A szerelem határai [Bakudeku ff. - Befejezett✅]

28.fejezet

A orvos átnézte Deku sebeit és amik át voltak ázva, ki is cserélte. Kissé szomorúan figyeltem a többi vágás nyomott testén, és úgy éreztem, hogy én tehettek az egészről. Ha hamarabb ott lettem volna és támogatom, akkor ez az egész nem történik meg. Nem kellene ezekben a szörnyűségekben élnie. De ha legalább beszélt volna róluk, akkor biztos, hogy tehettünk volna érte valamit.

- A sebei lassan, de szépen kezdenek gyógyulni. Az állapota stabil, szóval minden rendben lesz vele. A kérdés már csak az lesz, hogy mikor is fog felkelni. - sóhajt fel, majd elköszönve kimegy a teremből. Én pedig ott maradtam szinte remények nélkül. Mi lesz, ha mégse fog tudni felkelni? Ha soha többé nem fogom hallani a hangját? Túlságosan megszerettem és nem akarom, hogy bármi baja essen ezek után.

Az ágya melletti székre ülve figyeltem, ahogy kissé szaporán vette a levegőt, mégis békésen aludt a párnák között. Arca nyugodt volt, szinte semmi ránc nem volt sima bőrén, már vehetjük annak, hogy túl tökéletes is volt. Kezemet a teste mellett fekvő csuklójára fontam, majd elkezdtem az ujjaival játszani. Puha bőre helyett itt érdes és sebes volt, gondolom attól, hogy szabadulni akart attól a mocsoktól. Már csak rá emlékezni is felmegy bennem a pumpa, hisz minden miatta történt. Ő tartotta terrorban egész életében; ő miatta lett most az, aki. A többiek az ajtóban állva figyeltek, és gondolom arra a döntésre jutottak, hogy nem akarnak zavarni. Halkan elköszöntek, majd az ajtót bezárva hagytak végre magunkra minket. Végre újra kettesben lehettek vele, bár nem úgy, ahogy azt én valójában szerettem volna. Látni akarom a mosolyát, ahogy nevetve a nyakamba ugrik. Érezni akarom az ajkait, ahogy az enyémeken táncolnak. Figyelni akarom, ahogy az ágyon fekve olvassa az egyik könyvemet, közben a lábait felváltva emelgeti felfelé. Hiányoznak tőle ezek a gesztusok. Gyengén a kezeire szorítottam, majd enyhén könnyes szemekkel ismét nyugodt arcára pillantottam.

- Remélem hamar fel fogsz kelni, mert még rengeteg dolgot szeretnék megbeszélni veled. Ha azt hiszed, hogy még mindig haragszom rád, akkor igazad van. Ideges vagyok, hogy miért nem mondtál el semmit magadról. Én bíztam benned, elmondtam magamról mindent, és ezzel nem is támadni akarlak. Csak szeretném, hogy tud itt leszek veled, amíg fel nem kelsz. Támogatni foglak innen, még ha nem is fogól hallani. Mindig mesélni fogok valamit, így készülj fel, hogy egy könnyen nem szabadulsz tőlem. - nevetek fel halkan, majd óvatosan a csuklójára nyomtam egy puszit. Ma még el kell mennem a vizsgálatokra, hogy a golyó okozta seb begyógyult-e már rendesen. Persze ezek után találkoznom kellett a szüleimmel, és ne is beszéljünk róla, hogy milyen hangzavar töltötte be a kórház folyosóit az én és anyám hangja miatt. Ezek amúgy is mindennaposak szoktak lenni, de anya mégis sírva ölelt magához, hogy nem esett nagyobb bajom. Hatalmas kockázatot vállaltam azzal, hogy ki kellett mennem a napra. De a szerelem elvakítja az embert, ha a másik félről van szó, és egy cseppet sem bántam, hogy ezt kellett tennem érte.

A napok csak egyre jobban teltek, én pedig kezdtem magam unni abban a fekete szobában. Amit Midoriyának ígértem, minden nap meséltem neki, hogy az adott napokon mi történt velem, vagy csak úgy random dolgokról szoktam beszélni. A többiek is sokszor látogatnak minket, és mindig hoznak valami kis apróságot, amivel eltudjuk mulatni az időt. Legutóbb hoztak kártyát és az ebédlőben leültünk egy kártyapartit csapni vagy hozták a laptopot és valami filmet kezdtünk el nézni. És ezekben a percekben örültem, hogy ilyen barátokra tudtam szert tenni. Segítettek a mentésben és mégis megsérültek, persze nem annyira, mint mondjuk én. Mára már inkább egy rossz kalandnak vagy pranknek fogom fel az egészet, pedig ott van bennem, hogy simán meg is halhattam volna a helyszínen. De Ő érte úgy érzem, hogy bármire képes lennék.

Hát, itt is lenne a rész :) Remélem tetszett nektek és mindenkinek jó reggelt/estét (már aki, ki-mikor fogja olvasni ;) ) Puszancs nektek babók <3