New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

41. fejezet: Zemo

Kora reggel fájó fejjel ébredtem. A nap sugarai szinte kiégették a retinámat, mire körül tudtam nézni a szobában. A szám ki volt száradva, szükségem volt valami folyadékra.
Becsuktam a szemem, és visszadőltem az ágyra, mikor halkan kinyílt az ajtó. Magam sem tudom, hogy miért, talán nehezemre esett nyitva tartani a szemeimet, de nem mutattam, hogy fent vagyok. Közelebb lépkedett az ágyamhoz, majd letett valamit az éjjeliszekrényre. Aztán éreztem, hogy megállt az ágy mellett.

- Chris! - szólt halkan Bucky hangja, de nem válaszoltam rá. Aztán megmozdult mellettem az ágy, és megéreztem az arcomon kezének meleg érintését, majd érzékeltem, ahogy fölém hajol, minek vége egy hosszú csók volt a homlokomra. A szívem ki akart szakadni, miközben feljebb húzta rajtam a takarót, és bement a fürdőszobába. Szemeim azonnal kipattantak, és kifújtam a hosszasan bent tartó levegőt.

Az éjjeliszekrényre pillantva csodálkozva vettem észre, hogy egy pohár víz és két szem gyógyszer volt elhelyezve. Azonnal csillapítottam a szomjamat, és a biztonság kedvéért bevettem mindkét gyógyszert.
Most miért csinálta ezt? Miért gondoskodik rólam? Miért puszilgat, mikor azt hiszi, hogy alszok?

Álmosan pislogtam, mikor Bucky egy szál alsóban kijött a fürdőből. Egyből felém nézett.

- Bocs! - mondta, majd belebújt egy pólóba - Azt hittem alszol még.

- Kösz a vizet meg a gyógyszert. - mosolyodtam el bátortalanul - Életmentő volt.

- Gondolom a recepciós hölgy hozta. - rántotta meg a vállát - Semmi közöm hozzá.

- Ó! - morogtam magam elé, és újabb kést szúrt s szívembe a szavaival. Most meg miért tagadja? Legszívesebben megmondtam volna neki, hogy ébren voltam, de nem akartam, hogy még jobban megbántson.

- Biztos gondolta, hogy a tegnapi iszogatásodnak lesz eredménye. - vetette oda gúnyosan.

- Te jó ég! - morogtam rá - Miért kell ilyen bunkónak lenned kora reggel? Miért vagy velem ilyen?

- Mert így könnyebb nekem is és neked is. - mondta halkan.

- Mi? Mi könnyebb? - felkeltem az ágyból, és felé sétáltam. Kicsit még szédelegtem, de az adrenalin erőt adott. - Mi bajod van? Ennyit jelentettem neked? Ennyit ér, hogy van egy fiunk?

- Fejezd be! - túrt idegesen a hajába, és elfordult tőlem.

- Tegnap este... Tegnap azt hittem, hogy...

- Mit? Mit hittél?

- Hogy normálisan el tudunk beszélgetni. De aztán ahogy beszéltél velem... Meg ahogy arra a lányra néztél. Azért csináltad, hogy fájjon? Mert fáj. - szökött könny a szemembe.

- Tegnap még gyűlöltél. - mondta hidegen.

- Hogy mondhattál olyat, hogy James csak egy hiba volt? Hogy mertél ilyet kiejteni a szádon?

- Azt nem egészen így akartam megdogalmazni.

- Akkor is... Miért? Miért mondanál ilyet?

- Azért, hogy utálj! - ordította el magát, és felém fordult. Ijedten hőköltem hátra.

- Tessék? - kapkodtam levegő után.

- Nem akarom, hogy bármi közünk legyen egymáshoz. - mondta lehajtott fejjel - Azért bántalak, hogy utálj. Nem akarom, hogy bármit is érezz irántam.

- Miért?

- Mert nem akarom, hogy bárki is tőlem függjön. Nem akarom, hogy családom legyen. Nem akarok gyereket.