New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

58. fejezet: A két szeretett férfi

Zavaros fejjel hagytam ott Bucky-t, és mentem vissza a többiekhez.

Mindannyian érdeklődve néztek rám, de inkább úgy tettem, mintha mi sem történt volna. Annyira jó volt itt lenni végre azokkal, akiket szerettem. Végignéztem az embereken, akik jó kedvvel társalogtak. Csókot nyomtam James feje búbjára, majd Thor-ra mosolyogtam, aki eddig érdeklődve figyelt. Láttam a szemében, hogy lenne pár kérdése, de most nem akartam ezzel foglalkozni.

- Drágám! - bökte meg a karomat a Nagyi - Ráérsz egy pár percre?

- Persze. - mosolyogtam rá.

Már lassan elzsibbadt az arcom. Annyit mosolyogtam a mai nap folyamán, amennyit az elmúlt hetekben összesen nem.

A Nagyival kimentünk a folyosóra, és a nappali felé vettük az irányt. Helyet foglaltunk az egyik kanapén, és figyelmesen vártam, hogy mit akar mondani.

- Úgy örülök, hogy jól vagy. - fogta vékony ujjai közé az enyémeket.

- Én is.

- El sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett neked. - hajtotta le a fejét szomorúan - Minden egyes nap imádkoztam, hogy ne essem bajod. Mondd csak, szívem, bántott téged ez a férfi?

- Párszor megütött. - beszívtam a szám szélét, ahol még mindig ott éktelenkedett a seb, amit Gilbert legutóbbi ütése okozott - De inkább csak lelkileg volt nehéz elviselni.

- Nagyon aggódtam érted. És tudom, hogy nem kérhetem tőled azt, hogy mondj le erről az életről, mert végre újra van benned életerő, mióta ezzel a csapattal vagy. Nagyon megkedveltem őket, igazán rendes emberek. Sokat segítettek nekem. Főleg a szépfiú. - kacsintott rám.

- Thor nagyon jó ember. - értettem egyet.

- Igen, az. Habár én a másik szépfiúra gondoltam.

- Tessék?

- Bucky. - segített ki a Nagyi, de persze tudtam jól, hogy kire céloz.

- Ó! - csak ennyit bírtam kinyögni.

- Annyira aggódott érted. Ha lehetett volna, akkor az egész világot átkutatta volna érted. Persze, magát hibáztatta az eltűnésed miatt, de mikor rádleltek, egy mázsás súly esett le a válláról és a szívéről egyaránt. El sem tudod képzelni, hogy hogyan szenvedett, hogy mennyire fontos vagy neki te is, és James is. Egy ideje ő vigyázott rá, és igaz, hogy csak most csöppent bele ebbe a szerepbe, de igazán jól vizsgázott ebben a pár hétben. Nagyon jó ember, és még annál is jobb apa. Sokkal jobb, mint a nagyapád volt valaha is. - mondta kicsit talán mérgesen.

- A Nagypapa?

- Igen. Az a vén bolond. - kiáltott dühösen a Nagyi - Ha most itt lenne, bizony kapna a képébe azért, amit veletek tett. Félre ne érts, szetettem az öreget, de sosem az eszéről volt híres.

- Te most arra célzol, hogy... - kerestem a szavakat.

- Arra, hogy nem szabadott volna azt kérnie attól a szegény fiútól, hogy hagyjon el titeket. Neki pedig nem szabadott volna rá hallgatnia. De a te Bucky-d éppen annyira szeret téged, mint amennyire megveti saját magát. Gyűlöli azt, aki volt, és sosem tud megbocsátani magának.

- Miért mondod ezeket? - kérdeztem elszorult torokkal.

- Mert nem akarom, hogy egy rossz döntés miatt, vagy azért, mert makacsok vagytok mindketten, elrontsátok az életeteket. Tudom, hogy Thor remek ember, és nagyon szép példánya a férfiaknak, de... de ő mégsem az, aki miatt folyamatosan feláldozod az életed. Csak gondolkodj el ezen, oké? Gondold végig, hogy mi jó a fiadnak, neked, Bucky-nak, vagy akár Thor-nak. Rendben? - kérdésére csak bólintottam egyet, majd ezután egyedül hagyott.

Pár perc múlva halk léptek zavarták meg a kavargó gondolataimat.

- Szia! - köszönt be a sötét folyosóról Thor.

- Szia! - mosolyogtam rá - Mit csinálsz itt?

- A nagymamád visszajött, így gondoltam megkereslek. Nem zavarok?

- Persze, hogy nem. Gyere csak! - intettem felé bíztatva.

