New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

20. fejezet: Megérte

A laborban hirtelen sötétség támadt, mintha odakint ellopták volna a napot. Pillanatok alatt zajlott le minden. Valaki, már fogalmam sem volt, hogy ki, de figyelmeztetni próbált mindenkit. Hogy mire? Egy hatalmas lövedékre, amit a fejünk felett lévő óriás űrhajó lőtt ránk.
Minden összeomlott. A talpam alól hirtelen eltűnk a talaj, és zuhanni kezdtem. Aztán egy jókora ütésnek köszönhetően elnyelt a sötétség.

Víz csobogására és villódzó fényekre ébredtem. Mindenhol törmelék, és porfelhő volt. Mégis mi a fene történt? Mit hoztunk vissza magunkkal? Gondolataimból lábdobogás zökkentett ki. A hangok alapján rengetegen közeledtek felém. A sötét alagútban mozgást véltem felfedezni, majd megjelent a loholó Clint.

- Jól vagy? - kérdezte kifulladva.

- A lábam beszorult. Nem mozdul. - válaszoltam, és próbaltam kijutni csapdámból.

- Lapulj le, minél jobban. - adta ki a parancsot, majd a kezembe nyomott valamit. A kesztyű volt az, benne a kövekkel. Míg én szemügyre vettem, hogy a csettintés mekkora pusztítást végzett a művünkön, addig Clint újra eltűnt a folyosón, ahonnan nemrég kifordult. Csak pár lövést, majd az újra feltűnő férfit láttam, aki testével engem védett egy robbanás elől.

- Mi volt ez? - kérdeztem zihálva, mikor újra tudtam levegőt venni, és hallottam a saját hangomat.

- Jó kérdés. - felete mellettem kifulladva Clint, majd a segítségemre sietett - Szedjük ki a lábadat.

Clint a teljes erejét beleadva felemelte a törmeléket, hogy végre kiszabadíthassam a lábamat.

- Segíthetek? - szinte a semmiből jelent meg Nebula. Annyira belemerültünk a mentésbe, hogy meg sem hallottuk a közeledését. Úgy látszik, őt elég jól érte a támadás, hiszen nem nézett ki olyan ramatyul, mint mi.

- Ó! - sóhajtott fel Clint megkönnyebbülve, majd átnyújtotta neki a kesztyűt, hogy engem kiemeljem a kövek alól - Téged ismerlek, te velünk vagy.

- Mit... Mit csinálsz? - akadt el a szavam, mikor megláttam, hogy Nebula fegyvert ránt ránk. Szerencsére Clint elég gyors volt, és megpróbálta lefegyverezni. Ebből az összecsapásból hatalmas lövöldözés és verekedés támadt. Mivel a lábam még mindig a kövel alatt volt, nem tudtam segíteni, bárhogy is próbáltam. A fegyverem is olyan helyen volt, hogy képtelen lettem volna elérni. Clint és Nebula hadakozását figyeltem, mikor valakik megjelentek mellettem, és segítettek kijutni a csapdámból.

- Mi a... - szavaim elakadtak, mikor megláttam egy másik Nebulát. Ketten vannak? És segítségemmel volt még egy nő is. Egy hosszú fekete-piros hajú, zöld bőrű nő. Utóbbi velem maradt, míg előbbi Clint segítségére sietett. - Te ki vagy? És belőle miért van kettő?

- Mert az egyik a ti világotokból való, a másik az enyémből. - válaszolta mély, búgó hangon, de szemét nem vette le a többiekről.

- Ki vagy te?

- Gamora. Thanos lánya, és Nebula testvére.

- Téged... - suttogtam magam elé - Téged áldozott fel Thanos a Lélek kőért.

- Tessék? - nézett rám furcsán, de válszolni nem tudtam neki, mert ekkor az egyik Nebula ránk emelte a fegyverét. Lövés dördült, majd a fegyveres Nebula holtan esett össze a másik keze által. Az életben maradt kék-lila lány felsegítette Clint-et a földről, majd kezébe nyomta a kesztyűt.

- Jól van mindenki? - kérdezte.

- Mi ez az egész? - értetlenkedtem.

- Elkaptak, mikor a kövekért mentünk. Én fogságban voltam, míg az ottani Nebula veletek jött. Ő hozta át Thanos-t és a hajóját ide a kapun keresztül.

- És ő? - mutattam a zöld lányra.

- Gamora az ő világukból van. De csakúgy, mint a mi Gamora-nk, ő is rájött, hogy mi a helyes.

- Szóval Thanos itt van. - állapította meg az alapvetőt Clint - Ki kell jutnunk innen.

