A szerelem határai [Bakudeku ff. - Befejezett✅]

29. fejezet

Vizsgálatok. Ebből állt az az idő, amit már lassan egy hete itt töltök. Alig mehettek ki bárhová is és már lassan ott tartanak, hogy a barátaimat se engedik be hozzám. Persze emiatt meg lettek a naphosszat tartó veszekedések az orvossal és a nővérekkel. Megutáltam mindet, egytől egyig. Mégis, addig tartanom kell magamat, míg az orvos Dekut vizsgálja meg. Semmi reakciót, mozgást nem mutat és már kezdek félni, hogy fel se fog kelni.

A kijárási tilalmamat persze mindig azzal töltöm, hogy az alvó fiúnak mesélek mindig egy kicsit, akár magamról, a többiekről vagy az anyukájáról, aki betegre aggódja már magát. Vagy próbálok érintésekkel legalább elérni valamit, de mintha egy csupasz falat néznék, amire a festő azt se tudja mit kezdjen. Mintha zsákutcában lennék miatta és ez nem kicsit cseszi fel az agyamat.

Az ablakon beáramló levegő szinte már olyan, mintha a szabadság nyitott volna ajtót. Mint meg nem adnék azért, hogy újra - legalább egy kicsit - a parkban sétáljak egyedül, persze éjszaka. A betegségemet is tudom itt kezelni, de nagyon nehéz, hogy ne kerüljek az ablak közelébe. Mondjuk tettek fel nekünk sötétítőket, de reggel nem akarom, hogy Deku egy korom sötét szobában legyen, így mindig a legóvatosabban elhúzom és a helyiség sarkában ülök.

Mindent megteszek, hogy legalább a hangját újra halhassam...

***

- Anya megmondtam, hogy teljesen jól vagyok! Nem kellenek nap mint nap a plusz gyógyszereid! - toltam el anyám kezét, aki egy szirup szerű szart akart lenyomni a torkomon. Ha lehetne, még mérget is tenne bele...

- Ne mozgolódj már, te idióta pincsi kutya! - karolta át a nyakamat fél kezével, majd egy nyújtással már a számba is lökte a gusztustalan löttyöt. Esküszöm, ettől a nőtől fogok meghalni, nem a betegségemtől! Köhögve kaptam a nyakamhoz, mialatt ő egy jót nevetett rajtam.

- Te idióta vagy! Minek kellet ezt a trágya dolgot a számba rakni?! - kiabáltam rá, mire csak tarkón vágva csitított el.

- Mert gondolom a kúpos fajtáját nem nyomtad volna fel a seggedbe... - vigyorodik el gúnyosan, mire elborzadva hátráltam el tőle. Ő biztos egy démon...

- Miből vagy te?! - akadtam ki, mire végignézet magán.

- Csontból, bőrből, szervekből... soroljam még? - nézet rám kíváncsian, mire a homlokomra csapva feküdtem az ágyamba. És még azt mondják, hogy intelligens az anyám. Hát, akkor nagyon el vannak tévedve. Az én anyám a legidegesítőbb, leghangosabb - még nálam is -, a legbunkóbb ember, akit valaha ismertem.

- Apa hol van? - kérdeztem meg hirtelen, ahogy eszembe jutott, hogy egy ideje nem láttam az apámat.

- Lent beszélget egy orvossal, aki régen a munkatársa volt. - von vállat, miközben elrak minden cuccot a táskájába. - Hogy van Midoriya? Felkelt már egyszer valamikor? - néz rám aggódva, de csak nemlegesen rázza a fejemet figyeltem a plafonon lévő repedéseket. Legalább vannak törődésre késztető érzelmei.

- Holnap már mentek dolgozni, igaz?

- Igen. A mai nap volt az utolsó szabadnapunk. De ettől függetlenül felváltva fogunk titeket látogatni.

- Nem kell, már nincs semmi bajunk. - sóhajtok fel hangosan.

- De akkor is bármi történhet veletek. - aggodalmaskodik, mire csak morogva belenéztem szemeibe.

- Szerinted akkor minek vannak anya, az orvosok? Ez egy kórház, tele gyógyszerekkel! - akadok ki hirtelen.

- Jó, igazad van. Csak eléggé féltelek és nem szeretnélek egyedül hagyni.

- Nem vagyok már kisgyerek, hogy folyton az anyám seggében legyek. - morogva húztam össze a szemeimet, de csak unottan kapta fel a táskáját, majd mellém lépve a fülemhez kapott és húzni kezdte.

- Legyen szép napod, drága fiam. - vigyorodott el szélesen, mire nyelve egyet figyeltem, ahogy végre kilép a szobából és egyedül maradok. Persze nem szó szerint, hisz Deku itt van mellettem, csak túl sokáig alszik. Sóhajtva álltam fel, majd rutinosan ültem bele a székembe, ami az ágya mellé van rakva és csak az enyém. Ujjaimat az övéibe fűztem, majd egy gyenge puszit leheltem finom bőrére. Már nagyon hiányzik...

Tudom, nagyon régen volt rész :(   Ezúttal megpróbálom aktivizálni magamat és igyekszem nem húzni tovább a könyvet :) Puszancs nektek babók <3