- Minden rendben?

- Fogjuk rá. Olyan fura itt lenni. Jó, de mégis fura. - ismertem be.

- Nem érzed magad biztonságban?

- Nem arról van szó. Inkább össze vagyok zavarodva.

- Gondolom ez a kettőnk dolgára is vonatkozik, ugye? - húzta el a száját, és kedvesen mosolygott. Nem láttam rajta, hogy meg lenne bántva, vagy haragudna.

- Nem tudom. - mondtam lehajtott fejjel. Valóban nem tudtam, hogy mit akarok. Nem tudtam, hogy akarom-e őt, vagy hogy nem csak azért akartam-e eddig is, mert mellette biztonságban éreztem magam. Viszont most... Most fogalmam sem volt, hogy mit akarok.

- Adok egy kis időt. Vagy akár sokat is. - fogta kezei közé az enyémeket - És nem fogok haragudni, bárhogy döntesz is.

- Olyan jó vagy hozzám. - sóhajtottam megkönnyebbülve - Túl jó.

- Ne butáskodj. - sepert le ujjával egy könnycseppet az arcomról.

- Anyuciii! - hallottam meg James hangját.

- Mondd csak, édesem! - nyújtottam kezeimet feléje, miután letöröltem könnyeimet, és hálás pillantást küldtem Thor felé.

- Te és a dédi egy szobában fogtok aludni, ugye? - gondolkodott el.

- Igen.

- Akkor ha nem baj, én apánál aludnék. Minden nap nála aludtam, hogy ne legyen egyedül, és ne legyen szomorú. Neked ott lesz a dédi, én meg ott leszek apának. De ha nagyon szeretnéd, akkor veled maradok, hogy vigyázzak rád.

- Nyugodtan maradj csak apukáddal. - öleltem magamhoz elszorult szívvel.

Fél órával később, miután elbúcsúztam Thor-tól, aki egy időre, hogy teret és gondolkodási időt adjon nekem, hazament Új-Asgardba, a szobámban ültem az ablak előtt, és a csillagokat bámultam. A Nagyi már az igazak álmát aludta. Nekem viszont nem jött álom a szememre. Vajon tényleg nem bántottam meg Thor-t? Nem úgy nézett ki, mintha haragudott volna. Hogy is mondta? Bárhogy döntök, ő nem fog neheztelni rám. Mire gondolt? Arra amire én? Bucky-ra célzott? Vagy csak én gondoltam folyton rá?

Mióta James jó éjszakát kívánt, és az ő szobájába ment be, csak azon járt az agyam, hogy hogyan érezheti magát. Egészen addig, míg a kisfiunk fel nem hozta, nem is gondoltam Bucky érzéseire. Tényleg egyedül érzi magát? Tényleg szomorú lehet? Vajon megbánta azt, ami köztünk történt? Megbánta, hogy elhagyott minket? Ha most vele lennék, akkor jobban vigyázna ránk, és nem engedné veszni újra a kapcsolatunkat?

Gondolataim kezdtek egyre jobban összezavarni, és egyre kevésbé éreztem azt, hogy álom jönne a szememre. Halkan kiosontam a szobából, nehogy a Nagyi felébredjen. A folyosón gyalogoltam, és szinte nem gondolkodtam egy pillanatig sem, hogy hova vezetett az utam.
Megálltam Bucky szobája előtt, és mély levegőt véve, halkan benyitottam. Nem volt sötét a szobában, a televízió, melyben James egyik kedvenc meséje ment, bevilágította a helységet. Bucky és James az ágyon feküdtek, mindketten az igazak álmát aludták. Mosolyogva néztem őket egy darabig, majd mikor éppen úgy döntöttem, hogy hagyom őket, Bucky mocorogni kezdett, és hirtelen kipattant a szeme. Egy pár pillanatig csak bámultuk egymást, majd felült, és egyetlen szó nélkül a kezét nyújtotta felém. Picit tétováztam, majd kezemet az övébe csúsztattam, és bemásztam közé és James közé. Miután elhelyezkedtem, James felé fordultam, hátamat pedig Bucky mellkasának nyomtam. Először csupán mozdulatlanul feküdt mellettem, majd kezét a derekamra rakva húzott magához közelebb, és szorosan ölelt. Egy hosszú csókot nyomott a hajamba, forró lélegzetét éreztem a nyakamon, amitől újra és újra megborzongtam. Nem szóltunk egymáshoz egyetlen szót sem. Nem is kellett megszólalnunk. Hosszú hetek óta most először aludtam jól. A két szeretett férfi között.