A szerelem határai [Bakudeku ff. - Befejezett✅]

12.fejezet

- Várni fogok rád...

Ezek voltak Midoriya szavai és azóta egy hete nem látam. De őszintén bevallva, nem is akartam vele találkozni. Teljesen átkellett gondolom azokat az eseményeket, amelyek pont ma egy hete történtek. A vallomás, a csók...

Teljesen váratlanul értek tettei, és ettől megijedtem. Féltem ettől az egész új dologtól. De én nem vagyok meleg, az teljes képtelenség. És én mégis megcsókoltam Midoriyát, és ő viszonozta.
Miért kellett ennek megtörténie?
Miért nem akadályoztam meg?
Miért mentem el abba a buliba?
Miért hívtam meg egyáltalán?!

De én a érzéseit nem tudom viszonozni; nem úgy, ahogy azt ő akarja. Csak barátként tudok rá tekinteni, többre nem megy.

Az ágyamban feküdve olvastam az Útvesztő első kötetét, mikor halk kopogás zavarta meg a békés csendemet. A zaj forrása felé kaptam a fejemet, mire meglepetésemre apa állt az ajtóban. Apró mosollyal az arcán lépett egyre közelebb, majd az ágyam szélére ülve figyelt engem. Kissé feszengve éreztem magam a társaságában, mert hát ebben az egy hétben nem igazán akartam beszélni a szülőkkel. Elvoltam magamnak és meg is kellett beszélnem magammal a dolgokat.

- Anyád aggódik érted. -csap a közepébe, mire egy kisebb sóhaj szalad ki ajkaim közül.

- Tudom, de egyszerűen nincs kedvem lent lenni. -néztem az ágyam huzatját, képtelen voltam a szemébe nézni.

- Történt valami a buliban? - a kérdés hallatán a kelleténél hangosabb nyeltem egyet, majd a takarómba markolva néztem az ablakba. Nem akarom elmondani!

- Semmi különös. Jól elvoltam. -próbáltam valami értelemes választ kinyögni, persze eredménytelenül. Régen annyira határozott voltam, most meg egy visszahúzódó senki.

- Ha mégis mondani akarsz valamit, lent várunk. -mosolyogva állt fel, majd kis lépésekben megközelítve az ajtót nyissa ki. - Ja, elfelejtettem mondani, hogy egy barátod vár lent a nappaliban. - mondja csak úgy mellékesen, mire nagyra nyílt szemekkel pattantam ki az ágyból, majd egy pólót gyorsan felkapva rohantam is lefele.

A hangok alapján egy fiú van itt. Persze miért is lenne lány, hisz eddig eggyel sem beszélgettem.
A nappaliba érve észrevettem a vörös tincseket, de arra nem számítottam, hogy egy fekete és egy szőke hajú fiú is itt lesz bent.

- Na, csak hogy leértél végre. Kirishimáék pár perce jöttek, illene őket köszöntened. - mutat anyám a fiúkra, mire csak szemforgatva fordulok a másik három hímnemű felé. Eijirou és Sero csak vigyorogtak rám, a szöszi meg csak nézelődött zavarában. Nem is ismerem ezt a tagot...

- Gyertek fel a szobámba. -intek egyet, mire mint valami kiskutyák követtek fel az emeletre. Az ágyamra ülve mutattam a babzsákokra vagy a gép előtti székre. Helyet foglalva még egy ideig csendben ültünk, majd Kirishima szólalt meg először.

- Jó volt a múltkori buli, igaz? -nevet fel hirtelen, mire komoran felhúztam a szemöldökömet.

- Haver, szerintem ne is emlegesd. -veregeti vállon a szöszi, mire felém fordulva nyújtsa a kezét. - Kaminari Denki.

- Bakugou Katsuki. -biccentek is egyet mellé, majd a vörösre nézve figyeli a pillantásait. De ő meglehetősen kerülte a kontaktust.

- Na jó, mi az isten történt abban a buliban, hogy képtelen vagy rám nézni is?! -pattant el a fejemben az a bizonyos cérna, és ideges kezdtem csapkodni a levegőben.

- A fiúkat szereted? -kérdezi sóhajtva, miközben a tarkóját kezdte el törzsölni. A szavak amik készültek feltörni, azok most belefagytak a torkomba. Ijedten pillantottam a bent lévőkre, mire félve leszegem a fejemet.

- Mégis miből gondolod? -kérdeztem halkan, és szinte a legyet is lehetet volna hallani a sarokban.

- A buliban egy sráccal enyelegtél, és gondoltam... - próbálja keresni a szavakat, mire keserűen felnevetve beléfolytom a szót.

- Hogy őszinte legyek, nem tudom. Sose voltam együtt senkivel, mert mióta az eszemet tudom itt nőttem fel ebben a szobában. Ebben a házban. Nem nagyon járok el otthonról, az alsó gimit is itthon töltöttem magántanulóként. Azért vagyok éjszakais is... -mély levegőt véve folytattam - ... mert egy különleges betegségem van, ami miatt nem mehettek el nappal sehova. És, igen. Emiatt nem volt barátnőm. Vagy barátom. Nem is tudom mi az identitásom, és ez idegesít. De ha ti nem fogadtok el úgy ahogy vagyok, azért sem fogok megharagudni. -szomorú mosolyt küldve feléjük dőltem hátra az ágytámlának. Elmondtam valakiknek a bajomat... a titkomat. És milyen megkönnyebbültnek érzem magam.

- Ne hidd már azt, hogy ilyen aprócska dolog miatt itthagynánk! -állt fel hirtelen Kaminari, mire meglepetten kaptam rá a tekintettem - Lehet nem nagyon ismerlek még, de érzem, hogy nagyon jobban leszünk. Ez a négyes... -mutat körbe -... szerintem sok hülyeséget csinálna, persze ha csatlakoznál. És a másik dolgot amit mondtál... azt sem kell szégyelned. Én bevallom meleg vagyok, és van egy barátom, akivel két éve együtt vagyok. És büszke vagyok rá. De persze magamra is, mert képes vagyok felvállalni. Te is tedd ezt! Nem fogunk elítélni! -fejezi be a monológját, mire Sero elismerően elkezdi tapsolni. A hülye meg persze meghajol.

Nem százas egy csapat... és mégis ők lettek a haverjaim.

Hirtelen hangosan felnevettem, amit persze furcsáltak, de utána velem együtt csinálták. Jó kis hangulat alakult ki köztünk.

De még így se vagyok biztos a Midoriya ügyben...
Sokat kell még gondolkoznom ezen az egészen, és egyszer biztos megtalálom a megoldást...

Meg is lenne a kövi rész...
Remélem elnyeri a tetszéseteket :)
Pusszancs nektek babók <3