New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

55. fejezet: Képzelet

Másnap reggel Gilbert-et a konyhában találtam. Éppen a kávéját itta, és az aznapi újságot olvasgatta.

- Jó reggelt, drágám! - kiáltott fel, mikor meglátott - Hogy aludtál? Kérez kávét?

- Nem. - feleltem neki undok hangnemben.

- Nem? Na, mindegy. Nekem azért tölts még egyet. - utasított, és felém nyújtotta a csészéjét. Mikor nem mozdultam, negédes mosolyt varázsolt magára. - Kérlek, kedvesem.

Mélyet sóhajtva elvettem tőle a csészét, és megtöltve tettem le elé. Csupán egy solog miatt tettem a kedvére.

- Azon gondolkoztam, hogy esetleg kimehetnék-e néha a kertbe. - tettem fel félve a kérdést. Persze nem tőle féltem, hanem attól, hogy nehogy gyanakodni kezdjen.

- Miért is ne? - kacagott fel - Tegnap nagyon jól viselkedtél a rendezvényen, szóval igazán megérdemled.

- Köszönöm. - bólintottam.

- Nekem most el kell mennem egy megbeszélésre, de este együtt vacsorázunk. Nagy nap a mai, drágám.

- Igen? - kérdeztem gyanakodva.

- Igen. - felkelt a székéből, és mögém lépett - Ma éjjel nagyon jól fogjuk érezni magunkat. - kezeit a hasamra vezette, majd egyre feljebb indult.

- Hagyj békén! - sziszegtem magam elé.

- Pár óra múlva nem ezt fogod mondani. - nyelvét kidugva, megnyalta a fülemet, amitől felfordult a gyomrom - Könyörögni fogsz azért, hogy hozzád érjek.

- De az nem én leszek. - feleltem - Az csak egy bábu lesz.

- Nem érdekel. A lényeg az, hogy annyi év után végre az enyém leszel.

Még egyszer végigsimított a testemen, mielőtt magamra hagyott. Első dolgom, ahogy Gilbert elhagyta a házat, az volt, hogy a kertbe mentem egy könyv társaságában.

Tudtam jól, hogy kamerák vannak mindenütt. Tettem pár kört a nagy udvarban, hogy felmérjem a terepet. Persze mindezt feltűnés nélkül próbáltam. Virágokat szagolgattam, olvasgattam. Legalabbis úgy tettem. Próbáltam úgy helyezkedni, hogy a kamerák ne lássanak rám, vagy legalábbis ne lássanak teljesen.

Jó volt végre kiszabadulni a házból. Izgalommal töltött el, hogy kint lehetek, de persze nem a levegő és a napfény miatt.

Reggel, mikor felébredtem, első dolgom az volt, hogy az ablakhoz rohanjak, és megnézzem, hogy tegnap esti látogatóm ott van-e még. De sajnos az utca üres volt. Nem volt nyoma a motornak, vagy Bucky-nak.

Mikor kijöttem az urvarra, egyből elöntött az izgalom. Vajon Bucky visszajön ma is?

A kert szélében ültem le, közel a borostyánnal benőtt kerítés mellé. Innen pont ráláttam arra a részre, ahol tegnap este Bucky állt. Vártam, és vártam, de semmi nem történt. Persze, megfordult a fejemben, hogy fényes nappal nem fog megjelenni, hiszen bárki megláthatja. Már éppen kezdtem volna feladni a dolgot, mikor valami megmozdult a hátam mögött, a borostyános kerítés túloldalán.

- Szia! - hallotam meg a suttogó hangot, amitől majdnem kiugrott a szívem.

- Szia! - feleltem lehajtott fejjel, pedig legszívesebben a kerítésen keresztül magamhoz rántottam volna.

- A kamerák?

- Megnéztem mindet. Itt nagyjából takarásban vagyunk.

- Ügyes. Jól vagy?

- Fogjuk rá.

- Bántott megint? - hallottam hangján, hogy feszült lett.

- Igen, de nem baj.