Én csak futni akartam

21. Fejezet

Louis.

Paul jelezte indulunk kell. Szólt, hogy Harry másik autóban fog utazni.

— Akkor most kell elbúcsúzunk egymástól. - mondom és nézek is Harry felé, aki már tárja is szét a kezeit. Hozzá bújva szívom be az illatát.

— Nyugi kócos. Rendben lesz minden. - suttogj a fülembe, majd eltol magától, de csak annyira, hogy a nyakában lévő nyakláncot le akassza, és az enyémbe tegye. - Ezt most odaadom neked. Még ma vissza kell adnod pontosan ugyanitt.

— Szeretném Harry.

— Én tudom Louis. - mondja biztatásként, majd az ajtó felé fordít.

— Induljunk fiúk. - mondja Paul, és már lépett is, hogy ki kódolja az ajtó melletti szerkezetet, de azt most magánál is tartja.

Egymás mellett álltunk Harryvel, amikor be kódolja a lakást. Most látom először azt a mozdulatsort, aminek hangját minden alkalommal amikor egyedül maradtam bent hallottam. Szótlanul lépkedtünk, én a fejemet lehajtottam, mert nem akartam látni Harry fájdalmasan aggódó tekintetét, na meg azért, hogy ő se lássa az én rettegő tekintetemet. A parkolóba két autó állt. Ugyanazok, amik Harry kiszabadításakkor is ott voltak. Harry a terepjáróhoz ment, én pedig Paul kíséretében másik autóhoz igyekeztem. Kísérőm mellém ült.

— Louis figyelj most rám. Igaz ezt a beszélgetést későbbre szántam, de azt hiszem most van itt az ideje. - mondja, de kérdő tekintetem láttán azonnal folytatja. - Magam sem tudom mi lesz a mai nap végeredménye. Remélem az, amit mindannyian szeretnénk. Egy dolgot tudok. Szeretnék melletted lenni, támaszod, az akire számíthatsz. Az a felnőtt akarok lenni, aki gondoskodik rólad.

— Olyan rendes normális fogadott fiaként akar gondoskodni rólam?

— Igen Louis. Tudom nem jó az időzítés, mert ez nem olyan dolog, amit csak úgy eldönt az ember hogy akarja-e, de azt akartam, hogy tudd, nem leszel egyedül.

— Paul köszönöm. Tudom nem a vér szerinti apám, de igen szeretném ha az lenne. Kérem vigyázzon rám úgy, ahogy egy igazi apa tenni a fiával.

— Úgy fogok. Idővel úgy fogok.

— Kérem ettől a perctől.

— Rendben ha ezt szeretnéd, de tudd

— Nem. Az, akinek a nevét viselem nem az apám, nem tudom annak tekinteni. Akit annak tekintek ettől a pillanattól az maga Paul. Szóval  érezzem, hogy új apám van, aki elfogad, aki mellettem áll.

Látom Paulon a hezitálást, de végül magához húz, megölel és még egy puszit is ad homlokomra.

— Köszönöm apa. - suttogom és el sem merem mondani mit érzek most.

— Kaptál egy újabb indokot, hogy bátran álld a mai napot.

— Az eddigiek mellett ez is sokat segít, az a tudat, hogy lesz mellettem valaki, akihez tanácsért fordulhatok ha szükségem lesz rá.

— Melletted leszek mindig .

Most én bújok hozzá. Mindig tudtam, hogy kedvel mert azt érzékeltette nem is egyszer, dehogy már akkor olyan fiaként tekintett, az bizony meglepett, de egyben olyan erős érzést is jelentett, hogy már tényleg le kell győzze a félelmemet.

Az út hátralévő részét szótlanul töltöttük, szótlanul mentünk be a bíróság épületbe, miután autóval a belső udvarra értünk. Itt egy szobába vezetett a mellénk adott egyenruhas, ahol már az ügyvéd várt minket.