A szerelem határai [Bakudeku ff. - Befejezett✅]

1. fejezet

A mai nap is borzalmasan hosszú volt. A tanár egész nap basztatott, és ráadásul ő volt felháborodva, ha visszaszóltam. Valahogy egyik tanárral sem tudok igazán kijönni. Lehet ez a viselkedésem oka, vagy csak amugy az anyámtól örökölt gének.

De ez a középsuli...
Gyűlölőm ezt az egész rendszert. Dupla óraim voltak végig, így az agyam is teljesen le van amortizálva. Mintha minden energiát leszívtak volna, és csak a nagy semmi maradt. Remek.

23:17 van. A sulitól 30 percre lakom, ami nem kevés idő. Nem szeretem a tömegközlekedést használni, így maradok az egyszerű sétánál, vagy ha úgy van kedvem még a gördeszka is szóba jöhet.

Az utcák még most is csendesek, a lámpák világítsák be ezt a sort. Az autók hangja szinte betölti ezt az egész helyet, így még egy nyugodt sétám se lehet.
Persze ilyenkor vannak a legnagyobb esélyek a kirablásra is, de persze a védelem a fontos. Így persze, anyám unszolására egy paprika spray mindig van nálam.

A szél egyre erősebben kezdett el fújni, majd lassan az ég is elkezdett szakadni. Mivel még esernyő se volt nálam, kénytelen voltam egy közeli üzlet alá befutni, hogy ne ázzak el. Perzse még az is meglepő volt, hogy a bolt még mindig nyitva volt. Talán egy éjjel-nappali?
Még van pár pénzem, valami rágcsát csak venni kéne, ha nem akarom halálra unni magamat.

Az üzlet feletti táblára néztem fel, ahol kissé már le volt kopva a felirat, de így is tökéletesen kitudtam olvasni a nevét.

Plus Ultra!!! vegyesbolt

Hát oké. Még ilyen furcsa nevű boltot se láttam, de biztos nem olyan rossz, mint amilyenek hangzik.

Az ajtó feletti kis csengő hangja mutatta, hogy vendég érkezett. A kassza mögött egy alacsony, zöld hajú nő állt. Szemüvegét tologatta felfelé az orrára állandóan, ahogy a pultot takarította megfele. Olyan harmincas éveiben járhat.

Felemelve a fejét mosolyogva fogadott, majd ismét nagy figyelmet szemtelt a poratkák megszabadítására.

- Tch.- ennyi jött ki a torkomon, majd a sorok között nézegetve próbáltam válogatni, hogy mit is vegyek. Chips vagy ropi? Igaz milyen érdekes dolgokon képes gondolkodni az ember? Még saját magamon is tudnék nevetni.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte meg mellőlem egy hang, mire akaratlanul is ugrottam egyet, és persze szerenycsétlenségemre levertem egy teljes sor chipset.

- Sajnálom. - hajoltam le, hogy minél hamarabb végezek, fizessek, és pucoljak innen kifele.

- Semmi baj, velem is sokszor előfordul. Annyi idétlen vagyok, hogy még az üveget is képes vagyok lelökni, vagy a saját lábamban elesni. Úgy hogy nem kell bocsánatot kérni. - vakarta a tarkóját, szerintem zavarában.

Amig pakoltunk nem szóltunk egymáshoz. És így könnyen szemügyre tudtam venni. Sötétzöld, borzas haja volt, ami inkább hasonlított a kertünkben lévő bokorra. Szintén zöld szemei voltak. A testalkatát sem mondanám vékonynak, még póló alatt is látszódtak szálkás izmai. Kb. velem egykorúnak tudnám besaccolni.

Amint végeztünk sóhajtott egyet, majd kezét nyújtva mosolygott rám.

- Midoriya Izuku. - kissé tartózkodva, de elfogadtam kezét.

- Bakugou Katsuki.

- És Bakugou, hogy-hogy ilyen késői órákban járkálsz az utcákon?

- Suliból jöttem haza.

- Éjszakai gimis vagy? És milyen? Tényleg sokkal nehezebb, mint a nappali tanítás?

Na jó, most teljesen kész vagyok. Itt áll előttem egy fiú, akit csak pár perce ismertem meg, de már a sulimról faggat.

- Eléggé közvetlen vagy. Mindenkivel így beszélsz első látásra? - gúnyos mosolyomat sem tudtam magamban tartani.

- Nem, nem! Dehogy! Csak örülök, hogy végre egy velem egykorúval tudok beszélni. Nem nagyon vannak barátaim.

- Pont neked? Aki még egy idegennel is simán eltudna beszélgetni, aki betét ide?!

- Nem volt valami jó gyerekkorom, de ebbe nem is megyek bele. Na visszatérve, tényleg nehéz?

-Nem tudom. Mióta az eszemet tudom, csak éjjeli suliba járok, már általános óta.

- Miért?

- Ebbe se menjünk bele. - mondtam a kelleténél is morcosabban, hogy vegye a lapot, de mint aki nem is foglalkozik vele, indult meg a kasszához.

A csomagokat ledobva vettem elő a pénztárcámat, de rákellett jönnöm, hogy nincs elég pénzem kifizetni.

-Nem kell elmondanod, megértem. Nem is akartam tolakodó lenni. - mosolygott rám, majd az összeget begépelve várta a pénzt.

- Nincs elég pénzem.

- Nem baj, később majd visszafizeted.

- Nem szeretek törleszteni. - húztam nem tetszésem jeléül el a számat.

- Akkor egyezünk meg.

- Tch, mégis miben?

- Nem fogom kérni a árát, de cserébe legyél a barátom. - mosolygott rám, mire azt hitem rögtön félre nyelem a saját nyálamat is.

Ki azaz épp eszű, aki ilyet kér?

Persze nem gondoltam bele, hogy mennyi minden meg fog változni az életemben ennek a srácnak köszönhetően....

Na babók...
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem ez a sztorim nagyon bejön XD
Mindig mikor visszaolvasom annyira tetszik /és nem vagyok egoista, csak alapjáraton ilyen a viselkedésem :P/
Ha tetszett, akkor voteoljátok és a visszajelzéseket is szívesen fogadom :)

Puszancs nektek <3