A szerelem határai [Bakudeku ff. - Befejezett✅]

4. fejezet

Szerda. Már majdnem a hét felélnél tartunk, de ha sulinapnak veszük, akkor tényleg a fele. Érdekes tény, igaz? Bár a mai napomat ezúttal itthon töltöm.
Miért is?

A tegnapi kis hideg ellenére képes voltam megfázni. Tök gyengusz vagyok. De mindegy is. Legalább annak a libának a képét nem kell látnom. A liba, a matektanár. Nem tudom miért, de kipécézett magának. Pedig kitűnő vagyok a tárgyból. Ma írtunk volna egy röpit, de hála nem kell látni azt a ,,gyönyörű arcocskáját".

Anya munka előtt még felhozta a gyógyszereimet, ha már lusta voltam felkelni korán. Csak az a baj, hogy gyűlölöm a gyógyszereket. Mégis muszáj vagyok őket szednem, de nem csak most, a megfázás miatt. A betegségemre is szednem kell kisebb pirulákat, de semmi komoly. Alig nagyobbak, mint a körmöm.

Most is éppen az ágyamban ülök és a laptopon nézek valami ócska horrort. Nagyon szarul rakták össze az egészet. De miért is nézem akkor? Mert imádok kritizálni dolgokat. A viselkedésem egyik formája. Ennyi.

Na, de vissza. Ezt a tiszta érdekfeszítő filmet néztem, amikor a telefonom őrült csörgésbe kezdett. A képernyőre pillantva anyám nevét mutatta, amit persze egyből felvettem. Gyorsan a fülem és a vállam közé csaptam a készüléket, miközben a laptopon kezdtem el pötyögni.

- Mond!

- Szia. Nem volt időm főzni, remélem nem baj, ha ezúttal magadnak kell megcsinálnod!

- Nem, dehogy.

- Rendben. De most mennem kell, mert a mai munka sokkal pörgösebb. Szia! - meg se várta, hogy elköszönjek, egyből kinyomta. De mit is vártam. Ha menni kell, akkor menni kell.

Vállat vonva pattantam ki a fekvőhelyről, majd nyújtózkodva egyet léptem ki a folyosóra. Mivel úgy sincsenek itthon, így simán tudok pizsiben lenni egész nap. Kis lazulás nem árt. Persze, akkor úgy lenne, hogy csak boxerben lennék. De biztonság kedvéért egy pólót felcsaptam magamra.

A hűtőben kutakodva néztem valami ehető dolog után, de persze most sem volt sok minden.
A fagyasztóba átérve vettem észre pár lefagyasztott dobozos rament, így csak a mikróba bedobva vártam meg míg felmelegszik.

Március lévén elég szar időjárás van. Valamikor olyan meleg van, hogy több litert simán kitudnék izzadni. Máskor meg vacokog, hogy majd belém fagy a szar. Már rossz rá gondolni, még a hideg is kiráz tőle.

Alig várom a nyarat, de persze mint mindig, ezt is a szobámban fogom tölteni. Még barátokat sem tudok áthívni, hisz amúgy sincsenek. Amióta ez a betegség vagy allergia kialakult nem igazán haverkodom. Meg nem is akarok. Csak áltatnának, hogy nem lesz semmi bajom. Erős vagyok. Meg a nagy rakást szart! Már egy kis fénypötty is képes nagy hatást elérni nálam. Ezért nem kell nekem senki.

De persze most jön a kivétel, hogy Midoriyával mi van.
Most harmadik napja ismertem meg, de őszintén...
Nem bánom. Jó beszélőtársnak bizonyul, ha szar napom van. Persze én hallgatok, ő beszél.

Mondjuk a tegnapi tettét nem tudtam hova rakni. De ma már össze tudtam rakni a képeket. Ha már annyira gondolkoztam rajta.

Jobban meg akart ismerni. Ennyi az egész. Bár ha visszaemlékezem, akkor nem nagyon beszéltem magamról vagy egyáltalán vele. Bűntudatom sincs felőle. Nem vagyok a szavak embere, úgy hogy nem is zavartatom magamat.

Hangos csipogás keltett fel gondolkodásomból, majd a meleg ételt kivéve kezdtem el falatozgatni.

Mi van akkor, ha megpróbálok barátkozni?
Talán nem is lennének olyan ellenszenvesek, ha belegondolok.
Talán a kis zöldikén kívűl lennének mások is.
Majd holnap megpróbálok egy kicsit lépni, de csak egy kicsit.

***

Este lévén kicsit kinéztem az udvara, hogy ne csak abban a koszfészekben töltsem a napjaimat. Meleg volt kint az idő, ahhoz képest, hogy már rég lement a nap.

Nagyot sóhajtva ültem le az ajtó elé, majd az eget kezdtem el pásztázni. Most is simán kint tudnék aludni vagy csak a csillagokat nézni, de a kocsi dudája félbeszakít tevékenységemben. Apám parkolt fel éppen a garázshoz.

Amint kiszállt intve köszönt nekem, majd az aktatáskájával elindult felém.

- Szia Katsuki, jobban vagy már? - borzolta össza szőke tincseimet, mire puffogva húzodtam arrébb. Erről a szokásomról se tudok leszokni.

- Már igen.

- Örülök neki. Nem csatlakozol hozzám. Hoztam egy kis sört, hogy ki tudj te is kapcsolódni. Persze közben tudnánk a meccset nézni. - csörgette meg a másik kezében lévő szatyrot, mire elmosolyodva mentem utána.

- Anya meg ne tudja. - tudjátok nem nagyon szereti, ha alkohol van a kezemben, ezért mindig is leüvöltötte a fejemet. De minden héten, ha úgy adja az ég, akkor a focimeccset nézve apámmal mindig megengedi nekem. Persze titokban. Amiről nem tud, az nem fog fájni.

- Eddig se tudta meg, akkor most se fogja. - kacsintott rám, majd a kanapéra ülve kezdtünk neki az apa-fia programunknak.

Itt is lenne a rész...
Remélem tetszett nektek :)
Most egy kicsit unalmas résszel jöttem, de majd csak később indulnak meg a szálak. ;)

A helyesírási hibákért sorry ^^'

Pusszancs nektek babók <3