A szerelem határai [Bakudeku ff. - Befejezett✅]

Epilógus

/ 7 évvel később /

- Oi, Deku! Igyekezz már! - kiabálok fel neki az emeletre kissé türelmetlenül, mivel eléggé sürgetett minket az idő, hisz késésben voltunk. - Kirishimáék már kint várnak minket!

- Rögtön megyek, ne türelmetlenkedj! - kiabál rám a lépcső tetejéről, majd mit sem törődve velem visszament a szobába készülődni. Az idegeim már így is pattanásig vannak feszítve, nem kellene még agykárosodást szenvednem a buli előtt. - Kész vagyok! - fut le mellém a lépcsőre teljes harci díszben, de a nyakkendője olyan hülyén volt megkötve, hogy kezdenem kellett vele valamit. Szemeit forgatva kaptam gallérja után, majd felrántva bontottam ki az anyagot és kötöttem meg rendesen. - Egyedül is meg tudtam csinálni. - morran rám kissé hangosan, mire fél szemöldököm az egekig szaladt és nevetve engedtem el.

- Még mindig nagyon bénán tudsz nyakkendőt kötni. - sóhajtottam fel direkt hangosan, mire felfújva arcát megsértődve ült le a nappaliban lévő székre és a lakkcipőt húzta magára.

- A diploma osztó óta nem kellett nyakkendőt felvennem, szóval nem igazán voltak alkalmak, hogy rendesen megtanuljam.

- Miért nem szóltál nekem és segítettem volna. - léptem a bejárati ajtó mellett lévő tükörhöz, majd megigazítva vagy századjára magamat vártam be az ajtó mellett. - Tudod, hogy szinte minden nap nyakkendő van rajtam a munka miatt és kész csoda, hogy elengedtek szünetre.

- Hát, ha a férjem ügyvéd, akkor ezzel nem tudok mit tenni. - lépett mellém, közben magára kapta a zakóját. - Egyébként is, a munka beosztásunk elég rossz, hisz én nappal dolgozok, te meg délutános műszakban vagy. Kész csoda, hogy így is látlak néha, ha csak pár órára is.

- Tudom, hogy nehéz. De megpróbálok, majd többet itthon lenni, ha lehet. Neked is ott van anyukád vállalkozása és ott kell besegítened. - mosolyodtam el lágyan, majd leakasztottam az esernyőt a fogasról és a kezembe kapva nyúltam a kilincsért. - De ezt később beszéljük meg, mert már tényleg késünk. Kaminari ki fog akadni, ha lekéssük az esküvőjét. - nyitottam ki a lakás ajtaját, majd az esernyőt kinyitva a fejem elé emeltem, de nem azért, mert esett. Hanem nem akartam, hogy a nap bezavarjon.

- Tényleg elhúztam én is az időt. - nevet fel zavartan, majd gyorsan kulcsra zárva a lakást lépett mellém és karolt bele kezembe. - De most már tényleg menjünk. - sietve ültünk be Kirishima kocsijába és egyből veszekedni kezdtem vele, hogy mi a fészkes fene miatt tököltünk ennyit. Ebből persze egy kisebb vita alakult ki, úgy hogy gyorsan leintve indultunk el a templomba. Amint odaértünk alig volt hely, hogy letudjunk parkolni, így kénytelennek voltunk egy fél utcával arrébb parkolni, majd futva estünk be az ajtón, amint beértünk. Gyorsan egyből felsétáltam a pap mellé, hisz a sárga hajú fiú engem kért meg, mint tanút, hogy mellette legyek. Izuku pedig a gyűrűket tartotta mögöttem, szóval épp elég időnk maradt a ceremóniáig.

- Ez emlékeztet a mi esküvőnkre. - suttogtam hátra, mire mosolyogva néztem újra szét. Gyengéden hátra engedtem a kezemet, majd szabad kezét összekulcsolva sajátommal és kicsit rászorítottam.

- Ha lehetne, újra megtenném, hogy hozzád menjek. - hajolt előrébb fülemhez, mire szexin fél vigyorra húzva ajkaimat hátra pillantottam, majd egy gyengéd csókot nyomottam ajkaira.

