A szerelem határai [Bakudeku ff. - Befejezett✅]

19.fejezet

Estére egy filmezést terveztem be, hogy könnyebben menjen majd mindkettőnknek az alvás és kellően lefárasszuk magunkat, ha már a srácoknak nem sikerült az idióta vicceikkel. 
Anyámék is hamarabb értek haza a kelleténél, de egyáltalán nem zavart. Sokat beszélgettek Dekuval, és persze jobban meg is ismerték. Örültem, hogy a szüleim támogatják őt, és engedik, hogy itt maradjon.

- Kacchan, vigy... - annyira elbambultam a végén, hogy a kezemben lévő popcornos tálat majdnem elejtettem, ahogy neki mentem az ajtófélfának. Egy kicsit elcentiztem az érkezést.

- Baszki... - morogva kaptam a homlokomhoz, amit letettem a tálat az asztalra. Azért elég nagy koppanás volt és enyhén fáj is.

- Nagyon beütötted? - ugrik hirtelen elém Deku, majd az enyhén piros foltot kezdi nézni a fejemen. Kicsit zavarba is jövök, hogy ilyen közel van hozzám, de... egyben tetszik is. Lassan a jobb karomat felé emelve érintem meg a derekát, majd óvatosan a póló alá nyúlok. Érzem, hogy megremeg alattam, majd ujjaival a hajamat kezdi birizgálni. Egyik percről a másikra lett fülledt köztünk a levegő, és még a fejemet is elfelejtettem egy pillanatra. Kezemet egyre fentebb vezetve simultam hozzá, amig elnem értem a mellbimbóját. Érintésemre egy halk sóhaj szaladt ki a száján, lehelete a nyakamat csiklandozta. Közelebb hajolva ajkaimmal homlokára hintettem egy csókot, majd karomat kihúzva távolodtam el tőle. Nem akarom elsietetni még. Hagyni akarom, hogy a kapcsoltunk jobban elmélyüljön. Hogy jobban bízunk és higgyünk a másikban.

Elmélkedésemből felpillanatva elég durcás képet vágott, majd kezeit a mellkasára kulcsolva fordult el tőlem.

- Gonosz vagy. - mondta, hátra se pillantva rám. Na, szép. Most én vagyok a bunkó paraszt.
Sóhajtva lépkedtem közel hozzá, majd hátulról átölelve derekát bújtam hozzá. Fejemet a nyakába fúrva vártam, hogy erre mit is fog lépni. De mily meglepő, nem taszított el magától. Egyik kezét az enyémekre rakta, míg a másikkal hátranyúlva átkarolta a nyakamat.

- És még én vagyok a gonosz... - motyogtam kuncogva a nyakára, majd egy pille könnyű csókot nyomtam a bőrfelületre.

- De te kezdted! - felháborodva nézet hátra, és még meg is csapta a fejemet.

- Ez azért van, mert ellenállhtatlan vagy... és nehéz ilyenkor visszafognom magam, hogy... ne vessem rád magam... - egyre több és több csókot adtam a nyakára, ami most kivételesen egy nyögést eredményezet ki belőle.

- Akkor hagyd abba és filmezünk... - szólalt meg nagy nehezen, majd most véglegesen elengedve léptem a Tv elé, és egy gombnyomással elindítottam a filmet. A popcornos tállal a kezemben ugrottam bele az ágyba, majd a mellettem lévő helyet megpaskolva vártam, hogy Midoriya is mellém üljön. Kis habozás után, de inkább úgy döntött, hogy a lábaim közé mászva; hátát a mellkasomnak döntve nézi a filmet. Mondjuk így még sokkal kényelmesebbnek is mondanám. Lehet többször kellene beiktatni a filmezéseket...

***

Reggel alig kaptam levegőt, hisz valami bazi nehéz volt az egész testemen. Nyöszörögve kinyitottam a szememet, és amit elsőnek pillantottam meg, az a zöld hajkorona volt.
R

eggel ilyen kómás fejjel nem tudtam, hogy mégis mi a tököm van rajtam, de egyik pillanatról a másikra ugrik be a tegnap esti filmezés. Mosoly szaladt fel az arcomra, majd jobban magamhoz ölelve fordítottam a másik oldalamra, hogy azért még kapjak levegőt.

Nyöszörögve fordult el tőlem, így könnyűszerrel ki tudtam mászni. Nyújtózkodva egyet indultam meg a fürdő felé, de ebben megakadályozott Deku telefonjának a csörgése. Gyors léptekkel indultam meg, majd a komódról felkapva futottam be a fürdőbe. Halkan becsukva az ajtót néztem a mobilra, amely jelezte, hogy üzenete érkezett. Tudom, hogy nem illik belenézni más dolgába, de ez nem állapot ami vele történik.

