Én csak futni akartam

25. Fejezet

Louis szemszöge.

Paul meglepetése a sokadik életem legszebb élménye volt, de talán a leges legszebb, mert ennél szebb látvány nem létezik. Azt láttam, amit már elkönyveltem annak, ha ezer évig élek akkor sem fogom látni. És tessék teljesült.

Hihetetlen milyen szerencsés vagyok. Hihetetlen, hogy én, aki soha nem mert álmodni, aki csak mindig a másnapot akarta megélni, most mégis egy unaloműző játéknak lehetetlennek gondolt nyereményét éltem át. Azt mondta Paul még nincs vége a meglepetéseknek.

Most egy barátságos vendéglő kissé eldugott boxában ülünk. A vacsorán már túl vagyunk, ami számomra kalandosan indult. Ámultam bámultam, nagyokat pislogva nézelődtem. Zavaromban az étlapot is fejjel lefelé vettem a kezemben, amit Harry egy gödröcskés mosollyal fordított meg a kezemben. A ki nem tudom mondani ételek nevét látva az az érzésem támadt, hogy ma éhen maradok. Azt hittem, hogy a különleges ételek bújtak meg a nevek alatt, amit én még soha nem ettem. Paul, aki velem szemben ült vette ezt észre.

-  Louis, én egy adag bolognait eszek.

-  Én is azt szeretnék - vágom rá azonnal, majd egy hálás pillantást küldtem felé. - Sok-sok sajttal a tetején.

-  Nem lesz gondja a pincérnek, hogy kinek mit tegyen az asztalra, mert én is azt eszem.

-  Rendben fiúk akkor megyek és megrendelem a három adag bolognait. Mellé a szokásos üdítőket hozhatom?

-  Igen az jó lesz, de ha lehet desszertet is kérnénk - szólalt meg Harry hamarabb, kimondva titkolt vágyamat- 

-  Rendben fiúk, pár perc és itt vagyok.

Miután magunkra maradtunk, amit szerintem szándékosan tett Paul, Harry az asztal alatt kezem után nyúlt, és mosolyogva néz rám miközben ujjainkat egymásba fűzi. Tudtam ezt senki nem látja, így örömmel vettem. 

-  Én olyan boldog vagyok.

-  Én is. Hihetetlen. Paul mire nem képes csak hogy boldognak lásson téged.

-  Meglepetés nem csak nekem szólt. Ez kettőnknek volt.

Láttam, hogy vitatkozni akar, de Paul visszatérése megakadályozta ebben.

-  Egy pincér percek múlva hozta az üdítőinket. Az ételünkre várni kellett.

-  Paul, ugye tudja, hogy lehetetlen lesz mindezt meghálálnom?

-  Már megtetted. Szeretném ha az energiádat nem erre pazarolnád. Tartogasd a többi dolgokra. Hidd el, a tetteid megteszik helyetted.

-  Igen, a tetteid beszélnek helyetted. Szóval kedves barátom, a felesleges energiádat fordítsd másra. Szeretnék az a más lenni. Lehet? - suttogja és kiskutya szemekkel néz rám.

-  Harry a rád fordított energiát a szívem termeli. Szóval, ameddig az dobog, addig lesz energiafeleslegem bőven.

A szavaim nem csak az én arcomra teremtettek pírt. A mellettem ülő is fülig pirulva nézett vissza rám.

-  A szívünk össze beszéltek egymással. Az enyém is ugyan így tesz.

A velünk szemben ülő egy kacsintással adta tudtunkra, érti ám miről is beszélünk.

Jóllakottan sétálunk a szálláshely felé. Harry, hogy minél közelebb legyen karját vállamon átvetette. Egyre bátrabban viselkedett, de az, hogy mások előtt is kimutatja, igaz mások által barátinak látszó gesztust, bevallom jól esik. Érzéseinek ujjainak finom érintéseivel adja jelét.