New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

13. fejezet: Apja fia

Sosem láttam még olyan izgatottnak James-et, mint mikor a Bosszúállók főhadiszállására értünk. Steve megígértette velem, hogy amíg dolgozunk az időgépen, addig a fiam és én hozzájuk költözünk.

- Anyuci! - ugrált örömében, mikor megérkeztünk a bejárat elé - Itt lesz Hulk is?

- Valószìnűleg igen, kincsem.

- És Vasember?

- Azt kétlem. Ő és Steve bácsi most nem beszélnek egymással.

- Akkor ki lesz még itt?

- Hamarosan meglátjuk. - mosolyogtam rá, és megfogtam kis kezét, hogy ne szaladgáljon el.

Amint beléptünk a létesítménybe, Steve sietett elénk.

- Elmentem volna értetek. Miért nem szóltatok?

- Megoldottuk, Steve. Köszi.

- Gyertek, megmutatom a szobátokat. - kezét a hátamra simította, és úgy terelt minket a lift felé.

- A másodikon lesztek, ahol Nat és én is vagyunk. A legutolsó szoba lesz az. - mutatott végig a folyosón - A szomszésban megtaláltok engem. Itt elől pedig Nat-et.

- A többi szoba kié? - érdeklődtem, amit egyből meg is bántam. Tudtam a választ magamtól is.

- A többieké...volt. - hajtotta le a fejét.

- Ó! Sajnálom. - mosolyodtam el bűnbánóan.

- Semmi gond. - nyugtatott meg, majd bekísért a szobába. Nagyon szép volt, egészen otthonosra volt berendezve. Volt egy franciaágy, és a szoba túlsó végében egy egyszemélyes is. Valószínűleg James-nek lett ide készítve, de volt egy olyan érzésem, hogy osztoznom kell majd vele a franciaágyon.

- Az apukámnak is volt itt szobája? - kiáltott fel James.

- Nem. Ő nem lakott itt. - válaszolt neki kedvesen Steve.

- Mesélsz róla egy kicsit? - nézett rá vágyakozva a kisfiú, Steve pedig rám pillantott tanácstalanságában. Egy aprót bólintottam, amire nagy nehezen vettem rá magamat. Nem akartam, hogy Steve mondjon neki valami olyat, ami miatt nem kedvelné Bucky-t.

- Apukád és én már egészen kiskorunk óta ismertük egymást. Én akkor elég vézna és gyenge kis kölyök voltam, ő pedig már akkor is egy erős srác volt. Engem sokan bántottak, és mindig ő volt az, aki megvédett a gonoszoktól. Ő vitt el először csajozni is. - kacsintott rá Steve, James pedig nevetni kezdett.

- Anya volt az a csaj?

- Nem. Azokra a lányokra már másnap nem is emlékeztünk. Nagyon-nagyon régen volt. Anyukádat pedig sosem felejtette el apukád. Nem tudta volna elfelejteni, mert mindennél jobban szerette őt. - ahogy Steve kimondta a szavakat, a szemeim megteltek könnyel.

- És engem is szeretett volna? - kérdése meglepett.

- Mindennél jobban szeretett téged. - szólaltam meg én is két könnycsepp között. Bucky-nak csak pár másodperce volt felfogni, hogy van egy fia, mikor elmondtam neki. De az ígéretből, hogy majd együtt érte megyünk és együtt megkeressük, tudtam, hogy örült a fiúnak. Ha kicsit sokkolta is, de örült neki. - Apa tudta, hogy te vagy neki, és nagyon szeretett volna veled lenni.

James csak bámult rám, majd újra Steve felé fordult.

- Tudod, Steve bácsi... én is nagyon szeretem anyát. És én is olyan erős és bátor leszek, mint apa volt, hogy meg tudjam védeni anyát mindentől. - mondta a kisfiam, amitől óriásira nőtt a büszkeség a szívemben.