habos kakaóm is. Itt vagyok lassan 20 évesen, apám miatt házi őrizetben egy csodaszép lakásban, és csak suttogva merem bevallani még magamnak is, hogy életem legfinomabb reggelijét ettem.

A testőr olyan kérdezz feleleket játszott velem. Amit meg akart tudni azt megkérdezte, én pedig válaszoltam. Egyszerű mégis szokatlan kérdések. Eddig senki nem akarta tudni a méreteimet, Paul előszőr mégis erre volt kíváncsi. Csak akkor tudtam válaszolni amikor beszaladtam a szobába és megnéztem a jelzést az egyetlen, rajtam levő ruhában, ami kivételesen se kicsi nem volt, és lógni sem lógott rajtam. Ezeket egy papírra feljegyezte. Mellé írta a láb méretemet is. Nem mertem kérdezni, de sejtettem hamarosan új ruháim lesznek. Idejét nem tudom az esti köntösön kívül mikor kaptam új ruhát. Most hamarosan igen. Egy újabb dolog, amiért hálásnak kell majd mennem. Kérnem kell egy noteszt, amiben feljegyezhetem mi mindenért kell hálásnak lennem. Szerintem ha így haladunk nem lesz rövid a lista.

Reggel nagyon megijedtem, amikor zajokat hallottam az ajtó felől, de most, amikor ismét hallom már csak kíváncsian tekintek ki a nappaliból. Látom a testőrt, de ajtó záródó hangja még nem hallatszódott. Ki jött még vele? A kíváncsiság mozdulásra késztetett, de mire a folyosóra értem, egy csinos ruhába bújtatott, oly nagyon hiányzott úrifiú állt velem szemben.

- Mond, hogy engem is vártál? – kérdezte, de a válaszomat meg se várva szorított magához.

- Téged nem csak várni foglak, hanem várlak is a nap minden percében. – mondom, amikor végre szóhoz jutottam.

- Ajánlom is neked kócos kis barátom, de tudd szívesen vállalnám itt melletted a házi őrizet.

- Ne akard Harry, nagyon unalmas tud lenni, és nagyon lassan telik az idő.

- Louis, apám gazdagsága igazából maga ez a tény, de onnan nagy könyörgések árán időnként ki lehet jutni. Innen pedig nem. Szerencsére most a könyörgés részt kihagyhattam.

- Édesapád most engedékeny, de ne használd ki.

A nappali és a folyosó találkozásánál álltunk. Tudtam hallotta szavaimat, de tekintetem valószínűleg elárult.

- Nem fogom. Ha nem engedne, hogy ide jöjjenek is hálás lennék neki.

- Mindketten hálásak lehetünk. Igen, te jöhetsz, én pedig itt vagyok. Ezzel mindkettőnknek teljesíti titkos kívánságát. Mert tudd, ha börtönbe kellett volna mennem, azt nem éltem volna túl. Pedig végig tudtam, hogy ez vár majd rám.

- Kócos, ezt felejtsd el. Itt vagy. Itt is maradsz.

- Remélem úrifiú.

A testőr lépteit hallva felé fordultunk mindketten.

- Louis a kései ébreded az asztalon. Utána egy kis megbeszélni valóm lenne veletek.

- Rendben Paul. Én a nappaliban leszek. Lou menj egyél meg mindent. Molly készítette. Jó étvágyat.

- Köszönöm. – bólintottam, majd a konyha felé indultam.

Na igen. Ha a reggelire életem legfinomabb jelzőt használtam, most a látvány és a kellemes illat, ami fogadott szavak helyett könnyeket csalt szemeimbe. Egy 3 fogásos ebéd várt az asztalon. Óvatosan ültem az asztalhoz, és egy nagyot szippantottam az asztal körüli illatfelhőből.