New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

1. fejezet: James

Viharfelhők gyülekeztek New York felett. Legalábbis azt hittem, míg meg nem hallottam a sikolyokat az utca felől. A szél erősen fújt, az emberek pedig menekültek a központ felől. Mégis mi történhetett?
Kisiettem az utcára, ahol hisztérikus és halálra rémült embertársaimba botlottam. Ekkor szólalt meg a telefon a zsebembe, a kijelzőn pedig Sharon Carter neve és száma villogott.

- Igen? - szóltam bele a készülékbe, de szemeimmel most is a menekülés okát kerestem.

- Hol vagy? - hallottam meg volt társam és barátnőm ziháló hangját a túloldalon.

- Itthon. Pontosabban az utcán. Mi ez az egész?

- Te nem látod?

- Mit? Mit kéne... - majd a sarkon befordulva elakadt a szavam - Te jó ég! Ez egy...

- Űrhajó. - fejezte be helyettem Sharon - Azonnal menj biztonságba, Chris!

- Nem kéne valamit csinálnunk?

- Nem neked! - parancsoló hangja kicsit sem ijesztett meg - Menj haza, és maradj ott. Nem arra tartanak.

- Kik? Kik ezek?

- Nem tudom, de Stark ott van. És...

- Mi? Mi az?

- Elmennek.

- Tessék? - ahogy feltettem a kérdést, megláttam, hogy a karika alalú űrhajó felemelkedik, és elég gyors ütemben hagyja el a Földet - Mi történt?

- Nem tudom. De menj haza!

- Igenis, anyuci! - forgattam meg a szemeimet, és kinyomtam a telefont.

Lassan elkezdett visszaállni a rend a pár órával ezelőttire, az emberek megnyugodtak, de a pusztítás óriási volt. Az esti hírekben bemondták, hogy a fél városközpontot szétzúzta valami földönkívüli erő, emberek nem sérültek meg, ugyanis valahogy az egész részt kimenekítették. Tony Stark-ot pedig eltűntnek nyílvánították.
Éppen az egyik szemtanúval készítettek interjút néztem, mikor valaki kopogott az ajtómon. A szívem a torkomba ugrott. Ki lehet az ilyenkor? Lassan, szinte lábujjhegyen osontam a kukucskálóhoz, de mikor belenéztem, levegőt is elfelejtettem venni. A kezem szinte magától muzdult meg a kulcs felé, és elfordítottam azt.

- Mit keresel itt? - tettem fel a kérdést, és félreálltam, hogy a késő esti látogatóm be tudjon jönni.

- A segítségedre lenne szükségem. - vallotta be a férfi, aki felettébb furcsán nézett ki a nagy szakáll mögött.

- Tényleg? Miben tudna segíteni egy közönséges ember Amerika Kapitánynak?

- Christine! Nem vagy közönséges ember, ezt te is tudod! - szólt rám kedvesen Steve, pedig én elég tapló módon viselkedtem vele.

- Mit keresel itt? - ismételtem meg első kérdésemet.

- Segítened kellene megtalálni Wanda-t és Víziót.

- Nekem? Miért pont nekem?

- Mert te meg tudod találni őket. Eltűntek, és veszélyben lehetnek. Tudom, hogy ezzel bajba sodornád magad, és a munkád...

- Már nem vagyok CIA-s. - vágtam közbe a mondandójába.

- Nem?

- Nem. De segíthetek... - egyeztem bele nagy nehezen, majd a laptopom felé vettem az irányt - Hol voltatok eddig?

- Sok helyen jártunk. - válaszolta szűkszavúan.

- És... és ő is... - próbáltam kiszedni belőle azt, amit valójában nem is akartam tudni.

- Már egy ideje nem láttam. - válaszolta egyből, hiszen tudta, hogy mire vagyok kíváncsi - De biztonságban van.

- Jó! Az jó! - bólintottam, és talán kicsit meg is nyugodtam - Skócia! Skóciában vannak.

- Remek!

- Steve! Mi volt ez ma a városközpontban? Hol van Tony?

- Nem tudom. - tekerte a fejét talán egy kicsit szomorúan, és ebből láttam rajta, hogy az igazat mondja.

Pár másodpercig néma csendben álltunk, majd a szomszéd szobából kiszűrődött az a hang, amit kicsit sem szerettem volna, hogy Steve meghalljon.

- Ez... ez mi? - nézett rám hatalmas szemekkel.

- Ne haragudj... - további magyarázat nélkül elrohantam a baba sírás nyomába. Hallottam, hogy Steve óvatos léptekkel követ. - Jól van, kicsim! Itt vagyok! Nincs semmi baj. - mondtam a síró kisfiamnak, miközbem kiemeltem a kiságyból.

- Ő a fiad? - suttogta Steve az ajtóból.

- Igen.

- Mennyi idős?

- Egy éves múlt.

- És...és ki az apja?

- Szerintem te is tudod. - rántottam meg a vállamat, és közelebb vittem hozzá a fiamat, aki most már kíváncsian figyelte Amerika Kapitányt. Steve kikerekedett szemekkel bámulta a kezembem tartott barma hajú, kék szemű babát.

- Hasonlít rá. - suttogta - Főleg a szemei.

- Igen! - bólintottam.

- Tud róla?

- Mégis honnan tudná? Akkor láttam utoljára, mikor ő fogant. Nem tudja. Senki nem tudja, hogy kinek a fia.

- Hogy hívják?

- James. - mosolyogtam rá - De erről senki nem tudhat. Senki nem tudhatja meg, hogy egy volt CIA-snek meg a Tél Katonájanak született egy fia.