New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

50. fejezet: Kapcsolat

Egy hónap. Kereken ennyi ideje voltam Gilbert fogságában, és kezdtem megőrülni. Az elmúlt napokban már próbálkoztam minden létező módon. Könyörögtem neki, dühöngtem, ordítottam, csapkodtam, törtem-zúztam. Sőt, még a szökéssel is próbálkoztam. Igaz, teljesen feleslegesen gondoltam rá, ugyanis még az ablakok is csak Gilbert parancsára nyíltak és csukódtak.

- Haza akarok menni. - mondtam kezeim karba téve egyik nap, mikor a csodásan megterített asztalnál reggeliztünk.

- Itthon vagy, kedvesem. - mondta negédes mosollyal, mikor bekapott egy falatot.

- Nem. Nem vagyok itthon. Nem itt élek. Haza akarok menni a fiamhoz, és...

- És? Kihez? - kérdezte kíváncsian, mégis gúnyosan, mikor nem fejeztem be a mondatomat.

- Haza akarok menni. - makacskodtam.

- Mondtam, hogy idehozhatjuk a fiadat. - rántotta meg lazán a vállát - Csak egy szavadba kerül, és az ebédet már hármasban fogyasztanánk.

- A közelébe ne mej menni. - csaptam a villámat az asztalra.

- Akkor viszont... - kelt fel az asztaltól, majd mögém lépett, és vállamra rakta kezeit, amitől a hideg futkosott a hátamon - Saját családot kell alapítanunk. - ahogy kimondta, egy pillanatra megállt a szívem, majd arra lettem figyelmes, hogy a nyakamhoz hajolt. Felpattantam a székről, és idegesen felé fordultam.

- Hozzám ne merj érni még egyszer, megértetted?

- Előbb-utóbb meg kell történnie, Christine. - nevetett rám - Ha bővíteni akarjuk a családot.

- Elment az eszed? Tudod mit? Ne is válaszolj erre, mert tudom magamtól is. Fog fel, hogy én nem hozzád tartozom. Itt tarthatsz akár örökre is, de akkor sem fogok neked behódolni. - hátat fordítva ott hagytam a hatalmas étkező közepén, majd az ideiglenes szobámba mentem.

Nem sokkal később halk kopogás zavart meg. Letöröltem könnyeimet, és az ajtó felé fordultam, ami lassan kinyílt, és megjelent mögötte egy női fej. Ismertem a lányt, ugyanis ő volt Gilbert egyik bejárónője.

- Felhoztam az ebédet, kisasszony. - mondta a lány vékonyka hangján, majd belépett, és a nagy tálcát letette az ágy mellé.

- Köszönöm. - szipogtam, majd a távozó lány után szóltam - Gondolom, nem változott a véleményed.

- Nem. - mondta makacsul.

- Kérlek! Kérlek, segíts nekem! - kezdtem el esdekelni, ahogy azt az elmúlt hetekben annyiszor megtettem - Nem tarthat itt örökké.

- Sajnálom, de nem. - mondta, rám sem nézve.

- Miért? Miért nem segítesz? Ez a férfi elrabolt engem.

- Ez a férfi egy szent. És ha jól tudom, akkor maga jött vele. Önként.

- Szent? Mit tett veled? Mivel tart sakkban? Talán segíthetek. Segíthetünk egymásnak.

- Nem. Inkább örülhetne, hogy így szereti magát. Ezt az egészet önnek építette, mindent magáért tett.

- Ez a férfi egy őrült. Beteg ember. - bizonygattam, de nem nagyon érdekelte ezúttal sem.

- További szép napot. - köszönt el, majd magamra hagyott.

- Ez aztán nagyon szép nap... - duzzogtam tovább, aztán bekapcsoltam a tévét. Természetesen adás nem volt rajta, nehogy lássam a híreket véletlenül, csupán filmeket tudtam nézni, egy box segítségével, ami a tévéhez volt kötve. De most, hogy ilyen jó napom volt, még ez is rátett egy lapáttal, és nem működött. Többször kapcsoltam ki és be, de semmi. Végül odamentem, kihúztam, hogy megvizsgáljam, mi lehet a baja. Egy kés segítségével, amit az ebédhez kaptam, megpróbáltam kiszedni a csavarokat, ami kisebb-nagyobb sikerrel ment, ugyanis csak tompa végű kést kaptam, nehogy fegyvert lássak benne.