New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

14. fejezet: Üresség

Tony Stark érkezése az egész társaságot meglepte. Tudtam róla, hogy Nat, Steve és Scott meglátogatták, és megkérték, hogy segítsen nekik, de nemleges választ kaptak, mondván, hogy őrültségre készülnek, ami úgysem sikerülhet. Meg hát ugye itt van az is, hogy Tony-nak és Pepper-nek van egy kislánya, aki már a csettintés után született. Ha visszamennénk az időben, a kislány nem létezne. Pontosan ezért Tony-nak egy feltétele volt.

- Ássuk el a csatabárdot. Ha megcsináljuk, akkor azt akarom, hogy mindenkit ide hozzunk vissza. Ne változtassunk meg semmit, ami az elmúlt öt évben történt. - mondta a milliárdos.

- Tiszta sor! - bólintott rá Steve.

- Ja igen! És ha nekiállunk, akkor mindenkire szükség lesz. - nézett végig rajtunk, majd tekintete megállapodott rajtam - Hát ő meg ki?

- Christine Bradley! - mutatott be Nat, én ugyanis nem tudtam megszólalni - Ex-CIA ügynök, és nagy segítség volt öt éve a wakandai csatában.

- Hát üdv köztünk, Christine! - vidult fel Tony, vagy legalábbis úgy nézett ki - A többiek? Tarzan? Robin Hood?

- Hát őket elég bajos lesz összeszedni. - húzta el a száját Steve.

- Akkor álljunk neki minél előbb! - csapta össze a kezeit Tony, és éppen úgy viselkedett, mintha egy napot sem lett volna távol.

Nat összehívta azokat a tagokat, akik a kontinens vagy esetleg az univerzum egy másik pontján szolgáltak, de készen álltak bármire az ügy érdekében. Ilyen volt Rhodey, Mordály és Thanos lánya, Nebula. Ők a hívásra egyből válaszoltak, és elindultak a segítségünkre.

Thor és Clint Barton állítólag már tényleg a nehéz esetekhez tartoztak. Thor állítólag egy tengerparti falucskábam lakott megmaradt asgardi népével, de ő amolyan önkéntes száműzetésbe vonult, hiszen magát hibáztatja Thanos sikere miatt.
Clint-ről pedig csak pletykák keringtek. Ha minden igaz, akkor önkéntes igazságosztónak állt, miután felesége és mindhárom gyermeke eltűnt öt éve. Mexikóban egy teljes kartelt iktatott ki, legutóbbi hírek szerint pedig Tokióba utazott, hogy jakuzákat irtson, akik a világ legrégebbi bűnszervezete Japánban.

- Mizu, csinibaba? - lépett mellém egy ismerős hang gazdája.

- Mordály! - köszöntöttem a kis mosómedvét, és legnagyobb meglepetésére magamhoz öleltem.

- Ugye tudod, hogy mást ezért már lepuffantottam volna... - morogta, és eltolt magától, de én csak nevettem rajta.

- Hogy vagy? Régen találkoztunk.

- Igen. - vakarta meg fülét - Azt akartam, hogy normális életetek legyen. És ez egy beszélő mosómedvével a nyakatokon, nem jött volna össze.

Tehát azért nem látogatott meg többet, mert azt akarta, hogy James-nek és nekem rendes életem legyen.

- Azért néha írhattál volna. - mosolyogtam rá.

- És hol van a kis taknyos?

- Itt van velem. Most éppen Hulk-kal van a konyhában. Tortillát csinálnak.

- Velünk jössz? - tette fel a kérdést, amire legjobban kíváncsi volt.

- Nem hiszem. James-nek már csak én vagyok. Nem hagyhatom magára. Ha nekem bajom lesz, akkor nem marad senkije sem.

- Én a nagy zöld pasassal most elugrok Thor-ért. Össze kell szedni, mert állítólag tejesen maga alatt van még mindig. De utána még beszélünk. Addig szedd össze a kölyköt, mert már szívesen megnézném, hogy mi lett belőle.

- Oké! Sok sikert. - köszöntem el tőle, majd James keresésére indultam. Szerencsére jól érezte magát a többiekkel, és nem is kérdezgetett arról, hogy pontosan miért is vagyunk itt. Nem akartam beavatni abba, hogy a Bosszúállók mire készülnek, ugyanis nagyon nem akartam, hogy beleélje magát abba, hogy talán hamarosan megismerheti az apját.