- Erre gyertek! - mutatta az utat Nebula.

Romokon, térdig érő vízen, és porfelhőkön vágtunk keresztül, mire végre kijutottunk a szabadba. A látvány sokkoló volt. Az égen egy hatalmas űrhajó volt, ami Thanos seregeit ontotta magából. Viszont láthatóan a mi csapataink is megnövekedtek. Pár pillanat kellett csak hozzá, hogy rájökkek, miért. Visszatértek. Szívem egyből hevesebbem kezdett verni, majd szemimmel keresni kezdtem. Láttam Sam-et suhanni az égen, Strange-et varázsolni, a Fekete Párducot, és pár piros szikrát is, ami valószínűleg Wanda-tól származott. Hol van?

- Meg kell védeni  a kesztyűt. - hallottam meg Clint ordítását magam mellett és a fülemben lévő rádión is.

- Vissza kell vinni mindet a saját idejébe. - csatlakozott Tony is.

- A kapunak annyi. - válaszolt valahonnan Steve.

- Nem biztos. Lát valaki egy csúnya, barna furgont? - kérdezte Scott - Oda kell juttatni.

- Megvan! - felelte egy ismeretlen női hang.

Majd a kesztyűt Clint indította az útjára. Járt T'Challa-nál, Sam-nél, a Pókembernél, egy szárnyas lovon lovagló nőnél, és még sok mindenkinél. Ekkor azonban a hatalmas űrhajó tüzelni kezdett a csatatérre. Thanos-nak nem számított, hogy ki hal meg, a saját embereit is simán beáldozta.
Már majdnem elért minket is a támadás, mikor az űrhajó az ég felé emelte ágyúit.

- Mit lőnek? - érdeklődött valaki.

Kérdésére gyorsan megkaptuk a választ. A hajót átfurva, és ezzel megsemmisítve azt, Carol Danvers csatlakozott hozzánk. A kestyűért ment, és a furgon felé vette az irányt, ám egy jól irányzott lövéssel a titán felrobbantotta azt, megsemmisítve ezzel az egyetlen ép kvantum kaput.
Carol megtámadta hát Thanos-t, kisebb-nagyobb sikerrel. Thor, Steve és Tony sietett a segítségére. Steve, kezében a Mjölnirrel, igen, Thor fegyverével, hatalmas csapásokat mért a lila lényre, de neki szinte meg sem kottyant. Miközben a csatatéren mi is folytattuk a küzdelmet, próbáltam figyelni, hogy mi történik a nagyok között. Mikor utoljára odanéztem a kesztyű Thanos-nál volt és már csak Tony maradt talpon. Mit csinál? A titánra vetette magát, de a nagy dulakodásnak köszönhetően alul maradt. Ne... A kesztyű már Thanos kezén volt, és mind végignéztük, ahogy csettintett. Egyből Bucky jutott eszembe. Még nem is láttam, mióta visszatért, és most már nem is fogom. Csukott szemmel vártam, hogy mi következik. Nem történt semmi. Óvatosan néztem a titán irányába, aki elképedt arccal bámult az előtte térdelő Tony-ra. Nála voltak a kövek. Az ő kezén.

- Én...vagyok...Vasember. - nyögte a szavakat a férfi, majd csettintett.

Ezután minden olyan gyorsan történt. Thanos serege, és ő maga is porrá lett. Tony súlyos sérüléseket szenvedett, és nem élte túl. Végignéztem, ahogy Rhodey, Peter Parker és Pepper is elbúcsúznak tőle. A szívem szakadt meg. A könnyek patakokban fojtak az arcomon, és a földre rogytam. Vége. Tony Stark megmentette az egész univertumot, feláldozva magát.
Hirtelen egy kezet éreztem meg a vállamon, amitől egy pillanatra elállt a szívverésem. Nagy sebességgel fordultam hátra, és megláttam az oly' régen látott és hiányolt arcot. Könnyeim még jobban eleredtek, mikor kezével lesimított egy cseppet az arcomról.

- Itt vagy! - suttogtam, és a nyakába vetettem magam. Éreztem, ahogy a szívemről lehullik az öt éve cipelt teher. Bármekkora veszteség is ért minket, most átjárt a boldogság. Olyan erősen szorítottam magamhoz, hogy szerintem levevőt sem kapott rendesen, de nem ellenlezett. Az ép és a fém kezével együttesen zárt a mellkasára. Éreztem az illatát, a szívenek dobogását. Megnyugodtam. Most már itt van. Hát tényleg megérte. Visszajött hozzánk.