A szerelem határai [Bakudeku ff. - Befejezett✅]

18.fejezet

Elválva ajkaitól néztem bele zöld íriszeibe, amik a meglepettségtől különösebben csillogtak. Tudom, egy kicsit hirtelen volt az egész, de nem bírtam ellenállni. Nem akartam, hogy ez a pár percnyi romantikus helyzet egy perc alatt elillanjon, és én ki akartam ezt használni. Az érzéseim felé nem voltak hiábavalóak. Többet és többet akartam belőle, hogy csak az enyém lehessen. És én meg is akarom szerezni magamnak. 

- Katsuki... ez... - nem hagytam befejezni még csak a mondatát sem. Újból neki estem párnácskáinak, ahol egyből egy kellemes sóhaj szabadult fel. 
Kezeit rögtön nyakam köré rakta; ajkaival szinte falta az enyémeket. Az adrenalin egyre jobban átveszi a testem felett az irányítást, éppen ezért nem gondolkozva döntöm hátra a kanapén. Egy kezemmel az oldalát fogom, míg a másikkal feje mellett támasztom meg. Hihetetlen érzés, ahogy most vele lehetek. Akarom magamnak ezt a csodát...

A csengő hangja hirtelen szólal fel a nappaliban, és ennek köszönhetően majdnem leszambáztam az ülőhelyről. Deku csak értetlenül nézet rám, én meg csak vállat vonva álltam fel és indultam meg a bejárati ajtó felé.

Kinézve a kis résen majdnem elnevettem magamat, majd a zárra téve kezemet elfordítottam, hogy beengedjem a vendégeket.
Nagy zajjal jöttek be, ami persze már megszokás lesz náluk.

- Ti mit kerestek itt? - kérdeztem meg, hisz nem rémlik, hogy szóltam volna nekik.

- Gondoltuk elnézünk már hozzád is. - rántott vállat Denki, majd mind a három fiú elindult a nappaliba. Sóhajtva követem őket befelé, de már a felénel meg kellett állni a folyosón. Kirishimáék lefagyva nézték Midoriyát, ahogy a konyhában készíti a reggelit. Gondolom a fiúknak is. A számra rakva a kezemet tartottam vissza nevetésemet, majd átsasszézva köztük ültem le a kanapéra.

- Ha végig csak állni akartok, nekem úgy is jó. - szóltam rájuk, mire megemberelve magukat ültek le az ülőhelyekre.

- Ki ez a srác? - kérdezte egyből Kirishima, mire vigyorogva fordultam Midoriya felé. Mintha érezte volna hogy nézem, felém fordult, majd apró mosolyt küldve fordult vissza is.

- Csak az egyik barátom, akit előttetek ismertem meg. A bulira is őt vittem magammal.

- Rémlik valami....- gondolkozik el, mire csettintve egyet nevetni kezdett - Midoriya a neve, nem?

- Eltaláltad. - mosolyodtam el, majd a dohányzó asztalra néztem, ahogy Deku hozza a szendvicseket. A nyálamat csorgatva hajoltam el egyért, majd jóízűen beleharapva kezdtem el enni.

- Ez nagyon finom! - szólalt fel Sero is, mire mindenki nevetve helyeselt a feltevésére. Tényleg nagyon jó ízűk volt.

- És mondd csak Bakugou, - nézet rám sejtelmesen a vörös, majd jó ízűen beleharapott a szendvicsbe - hogy is találkoztatok ti ketten? - mutat ránk, mire enyhe pír szaladt fel az arcomra. Ez annyira ciki...

- Hát... - kezdtem volna bele, de egyesek a szavamba vágtak.

- A boltunkban talákoztunk először. A rágcsálnivalóknál volt, mikor odamentem megkérdezni, hogy segíthetek valamiben. Erre a teljes soron lévő chipset leborította ijedtében. Nagyon vicces volt az arca... - kuncogott fel Midoriya, miközben mesélte az első találkozásunkat. Ennél rosszabb már nem is történhetne velem. De persze a sorsnak mindig ki kell kezdenie velem.

A fiúk egy ideig teljesen jól bírták, de a végén olyan nevetésbe kezdtek, hogy Kaminari a fotelen ülve hátraesett. Ezt később meg kell kérdeznem, hogy a bánatba hozta össze.

- Hát, sajna Bakubroról ezt simán el tudom képzelni! - törli le közben könnyeit Kirishima, de egy percre se hagyná abba a röhögést.

- Jó, jó. Igen felfogtuk, hogy mennyire egy szerencsétlen nyomorult vagyok. De ez már túlzás. - néztem rájuk idegesen, mire Denki előbújva a kanapé mögül elkezdett gondolkozni.

- Baszus! Ha ott lettem volna, most az iskolában igazi sztár lennél... - kezdett motyogni, de mikor észrevette fejemet inkább befogta a száját.

- Ha tényleg kint lett volna, autogrammot kértem volna. - kontrázott rá a vörös, ami már betette nálam a biztosítékot. Felállva beálltam eléjük, és a legijesztőbb arcommal jutalmaztam meg őket.

- Ha tényleg kint lett volna, felkerestelek volna titeket, és addig vertelek volna, amíg le nem szeded a netről. - vigyorogva ropogtattam meg ujjaimat, mire a három fiú ijedten bújt Deku mögé.

- Hogy tudtál vele összebarátkozni? Ijesztő! - súgta Sero a zöldike fülébe, mire mosolyogva fordult feléjük.

- Mert tudom, hogy valójában nem ilyen a természete. Csak ki kell ismerni. - mosolygott rájuk, mire a fiúk zavartan kezdtek bólogatni. Még egy pont, hogy jobban belé szerettem.

Délután 4 körül el is mentek, amit egy cseppet se bántam. Sokat beszélgettünk és piszkáltuk a másikat kisebb hülyeségek miatt, de teljesen elvoltunk. Jobban megismertem őket, és én is elmondtam nekik mindent magamról. De teljesen mindent. Nem akarom, hogy mindenféle titok legyen köztünk.

- Minden rendben? - foglalt mellettem helyet Midoriya, majd fejemet kezdte el simogatni. Lassan elmosolyodva néztem fel rá, belesimulva tenyerébe, ami eközben az arcomra csúszott.

- Semmi, csak örülök, hogy többet tudnak rólam. - sóhajtottam fel - Már csak egy valami van hátra...

- Még pedig? - nézet rám furcsán, mire aprót felkuncogva döntöttem hátra, megpöckölve orrát.

- Hogy megtudják, milyen egy csodálatos barátom van. - pusziltam orra hegyére, mire egész arca piros lett.

- B-Baka....ne hozz zavarba.... - próbálta takargatni arcát, mire felnevetve ültem vissza. Még többször szeretném látni ezt a gyenge oldalát. És ki is fogom belőle hozni...

Na, itt is lennék a következő résszel :)
Remélem tetszett nektek ;)
Puszancs mindenkinek babók <3
Jó estét/reggelt! <3