New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

17. fejezet: Búcsú

James után eredtem, aki a nappaliban meg is találta a keresett embereket. Éppen Steve lábait ölelte magához, aki még mindig nem tudta, hogy hogyan viszonyuljon egy kisgyermek közeledéséhez.

- Vigyázz az anyukámra! - mutatott rá fenyegetően még egyszer, mielőtt Bruce-hoz fordult volna.

- Szia, kisember. - hajolt le a nagydarab zöld alak, és olyan óvatosan ölelte meg James-et, mintha bármelyik pillanatban eltörhetne.

- Legyél kemény, oké? - mondta a fiam Bruce-nak, aki csak szomorúan mosolygott. Ez alatt a kevés idő alatt is nagyon jóba lettek.

- Most már mennünk kell, kicsim. - szakítottam félbe őket.

- És velem mi lesz? - jött a hang az ajtóból.

- Jaj, ne! - csuktam be szemeimet, és fohászkodtam, hogy a most érkezett illető menjen el.

- Thor? - nézett James furcsállóan a pocakos férfira.

- Igeeeen! - tárta szét karját örömében a férfi.

- Oké anyuci, menjünk! - állt mellém a fiam, és úgy méregette a valószìnűleg még mindig részeg Thor-t.

- Jaj, ne már! - zsörtölődött - Ne rontsátok el a bulit.

- Menj, és aludj egyet lobonc! - tuszkolta a befelé az éppen megjelent Mordály.

- Ünneprontók vagytok! - mutatott ránk morogva - Te is, nyuszi! - fordult Mordályhoz, aki a kanapéra lökte őt.

- Hallgass! - tekerte meg a fejét a kis mosómedve, majd ránk nézett - Szóval ahelyett, hogy bemutatnád nekem a kölyköt... - bökött James-re - Elviszed egyetlen szó nélkül. Ejnye, csinibaba!

- James! - szóltam kuncogva a fiamhoz, aki szemöldökét ráncolva nézett a mosómedvére - Biztosan már nem emlékszel Mordályra, mert utoljára három éve láttad...

- Csak egy kicsit. - felelte James, és közelebb lépett hozzá - Szia!

- Szia, kölyök! - nézett rajta végig Mordály - Jól megnőttél.

- Te is mész anyával?

- Még nem tudjuk, hogy ki hova megy. - felelte neki őszintén.

- De ha vele mész, akkor vigyázol rá?

- Mindig vigyázni fogok rá is és rád is, kölyök. - mosolygott rá Mordály. A mosómedvét eddig csak ritkán láttam őszintén mosolyogni. Általában csak gúnyosan vigyorgott, főleg a saját viccein és beszólásain. De most nagyon édesek voltak James-el.

- Most már tényleg mennünk kell, James! - szakítottam félbe őket - Tony már vár ránk.

- Hát jó. - bólogatott a kisfiam, majd a kezemet megfogva, kimentünk a ránk váró milliárdoshoz, aki már a kocsibam ült.

- Na végre! Azt hittem, hogy leléptetek. - dobolt idegesen a kormányon. Nem szóltam vissza neki semmi csípős megjegyzést, pedig tudtam volna. De eszembe jutott, hogy hamarosan neki is el kell búcsúznia a családjától. Biztos, hogy nagyon nehéz lehet. Nem kellett volna otthagynia őket, és vállalkoznia erre a küldetésre. Neki megvolt a boldog család. A nő, akivel szeretik egymást, és egy kislány. Ő valamilyen szinten továbblépett, ahogy én is megpróbáltam. De nekem igazából sosem ment. Tony mondhatott volna nemet is, sőt először azt is mondott. De ő volt Vasember, aki az önös érdekeit mindig a háttérbe szorította. Ezzel most ő is hatalmasat kockáztat, de nélküle ez az egész nem sikerülne.

Utunk elég sokáig tartott, de közben nem nagyon beszélgettünk egymással. James kérdezgetett leginkább.

- Te ismerted az apukámat, Tony bácsi? - tette fel azt a kérdést, melytől megfagyott bennem a vér.