New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

38. fejezet: Szédülés

Szinte semmit sem aludtam az éjszaka. Rémálmok gyötörtek, és az a gondolat sem hagyott nyugodni, hogy Bucky alig pár méterre volt tőlem.
Hajnalban felfigyeltem arra, hogy sokat forgolódik, valószínűleg már régóta fent lehetett ő is. De sem ő, sem pedig én nem szóltunk a másikhoz.
Már világosodni kezdett, mikor nem bírtam tovább feküdni. Lehámoztam magamról a takarót, és a fürdőbe mentem, elvégezni a reggeli rutinomat.

Mikor átöltöztem, és visszamemtem a szobába, Bucky éppen a pólóját húzta magára.

- Jó reggelt! - köszöntem neki, mire csak egy bólintás és valami morgás volt a válasz - Neked is jó reggelt, Christine! Hogy aludtál? Indulhatunk? - mélyítettem el a hangomat, és válaszoltam magamnak helyette - Ne morogj!

- Jó reggelt! - morogta újra, de legalább érthetően - És nem kell megkérdeznem, hogy hogyan aludtál, mert tudom, hogy rosszul. Hallottalak egész éjjel.

- Hát én meg azt hallottam, hogy alszol. Szóval, nem hallhattál.

- Nem szoktam horkolni.

- Nem is azt mondtam, és tudom, hogy nem horkolsz. Aludtam már veled, ha elfelejtetted volna.

- Nem. Nem felejtettem el.

- Hmmmm.

- Most meg te morogsz. - mondta, mire rá néztem, és meglepődve vettem észre, hogy szája apró mosolyra húzódott, amit perszr próbált eltejteni.

- Te csak ne vigyorogj itt nekem! - dobtam hozzá egy díszpárnát, miközben beágyaztam fekhelyemet. Ő persze úgy hárította támadásomat, hogy oda sem nézett, csak mosolygott a jelenleg nem létező bajsza alatt. Erről jutott eszembe az új kinézete. - Mi ez az új dizájn?

- Mi? - nézett rám még mindig mosolyogva.

- Az új frizurád. - mutattam rá - Mi ez a stílus?

- Nem tudom. - rántotta meg a vállát, és beletúrt sem hosszúnak, sem rövidnek nem nevezhető hajába - A hosszú haj, meg a szakáll egy kissé ijesztően hatott, nem gondolod? - nézett rám kérdőn, mire egyből leesett, hogy mire céloz.

- James nem a kinézeted miatt ijedt meg tőled. - húztam el a számat, és leültem a bevetett ágyra.

- Tudom. - bólintott csalódottan - Hülye voltam. Nem kellett volna előtte megtámadnom Thor-t.

- Nem tudhattad, hogy látja.

- Elborult az agyam. Az, hogy mással látlak, totál kiakaszt. - vallotta be, de nem nézett rám.

- Ha most elkapjuk Zemo-t, akkor talán újra kezdhetnétek James-szel. - ajánlottam neki.

- Gondolod, hogy szóba állna még velem?

- Biztos vagyok benne. El sem tudod képzelni, hogy mennyire vágyott arra, hogy megismerjen téged. Az apja vagy.

- Hát... Mostanában átvette valaki más ezt a szerepet, nem? - hangja kissé gúnyos, és szemrehányó volt.

- Thor nem akarja átvenni a szerepedet. Nagyon jóba lettek, de szerintem James csak miattam kedveli.

- Mert jól bánik veled, és mert te is jól érzed magad a társaságában. - fejezte be helyettem Bucky.

- Valahogy úgy.

- Mindegy. Habár egy helyen dolgozunk úgymond, nekünk akkor is jobb, ha külön vagyunk. - mondta ki, de nem nézett a szemembe - Miattam ne essen bajotok. Jobb ha mindenki, aki esetleg vadászna rám, tudja, hogy semmi közünk egymáshoz. Lehet, hogy az is jobb lenne, ha Thor tényleg átvenné az apa szerepet. Meg amúgy sem működött volna ez a dolog kettőnk közt. - rántotta meg a vállát lazán, lezártnak tekintve a témát - Indulhatunk? Zemo ilyentájt szokott indulni a piacra.

- Öhm... - Zemo nevének hallatára magamhoz tértem eddigi kábulatomból, amit Bucky szavai okoztak. Nem mellesleg minden egyes kiejtett szóval újabb és újabb kést döfött belém. - Oké. Menjünk.

Nem szóltunk egy szót sem, míg le nem értünk kis szállásunk előterébe, ahol a tegnapi idős hölgy fogadott minket.