A telefonját felnyitva mentem rá az appra, majd az üzenetet megnyitva kezdtem el olvasni.

Ismeretlen szám
Na, ide figyelj te szaros kölyök! Nem tudom hol vagy, vagy kinél csövelsz, de 24 órát kapsz, hogy haza húzd a segged! Különben az anyádnak fog bántódása esni. És gondolom ezt nem akarod! Ha bárkinek meg mered mutatni az üzenetet, vagy segítséget mersz hívni, véged van!!!

A kezemet ökölbe szorítva olvastam végig a sorokat, és nem tudom miért, - lehet a hirtelen düh miatt; vagy mert félek, hogy baja esik - csaptam ki a fürdőszoba ajtaját és egyenesen Deku felé mentem. Nem érdekelt, hogy aludt. Nem érdekelt, hogy nem akar a múltjáról beszélni. Tudni akarom, hogy mégis mi a franc folyik a családja között. Tudni akarom, honnan szerzi a sebeket.

A takarót szinte letépve róla másztam felé. A hirtelen tettemtől persze megijedt, így karjait maga elé húzva nézet a szemembe.

- Kacchan, mi... - nem hagytam szóhoz jutni, hisz egyből az arcába nyomtam a telefont.

- Ő az?! Ő az, aki zaklat téged?! - szinte ordítva tettem fel a kérdéseket, pedig nem is rá voltam ideges. Nem rajta akartam levezetni a bennem hirtelen felinduló feszültséget. De nem tudtam megállni, mert hát... ilyen a természetem...

- És neked ki engedte meg, hogy a telefonomba néz bele?! Semmi közöd az életemhez!!! - kiabált vissza rám, majd a mobilját kikapva a kezemből mászott ki alólam.

- Még hogy semmi közöm sincs?! A barátod vagyok!!! - böktem magamra, miközben a fiú rám se hederítve kezdett neki öltözködni.

- Ó, igen?! Én úgy tudom, hogy a barátok nem kutakodnak a másik dolgai után!!! - dobta nekem a pólóját, amit még este adta neki, hogy aludjon benne.

- Csak segíteni akarok neked!! Miért nem hagyod, hogy törődjek és óvjalak téged?! - hajítottam le a pólót a földre; idegesen meredve a nekem háttal álló fiúra. Keserű nevetése viszhangzott a szobában, majd gúnyos mosollyal mutatott rám.

- Pont te?! Aki az egész életét ebben a házban tölti, mit egy depresziós marha?! Te, aki semmit sem tud a szerelemről, és hirtelen megy heteróból buziba?! Azt hiszed neked volt eddig a legnehezebb az életed?! Vannak rajtad sokkal rosszabb sorsúak is, de te itt játszod a sebesült idiótát!! És mi az, hogy szerelem? Én sosem szerettelek, csak kihasználtalak, hogy legyen kinél töltenem az éjszakákat! És nem te vagy az első!! NEM JELENTESZ NEKEM SEMMIT!!! - úgy köpte felém a szavakat, mintha szükséges lett volna. És ebben a pillanatban azt éreztem, hogy belülről darabokra törtem.

- Hazudsz... - motyogtam magam elé, miközben próbáltam közelebb jutni hozzá, de ő csak elhátrált előlem.

- Fogd fel, hogy ez az igazság! Sosem jelentettél nekem semmit... - halkan mondta a végét, majd a táskáját felkapva hagyta volna itt a szobát. A hátizsákba nyúlva vett elő egy borítékot, majd felém dobva fordult is vissza. - Ezt azért, mert itt maradhattam. - majd semmi egyéb nélkül elhagyta a lakást.

Azok a boldog napok, amiket vele töltöttem csak hazugság volt? Csak megjátszotta magát? És én hittem benne...

A földre rogyva hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak és hangos zokogásba kezdve ütöttem a padlót. A borítékot messze hajítva hagytam a francba. Ennyit a boldog életemről....

De nem is sejtettem, hogy az a fiú, akivel ezt a pár napot töltöttem, az ajtónk előtt sírva kuporodott össze, és a szavak, amiket felém vágott nem voltak igaziak. Csak óvni próbált a be következő bajok elől....

Elég nagy késéssel, de meghoztam ennek a könyvnek is a folytiját :)
Remélem azért élvezhetőre sikerült megírni. ^^'
Kellemes szünetet mindenkinek és puszancs babók <3