New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

6. fejezet: Idő

Miután visszatértem a laborba, sajnos csalódnom kellett, mert Shuri és Bruce még mindig ugyan ott tartottak, ahol eddig. Pontosabban szinte sehol.

- Van valami fejlemény? - tettem fel a kérdést, habár tudtam jól a választ.

- Semmi. Elég sokáig el fog tartani. - kaptam meg Bruce válaszát.

- Hol hagytad a Farkast? - nézett rám fél szemmel Shuri.

- Miért hívod így? - érdeklődtem.

- Fehér Farkasnak hívjuk. - mondta szórakozottan a lány - Tudod... Nehéz volt neki itt lenni. Főleg, hogy a bátyám szinte az egész világon keresztül kergette, hogy megölhesse.

- Igen, ebből rémlik valami. - emlékeztem vissza itt arra a két évvel ezelőtti incidensre, ami miatt el kellett bújnia a világ elől - De mégis ti segítettetek neki.

- Igen. Mikor két éve ide került, azt akarta, hogy fagyasszuk le, amíg az elméjét rendbe nem hozzuk. Csak a Kapitány és a testvétem tudtak róla, hogy mi történik vele. Meg persze Wakanda lakói, de ők meg ugye elég jól tudnak titkot tartani. - kacsintott rám.

- Szóval egész eddig le volt fagyasztva? És akkor most már rendben van? - érdeklődtem, és kezdtem kicsit jobban érezni magam. Na, már nem azért, mert Bucky le volt fagyasztva, hanem mert valószínűleg azért nem hallottam róla eddig, mert nem volt magánál. De miután felébredt, miért nem keresett?

- Igen. Most már rendben lesz. De bizonyára az jár a fejedben, hogy miért nem keresett téged eddig.

- Tessék? - lepődtem meg - Miért kellett volna engem keresnie?

- Én voltam az, aki lefagyasztotta, és aztán helyrehozta az agyát. Többet tudok róla, mint bárki más. Fontos voltál neki akkor, mert nem telt el olyan nap, hogy ne hangzott volna el a neved. Ezért lepődtem meg, mikor bemutatkoztál. Egyből tudtam, hogy ki vagy.

- Igen? - csak ennyit tudtam kinyögni, annyira sokkoltak Shuri szavai.

- Odáig volt érted. Na, nem mintha most már nem lenne. - nevetett huncutul a lány - Látnád a kis farkas szemét, mikor rád néz.

- Az már régen volt. - intettem le.

- Neki nem annyira. Nemrég ébredt fel, és hosszabban aludt, mint Csipkerózsika.

- Nekem viszont régen volt... - próbáltam lezárni a témát.

- Téged nem zaklatott fel, hogy itt van? Vagy tudtad, hogy itt lesz? - faggatott tovább, csak nem hagyta annyiban.

- Nem. Nem tudtam. Két éve nem láttam, és nem is hallottam róla. Azt sem tudtam, hogy életben van-e. - magyaráztam sérelmeimet Shuri-nak - Akkor vele akartam jönni, és segíteni akartam nekik. De ő nem engedte.

- Talán, mert nem akarta, hogy bajod essen. Az sem tetszik neki, hogy én ennyire benne vagyok a dolgok közepébe.

- Szóval... - akadt el egy pillanatra a lélegzetem - Te és ő...

- Mi? - csattant fel a lány szórakozottan, mire a többiek is ránk néztek. Bucky, aki nemrég tért vissza, már amúgy is érdeklődve figyelte a mi kis eszmecserénket, de persze semmit nem hallott belőle. - Dehogy! - halkított magán újra Shuri - Olyan, mintha a másik bátyám lenne. Minden nap én voltam mellette, így tudunk egymásról mindent. És abban biztos vagyok, hogy nem tetszene neki, ha tudná, hogy róla beszélünk. Habár... - nézett az említett irányába - A nézéséből ítélve szerintem sejt valamit.

Nekem is meg kellett győződnöm arról, hogy Bucky tényleg gyanakodva méreget-e minket, ezért oldalra pillantottam. Ahogy Shuri mondta, tényleg minket vizslatott, összehúzott szemöldökkel. De még így is látszottak a hatalmas, kék szemei. Mivel Shuri halkan kuncogott mellettem, így nekem is mosolyra húzódott a szám. Bucky meglepődve vette észre, hogy szám széle felfelé görbült és ő is viszonozta a tettemet.