- Jó reggelt, kedveskéim! - kiáltott fel, mikor meglátott minket - Hogy telt az éjszakájuk? - kérdezte, de aztán rögtön a szájához kapott - Jaj, miket kérdezek. Biztos, hogy jól érezték magukat, igaz? - kacsintott rám, majd közelebb hajolva odasúgta - Egy ilyen csinos fiatalember mellett biztos, nem utankozik, kedvesem.

- Nem. - varázsoltam egy apró, színlelt mosolyt az arcomra, majd fél szemmel Bucky-ra néztem. Ő is engem bámult, de mikor összetalálkozott a tekintetünk, inkább a nénihez fordult.

- Nagyon tetszik a szállás, köszönjük. Most elmegyünk egyet kirándulni, majd csak késő délután érümk vissza.

- Remek! - lelkendezett a nő - Akkor a vacsorára éppen visszaérnek.

- Az csodás lesz. - köszöntük meg neki, majd elhagytuk az épületet.

Sajnos gyalog kellett megtennünk az utat a piacra, ahol valószínűleg Zemo is meg fog jelenni. Szerencsére viszont nem volt messze, és jó páran voltak már jelen, mikor odaértünk. Egy kis kávézó teraszára ültünk le, ahonnan remek kilátás nyílt az egész utcára. Rajtam és Bucky-n is sapka volt, habár neki az új frizurája miatt nem is kellett volna nagyon álcáznia magát.

- Ott van a virágos. - jegyeztem meg Bucky-nak, de nem néztem az említett stand felé. Információink szerint Zemo minden nap kijön ide, virágot vesz, majd a temetőbe viszi. Rengeteget vártunk, én már a harmadik kávénál tartottam, mikor megjelent a célszemélyünk. - Ott van! Ő az nem? - kérdeztem idegesen Bucky-t. Habár én sosem találkoztam személyesen a férfival, Bucky annál jobban ismerte. Hiszen évekkel ezelőtt tönkre akarta tenni az életét. Felhasználta őt, és rettenetes dolgokat akart rákenni a velem szemben ülő férfira. Egy pillanatra levettem a szemem Zemo-ról, és Bucky-ra néztem. Kezei ökölbe szorultak, és haragosan figyelte sapkája alól a férfit.

- Itt kapjuk el? - kérdeztem. Próbáltam elterelni a figyelmét, nem akartam, hogy itt helyben eldurranjon az agya, és valami olyat tegyen, ami keresztbe tehet a terveinknek.

- Követjük a temetőbe, és majd ott ütünk rajta. Ahol nincs ennyi ember. - mondta monoton hangon, majd pénzt rakott az asztalra, és felkelt, le sem véve szemét Zemo-ról - Gyere! Nehogy elveszítsük! - nyújtotta a kezét, mire én kérdőn néztem rá - Fogd meg a kezem, mielőtt elkeveredne valamelyikünk a tömegben!

Valóban hatalmas emberhorda jelent meg a piacon, és percről percre egyre többen lettek. Ellepték a standokat, az egész utcát. Mindenki úgy vásárolgatott, mintha a világvégére készülnénk.

Bucky várakozva nyújtotta felém fém kezét, de én az igazit ragadtam meg. Tudtam, hogy direkt nem a saját kezével akarta megfogni az enyémet, tehát csakazértis azt ragadtam meg.

- Mi van? - szúrtam oda neki, mikor kérdőn nézett rám - A fém karoddal azt sem vennéd észre, ha kicsúsznék az ujjaid közül. - mondatom vége talám kissé kétértelműre sikeresett, mert eddig érzelemmentes arca most komorra váltott.

- Érzékelek vele. - dünnyögte halkan. Nekem pedig eszbe jutott, mikor először érintettem meg hideg karját. Mikor csókot leheltem oda, ahol a fém és a bőre találkozott. Akkor és ott megmutattam neki, hogy nem ítélem el a hiányossága miatt. Akkor és ott bíztunk meg egymásban először teljes mértékben. Megjelentek előtte a képek, újra láttam, ahogy leveszi pólóját, ahogy kezem végigsiklik a hasán, ahogy az ő fém keze a derekamra csúszik. Aztán a rengeteg ember a piacon hirtelen elkezdett összemosódni. Még csak percek óta követtük Zemo-t, lábaim elkezdték feladni a szolgálatot. Úgy éreztem, hogy ólmot cipelek a bakancsomban. Szédülni kezdtem, és kiszáradt a szám.

- Bucky! - alig jött ki szó a torkomon, így próbáltam a lehető leghangosabban jelezni a férfinak, aki csal úgy volszolt maga után.

- Mi van? - fordult felém Bucky idegesen, majd mikor észrevette, hogy valami nincs rendben, eltűnt a feszültség az arcáról, és aggódva nézett rajtam végig - Mi a baj?

Kezeit még éreztem a derekamon, aztán minden elsötétedett.