New Life [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

10. fejezet: A csettintés

A csókunk nem tartott sokáig, de annál többet jelentett, és annál érzékibb volt. Mikor elszakadtunk egymás szájától, olyan természetesnek hatott a csók, egyikünk sem volt még csak zavarban sem. Habár nem szóltunk egy szót sem, de mind a ketten tudtuk, hogy mennyit és mit jelentett. Azt, hogy elfelejtjük ami a múltban történt, és tiszta lappal kezdjük újra. Már ha lesz mit újra kezdeni.

Pár pillanattal később már újra a harcra koncentráltunk, de nem veszítettük egymást szem elől.
Egyre több négykarú szörny feküdt holtan körülöttünk, de az utánpótlás folyamatosan érkezett.
Percekkel később azonban az egész csatatér elhakult, és az erdő felé terelődött a figyelem. A fák nagy része tövestül csavarodott ki, majd megremegett a föld a talpunk alatt.

- Mi ez? - néztem körbe ijedten.

- Valami nagy... - ordította Bucky, majd a búra felé nézett összeszűkült szemekkel. Amint követtem a tekintetét, megláttam, hogy a búra alatt átfúrva magát, jó pár darab hatalmas kerék emelkedett ki. Ezek a fegyverek mindent ledaráltak, ami az útjukba került. - Chris! - kiáltotta el magát újra, mikor az egyik kerék felénk vette az irányt. Nem volt hova menekülni. Natasha is a kerék útjában harcolt, de most ő is mozdulatlanul figyelte a hatalmas fegyvert. Én megpróbáltam közelebb kerülni Bucky-hoz, de rettentő nehezen ment, hiszen a harc közben eltávolodtunk egymástól. A szétrombolt talajnak köszönhetően hasra estem egy kiálló földkupacba. A kerék egyre jobban közeledett, és nem volt kétséges, hogy előbb odaér hozzám, mint Bucky.

- Szeretlek! - tátogtam a férfi felé, aki ijedt arccal vetette át magát a földbuckákon és a szörnyeken. Értelme nem lett volna menekülni, ezért becsuktam a szemem és vártam, hogy mikor ér el a karika. De nem ért oda. Hirtelen csend lett, és csak arra eszméltem, hogy Bucky felránt a földről és magához ölel. Kezei remegtek, de annál jobban szorított magához.
Oldalra pillantottam, és megláttam Wanda-t. A lány az erejét használva eltérítette a forgó fegyvert, megmentve ezzel engem és több társunkat is. Mind tudtuk, hogy miattunk jött ki, hogy segítsen nekünk, ezzel otthagyva védelem nélkül Víziót.

- Jól vagytok? - nézett felénk a vörös lány.

- Mi igen. Köszönjük. Te? - kérdeztem vissza - És Vízió?

- Shuri folytatja a kezelést. - mondta, miközben erejével elhajított pár szörnyet az útjából.

Ezután olyan hirtelen bukkant fel egy nőnemű lény, hogy mindannyiunkat meglepett. Látszott rajta, hogy földönkívüli volt, és nem csak azért mert az ellenfelet erősítette. Szemei izzottak, körülötte és a homlokán a bőre kék volt, ahogy a haja is, halántékából pedig fekete szarvak nőttek ki. Kezében egy dárdának kinéző fegyver volt, amivel óriási erőt mért ellenfeleire.
Elsöpörve mindenkit, Wanda-t vette célba.

- Egyes egyedül fogsz meghalni, akárcsak ő! - mutatott a palota felé, célozva Vízióra.

- Wanda nincs egyedül. - kiáltott rá Nat, és a vörös lány segítségére indult. Ezután megjelent a király testőre, Okoye is. Én egyetlen szó nélkül hagytam ott Bucky-t, aki a szörnyeket lőtte, majd nő társaim mellé álltam. Együttes erővel rontottunk rá, de ahogy Okoye és Nat ütéseit kivédte, ugyan úgy hárította a kilőtt golyóimat. A kék árnyalataiban pompázó nő sorra győzött le minket. Okoye-t méterekkel odébb hajította, Nat-et egy hatalmas ütéssel a földbe döngölte, végül pedig engem vett célba. Hiába lőttem rá, dárdájával kivédett mindent. Mikor odaért elém, megragadta kezemet, melyben a fegyvert tartottam, és már majdnem kitörte a csuklómat, mikor pirosan kezdett izzani. Ijedten engedett el, majd bosszúsan nézett támadójára, aki Wanda volt. A Skarlát Boszorkány erejével felrepítette őt, éppen egy közeledő forgó kerék elé. A következő pillanatban már csak azt vettük észre, hogy mindannyiunkat kék vér terített be.

- Ez undorító! - húzta el a száját Nat.

Lélegzetvételnyi szünetünket Steve hangja szakította félbe.

- Elkélne itt a segítség!

- Hol vagy? - kérdezte Bucky.

- Az erdőbe gyertek. - ziháló hangján hallani lehetett, hogy éppen harcol valakivel.