Órák teltek el, mire Shuri neki tudott állni a kő kiszedésének, de még így is messze jártunk.

- Innentől kezdve mennyi idő még? - érdeklődött Wanda, egyre türelmetlenebbül.

- Nem tudjuk! - nyugtatta Bruce - Ez még csak egy lépés volt.

- Nem siethetjük el, mert megsérülhet. Ha akár egy aprót is hibázunk, akkor vége. - ecsetelte Shuri, mire a vörös lány csak bólintott egyet.

- Miért nem pihensz le egy kicsit? - léptem oda hozzá, és a vállára tettem a kezemet, aztán Bruce-hoz és Bucky-hoz fordultam - Menjetek ti is. Shuri-val majd folytatjuk.

- Én maradok! - makacskodott a Skarlát Boszorkány, majd helyet foglalt egy kanapén.

- Én viszont pihenek egyet, mert már alig látok valamit. - javasolta Bruce, és szemeit dörzsölve hagyott minket magunkra. Bucky persze nem mozdult.

- Te nem vagy fáradt, Farkas? - kiáltott rá Shuri a férfira.

- Aludtam eleget az évek alatt. - vágott vissza pimaszul.

- Átveszem tőled, oké? - szakítottam félbe a beszélgetésüket.

- Rendben. - lelkendezett a lány - Úgy látom, értesz hozzá, de ha bármi baj van, csak szólj az őröknek az ajtó előtt. Vagy nyomd meg ezt a gombot, és máris kapcsolatba tudsz lépni velem. - mutatott egy nagy kék lámpára.

- Most... Most itt hagysz? - estem kétségbe, de persze nem azért mert egyedül kellett tovább csinálnom Vízió beavatkozását, hanem mert magamra akart hagyni Bucky-val. Igaz, Wanda is itt volt, de ő sok vizet nem zavart egész nap.

- Csak ügyesen! - kacsintott rám. Úgy látszik, ez nagyon megy neki.

- Te is nyogodtan mehetsz. - szóltam oda Bucky-nak, mikor Shuri távozott - Megoldjuk ketten, ha baj lesz. - intettem a kanapén ülő lány felé a fejemmel, aki már csukott szemmel szundikált.

- Azt gondolom. - mosolygott.

- Elaludt. El sem tudom képzelni, hogy milyen nehéz napokon van túl. És hogy mennyire izgulhat Vízió miatt. Vagyis de... Azt el tudom... - csuklott el a hangom, neki pedig leolvadt a mosoly az arcáról.

- Nem tudtalak hívni. - tört ki belőle hirtelen - Sajnálom! Ha tudtam volna üzenni, akkor megtettem volna. De történt ez meg az. Meg hát a munkádnak is csak jót tett, hogy nem kavartam be többet.

- Már nem vagyok CIA-s. - szakítottam félbe, amitől nagyon meglepődött.

- Nem? Mióta?

- Két éve.

- Mióta utoljára találkoztunk. - számolgatott magába - De ugye nem miattam keveredtél valami bajba? Nincs hozzá közöm?

- Nem. Ne aggódj, nem. - nyugtattam meg. Pontosabban füllentettem neki, ugyanis de igen, neki köszönhető, hogy kiléptem. Neki és annak az utolsó közös élménynek, ami akkor történt, és aminek köszönhetően terhes lettem tőle. Amiről neki nem szabad tudnia.

Ezek után Bucky csendesen figyelt, és hagyott koncentrálni Vízióra. Wanda közbe-közbe felpillantott álmos szemeivel, és érdeklődött, de sajnos mindig ugyan azt a választ kellett adnom neki. Idő. Idő kellett.
Különös dolog az idő. Míg Bucky-nak csak pár hét vagy hónap volt, nekem két évet kellett eltöltenem anélkül, hogy lássam, vagy akár tudjak róla valamit. De most itt volt mellettem. Néha csak centik választottak el tőle, és kezdtem magam úgy érezni, hogy ez a két év a semmibe ment. Elveszett, abban a pillanatban, hogy megláttam őt. Ugyan azok az érzések kezdtek felülkerekedni bennem, amik két éve minden nap, mikor meglátogattam. Az izgalom, hogy láthatom, a szorongás, és a kíváncsiság, hogy mit fog mondani, milyen ő valójában, mit gondol rólam, és hogy mennyi ideig lehetek vele együtt. Hogy ő akarja-e egyáltalán.
Most pedig, ennyi idő után ugyan ezeket éreztem. Vajon meddig fog tartani ezúttal?