New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

40. fejezet: Romantikus vacsora

Nem tudtam mit tenni, ezért csak üldögéltem a szobában, és vártam. Hogy mire? Azt még magam sem tudtam. Emésztgettem az elmúlt pár óra eseményeit. Rábukkantunk Zemo-ra, aztán mikor követni akartuk, rosszul lettem, ami pedig végleg betette mára az ajtót, az Bucky volt. Mikor James születését hibának nevezte. Gyűlöltem érte, amiért ezt mondta. Magamat pedig azért, mert hiába próbáltam nem foglalkozni vele, a szívem meg akart szakadni, mert így viselkedett velem.
Mikor pár óra múlva kinyílt a szoba ajtaja, és belépett rajta, akkor is ugyan ilyen kétes érzéseim voltak. Mindketten csendben voltunk. Vártam, hogy bocsánatot kérjen, de mikor nem szólalt meg hosszú percek után sem, én törtem meg a csendet.

- Valaki üzenetet hagyott nekünk. - mondtam közömbösen.

- Ki?

- Nem tudom. A recepciós hölgy szerint egy magas, világos hajú férfi volt.

- Mit üzent?

- Valami olyasmit, hogy megismételjük a mait, és akkor talán sikeresebb lesz a dolog. - próbáltam szóról szóra felidézni, de nem ment. Annyi minden kavargott a fejemben.

- De... De ki volt az? Zemo? - nézett rám aggódva Bucky - És mit akar megismételni?

- Shuri szerint valamit beadtak nekem, és attól lettem rosszul. - válaszoltam. Annyira hanyagul, és érzelemmentesen próbáltam beszélni hozzá, ahogy ő beszélt hozzám.

- Honnan tudja, hogy hol vagyunk?

- Jó kérdés. - rántottam meg a vállamat.

- Mit adott be neked? És hogyan? - gondolkodott hangosan.

- Nem tudom. De mivel nem lett tőle komolyabb bajom, valószínűleg csak ránk akart ijeszteni.

- Az lehet. De mivel mérgezett meg?

- Nem ettem semmit ma még. Talán a kávéban volt valami, amit a piacon ittunk.

- De én is ittam. Nekem miért nem lett bajom?

- Talán direkt én voltam a célpont. - rántottam meg tanácstalanul a vállamat.

- Holnap egyenesen a temetőhöz megyünk, és ott kapjuk el Zemo-t.

- Oké. - egyeztem bele. Nem volt kedvem vele hadakozni, igazából beszélni sem akartam most vele. De ez csak a munkáról szólt.

A délután hátralévő részében nem szóltunk egymáshoz. Már besötétedett, mikor kopogtattak az ajtón. Ijedten Bucky-ra néztem, aki mutatta, hogy maradjak a helyemen, majd lassan az ajtóhoz ment, fém kezében, háta mögött pedig egy pisztolyt tartott. Óvatosan kinyitotta az ajtót, majd mikor meglátta az érkezőt, feszes testtartása elernyedt.

- Jó estét! - köszönt, majd nadrágja hátuljába rejtette a fegyvert.

- Nem akartam zavarni, kedveskéim. - kukkantott be mellette a recepciós hölgy, akinek szeme egyből megakadt a földön heverő takarón és párnán - Azt szerettem volna megkérni önöket, hogy fáradjanak le a vacsorához.

Ennyit arról, hogy majd felküldi...

- Nem lehetne felküldeni? - olvasott a gondolataimban Bucky - Elég fáradtak vagyunk.

- Nem fogják megbánni. - kacsintott, majd távozás közben még visszakiáltott - Jöjjenek csak!

- Én éhes vagyok, szóval... - rántotta meg Bucky a vállát, majd nyitva hagyva az ajtót, követte a nénit. Nekem viszont semmi kedven nem volt utánuk menni.

Először azért keltem fel, hogy becsukjam a nyitva hagyott bejáratot, de aztán hasam hangos korgással követelte az ételt.

Lesétáltam a lépcsőn, és a kialakított ebédlő felé vettem az irányt. Bucky már az egyik asztalnál ült, ahol két személyre volt terítve.