Mindannyian elindultunk az említett helyre, ahol Bruce harcolt egy másik óriással. Víziót pedig egy a másiknál kisebb, de annál erősebb lény támadta meg.
Bruce a Hulkbuster segítségével kireptette az óriást, akit Wakanda búrája porrá égetett. Steve-nek és Víziónak együttes erővel sikerült legyőznie a másikat is.

- Mi nem is kellettünk ide. - repült be végszóra Sam is. Szavai után a környék elcsendesedett, de a szél elkezdett feltámadni.

- Valami közeledik. - suttogta Steve, és amint kimondta, hatalmas, fekete füstfelhő keletkezett, amiből kilépett egy hatalmas termet. Mind tudtuk, hogy ki ő. Thanos.
A levegő megfagyott, mikor a titán felemelte bal kezét, hogy mind jól lássuk az arany kesztyűjét. Már csak egy kőnek volt hely, a többit sikerült összegyűjtenie. Szemeivel megtalálta Víziót, majd egy mosoly kíséretében elindult felé. Steve viszont ezt nem hagyta, egyből rátámadt a lila óriásra, éppen úgy, ahogy Bruce, Sam, Nat és Rhodey is. Ő azonban rettentő erős volt, amire a kövekkel még rá is tett egy lapáttal.

Pár méterrel odébb Wanda éppen Vízió felé irányított egy sugarat a kezéből. Látszott, hogy a lánynak nehezére esik a dolog, de muszáj volt megtennie. Muszáj volt megsemmisítenie az Elmekövet, hogy Thanos ne jusson hozzá. Hatalmas robbanás következtében Vízió a kővel együtt porrá zúzódott. Vége. Thanos elbukott. Bucky-ra néztem, a férfi azonban homlokát ráncolva nézett a titánra. Thanos, kivéve egy egyik követ a kesztyűjéből pillanatok alatt visszapörgette az időt, és immár Vízió ott térdelt előtte. Az óriás egy szempillantás alatt kitépte Vízió fejéből a követ, és egyesítette a kesztyűjénen a másik öttel.
Nem. Az nem lehet. Társaimmal egyszerre kezdtünk el a titán felé futni, de ő a közelébe sem engedett minket. Egyetlen intéssel vágott el a messzeségbe mindannyiunkat. Mikor földet értem, látásom elfehéredett, és hatalmas fájdalmat éreztem az oldalamon.

- Ne mozdulj! - futott mellém Bucky, és aggódva nézett végig rajtam, majd az oldalamra szorított egy rongydarabot, amit a ruhájából tépett le. Ekkor jöttem rá, hogy hol volt a fájdalom forrása. Egy hosszú, négyujjnyi vastag ág állt ki az oldalamból. - Maradj nyugton, és akkor minden rendben lesz.

- Thanos? - nyögtem fájdalmasan, és próbáltam rálátást nyerni a titánra.

- Thor már intézi. - simította ki a hajamat izzadt homlokomból. Kezei vérben úsztak, az én véremben. Tudtam, éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Kezemet nagy nehezen felemelve a kabátom belső zsebébe nyúltam, és egy összegyűrődött papírdarabot húztam ki onnan.

- Ő itt James. - nyögtem ki nagy nehezen, és a férfi kezébe nyomtam a fotót.

- Szerinted ebben a pillanatban a pasidról akarok hallani? - nevetett rám.

- Ő... ő nem a pasim, te lökött. - mosolyogtam nagy szenvedések közepette. Bucky elvette a fényképet, majd lassan széthajtogatta. Homlokát ráncolva méregette a kisfiút, majd kérdőn nézett rám. - Ő a kisfiam. A te kisfiad... - nyögtem, és habár rettentő fájdalmaim voltam, kíváncsian vártam a válaszát. Újra a képet kezdte méregetni, majd arcát kezeibe temette.

- A fiam? - nézett rám könnyes szemekkel.

- Igen. - bólogattam - A te fiad. James. Ha... ha én most meghalok...

- Nem fogsz meghalni. - vágott közbe.

- Ha bármi bajom lesz, akkor csak te maradsz neki. Keresd meg. Oké? - néztem rá könnyeim között.

- Nem. - mordult rám.

- Nem? - kérdeztem vissza megrökönyödve.

- Nem. Nem keresem meg. Mert majd együtt megkeressük. Együtt érte megyünk. - mosolygott rám, és közelebb hajolva megcsókolt. A boldogság átjárt, de csak egy pár másodpercig. Bucky ugyanis ijedten hőkölt hátra.

- Mi az? - kérdeztem összezavarodottan.

- Én... én nem tudom. - mondta, majd kiejtette kezéből a kisfiunk fotóját. Aztán olyan történt, amit előszőr fel sem fogtam. Nem akartam hinni a szememnek, ugyanis Bucky alig pár szempillantás alatt porrá vált előttem. Mi történt? Mi ez az egész? Ordítani akartam, de nem ment. Szemem világát lassan elveszítettem, és zuhantam a feketeségbe.