Én csak futni akartam

13. Fejezet

Louis

Ismét reggel. Ismét egy nap, amit Harryvel tölthetnek. A számomra még most is hihetetlen nap óta két hét telt már el . A közös tanulásunk, a beiktatott beszélgetéssel töltött szünetek, a közös ebédek és a tudat, hogy szeretnek és fontos vagyok mind egy egy cseppje egy láthatatlan elixírnek. Elixír, mely minden cseppje a gyógyulást hozza el. Végre merek már a tükörbe nézni, és egy olyan fiú tekint vissza rám minden reggel, akit titkon régen látni akartam. Egy csillogó szemű kicsit pufók arcú és mosolygós képmásomat látom, aki eldöntötte eleget tesz a körülötte lévőknek és igyekszik a kialakult helyzetből kihozni a legjobbat. Ezt kérték már az első napon, de a tudatom napokkal ezelőtt jutott csak el arra, hogy azt is tegye. Azt, hogy már nem gondolok folyton mi lesz velem, mikor veszik el tőlem azt, ami most körbevesz. Egyvalamit nagyon szeretnék tudni de nincs bátorságom megkérdezni Harrytől, pedig tudom válaszolna rá. Válaszának tartalmában is biztos vagyok mégis hallani akarom tőle is. Hallani, hogy a barátsága nemcsak az ítélet kihirdetéséig tart, hanem majd utána is, ha távol de mellettem lesz és ha letelik akkor ismét ott fog állni mellettem. Ismét törzshelyemmé vált fotelban ülök egy kiadós reggeli után. Várom, hogy nyíljon az ajtó és órákig kellemes társaságban legyek.

Eszembe jutott ismét a reggel megfogalmazott elixírem. A képzeletbeli elixír az életkedvemre a csokoládé pedig a boldogságomra hat. A csokit, ami soha nem akar el fogyni, mert hol Harry hol pedig Paul teszi bele az utánpótlást. Gondoskodásuk megható, mégis az, hogy én nem tudom viszonozni egy kicsit zavar,  de most tényleg csak a viselkedésemmel tudom ezt megtenni.

Hallom, hogy igen nyílik az ajtó én pedig a kapott nevemhez híven szélvész módjára rontok ki a szobából, de most Harry előtt megállok és úgy ölelem magamhoz. Igen most már én zárom őt karjaim közé, amit ő egy mosollyal és két gödröcskével az arcán jutalmaz.

- Végre itt vagy, már vártalak.

- Én is nagyon itt akartam lenni melletted.

Harry kibontakozott az ölelésből de csak azért, hogy ő zárhasson karjai közé. Egy torokköszörülést halva egyszerre fordultunk Paul felé.

- Fiúk ma nem tanulhattok.

- Miért nem?- kérdeztük egyszerre.

- Mert egy hivatalosan megtiltom, hogy tanuljatok nap van.

- Hát ha nem, nem. - mondja Harry, de én még mindig nem értem. - Boo fogadj szót. Jobban jársz!

Harry egy kattintással jelezte az utolsó szavai nem figyelmeztetés volt.

- Hát ha nem, nem. - ismételten meg Haza szavait. - Már csak pár tétel maradt, azok pedig megvárnak.

Néztem, ahogy a két személy kérdőn néz egymásra.

- Hogy mi van? Már csak pár tétel?

             -  Igen. Mondtam már,hogy szeretek tanulni, ezek szerint eszem is van hozzá, mert ahogy olvasom jönnek elő a korábban megtanult dolgok. Most olyan mintha csak ismételnék.

             - Hihetetlen vagy szélvész kócos barátom.

Zavaromat leplezzem elvettem azt a szatyrot Paultól, amit még mindig a kezében tartott és a konyhába mentem, hogy ki pakolják, helyére tegyem tartalmát. Míg tevékenykedtem a folyosóról beszélgetés hallatszott de nem értettem miről van szó, majd az ajtó csukódását hallottam. Hátra fordulva Harryt pillantottam meg.

- Paul azt mondta, hogy délután kettőkor jön vissza. Kéri, öltözz fel úgy mintha az utcára mennél.

- Miért?