- Chris! - állított meg Steve, mikor a konyha felé vettem az irányt - Szeretném, ha velünk jönnél, mikor elmegyünk a kövekért.

- Steve... - állítottam le egyszerre - Megmondtam, hogy nem hagyom itt a fiamat. Mégis ki lenne vele?

- Erre is van egy ötletem. Gyere! - válaszomat meg sem várva húzott maga után.

- Hova is megyünk? - kérdeztem, mikor láttam rajta, hogy nem igazán akar magyarázatot adni.

- Ide! - állt meg egy ajtó előtt, kinyitotta, majd maga elé engedett.

- Á! Christine, ugye? - kiáltott fel Tony Stark, mikor Steve becsukta utánunk az ajtót.

- Igen. Heló!

- Kérlek, gyere beljebb. - intett felém, és a kanapéra mutatott - Csüccs!

Körbenéztem a helységbe, ami bizonyára az ő szobája lehetett annak idején. Mindenféle számítógépes kütyükkel volt tele.

- Ha jól hallottam, bébiszitterre lenne szükséged. - tért rögtön a tárgyra.

- Igen? - néztem rá csodálkozva, majd Steve-re bosszúsan.

- Tudod, nekem is van egy kislányom, Morgan. Nekem is itthon kell hagynom őt.

- Mire célzol? - vártam a folytatást.

- Ha esetleg velünk jönnél, akkor Pepper szívesen vigyáz a kis... kis...

- James. - segítettem ki.

- Igen! A kis James-re.

- Mit szólsz? - szólalt meg most Steve is - Így velünk jöhetnél. Nem lesz semmi bajod, vigyázunk rád.

- Tudok magamra vigyázni! - mordultam rá.

- Tudom... Éppen ezért tudnál velünk jönni. Pepper majd vigyáz James-re. Biztos, hogy jól fogja érezni magát.

- Miért akarod ennyire, hogy ott legyek?

- Mert Wakanda-ban is hatalmas segítség voltál, és tudom, hogy megbánnád, ha nem segítenél és nem tennél meg mindent, hogy Bucky-t visszakapd.

- Na álljunk csak meg! - tette fel a kezét Tony, aki eddig úgy nézett ki, mintha nem is érdekelte volna, hogy mi folyik a szobájában - Mi közöd van neked Barnes-hoz?

- James az ő fia. - világosítottam fel.

- Te szent ég...

- Valami baj van vele?

- Buck és Tony nincsenek éppen a legjobb viszonyban. - jegyezte meg Steve.

- De persze ez nem azt jelenti, hogy nem látom a fiadat szívesen az otthonomban. - kapcsolt negédes hangsúlyra Tony.

- Nem is tudom... - gondolkodtam el, és szúrósan néztem Tony-ra. Oké! Megértem én, hogy miért nem szereti Bucky-t. Ugyanis mikor a Tél Katonájaként szolgált, ő volt az, aki miatt Tony szülei sosem térhettek haza a fiukhoz. De erről ő nem tehetett, hiszen átmosták az agyát. A Hydra-nak köszönhetően tett durva dolgokat, de én sosem tudtam rá gyilkosként nézni. Sosem gondoltam rá úgy, mint rossz emberre. Sosem láttam másnak, csak a férfinak, akit szerettem. Akit a mai napig szeretek, és aki rettentően hiányzik.
De szerencsére itt maradt belőle a fiam, aki nélkül el sem tudnám képzelni az életemet. Üres lenne. Néha még most is érzem az űrt, amit Bucky hiánya váltott ki bennem, és látom magam előtt, érzem az ujjaimon, ahogy porrá válik. De a kisfiam kárpótol valamilyen szinten. Vajon hol lennék most, ha ő nem lenne? Én is elzárkóztam volna a világtól, mint Barton? Kibírtam volna ép ésszel, ha egyedül maradok? Magam lennék, és szenvednék a bánatomban? Vagy maradtam volna Steve-ékkel? Ki tudja... De most nem is ez a fontos. Hanem az, hogy visszahozzunk mindenkit, aki öt éve eltűnt. Hogy visszahozzuk a fiamnak az apát, nekem meg a szerelmet.

- Jó... Legyen! - szólaltam meg gondolataimat lenyugtatva - Veletek megyek. Hozzuk vissza őket!