- Ha kell, akkor többször kérem meg a kezedet. - erre a kijelentésemre csak halkan felnevetett, majd pár pillanat múlva megszólaltak az orgonák. A lila hajú férfi gyorsan felállt a másik oldalra, majd kedvesen felénk biccentett köszönés gyanánt. Pár pillanat múlva kinyílt a nagy ajtó, és Kaminari lépett be rajta apja kezeit fogva. A fehér öltözék eléggé kiemelte alakját, főleg szinte már világítóan sárga haját. Egy kisebb virágcsokrot szorongatott a kezében, közben szemeit egy percre se vette le a fiúról. Mosolyogva néztem végig, ahogy elbúcsúzik apjától, majd fellépve a kisebb lépcsőn leendő férje elé állt, közben rám mosolyogva köszönte meg halkan. Csak kacsintva egyet fordultunk a pap felé, aki közben elkezdte mondani az imát, majd később a fogadalmakat kérte. Általában nem szoktam elérzékenyülni ilyen szarok miatt, de ahogy egy legjobb barátomat nézem, aki ugyanolyan boldog lesz, mint és Dekuval, önkénytelenül is sírni kezdtem. Persze Kirishima és Sero jött nevettek rajtam, de próbáltam figyelmen kívül hagyni őket és titokban letörölni a cseppeket arcomról. De persze Deku erre felfigyelt, majd az orrom előtt lengetve egy zsebkendőt vettem el tőle, majd mormogva megköszönve törölgettem a szememet. Pár perc múlva a pap már a gyűrűket kérte, mire Izuku mellőlem ellépve lépett a két fiú közé, majd mosolyogva nyújtotta az aranykarikákat. Amint felhúzták ujjukra az ékszereket a fehér ruhás öreg férfi kimondta az utolsó mondatot, majd az ifjú pár megcsókolta egymást. A két idióta lent fütyülni kezdet hangosan, mire a tömeg csak kedvesen tapsolva figyelte a két férfit.

Amint a templomban végeztünk egyből a kibérelt étterembe mentünk a kocsikkal, ahol éljenezve fogadtuk az új párt. A virágszirmok repültek mindenfelé, a konfettik hangos pukkanással szálltak a levegőben. Kaminariék mindenkinek köszönetet mondtak, majd amint mellénk ért, szorosan átkarolta a hármasunkat.

- Örülök, hogy itt vagytok velem. - szipogva nézet a szemünkbe, mire a két marha csak vállba veregetve ölelgette.

- Ez a te napod, élvezd ki. - mosolyodtam el, mire bólintva nézet Seroékra.

- A pia asztalhoz! - kiabált fel hangosan Denki, mire szememet forgatva figyeltem, ahogy mindenféle piát összeöntve húzzák le egyből. Ezek se mennek tisztán haza.

- Úgy tűnik, hogy a buli későbbre durvább lesz már. - dőlt a vállamnak később Deku, közben a kezembe nyomott egy rózsaszín színű koktélt.

- Megpróbálok nem sokat inni, ha már Eijirou helyet én fogok vezetni. - sóhajtottam fel, mire szerelmem nevetve húzta le az italt, majd a kezemért nyúlva kezdett húzni a táncparkettre. Gyorsan én is megittam, majd vigyorogva fogtam derekára és a lassú zenére dülöngélve kezdtünk el táncolni. Deku fejét a vállamra döntve bújt hozzám, mire homlokára adva egy puszit táncoltunk tovább. Imádom azokat a pillanatokat, amiket csak ketten töltünk el, mert végre már 2 éve díszíti ujjainkat az arany karikák, amik az örök szerelmünket jelképezi. Lehet nem indult mindkettőnknek az élete, hisz bármilyen szempontból nézve sérültek vagyunk. Rossz családi viszályok; egy életet tönkre tevő betegség, mégis megtaláltuk magunk mellett az az életet, amit már határok nélkül tudunk élni. És ez többet jelent nekem mindennél.

Vége

Hosszabbra sikerült, de teljesen meg vagyok elégedve most ezzel a résszel :) Köszönöm mindenkinek, akik valamilyen formában támogattak. Akár kedves szavakkal vagy csillagokkal. Köszönöm, hogy olvastátok és velem voltatok :D Amint valamilyen formában tudom jelezni az újabb könyveket, ide is ki fogom rakni. Puszancs nektek babók <3 <3