A szerelem határai [Bakudeku ff. - Befejezett✅]

27.fejezet

- Hé, Bakugou! Kelj fel! - kezdte valaki rázogatni a vállaimat, mire morogva kinyitottam a szemeimet. A három idióta állt az ágy mellett és mosolyogva mértek végig.

- Örülök, hogy jól vagy bro. - ölelt át féloldalasan Kirishima, mire a többiek bólogatva értettek egyet. - Hogy érzed magad? Fáj valamid? Mégis mikor keltél fel? - bombázott le a kérdéseivel, mire kezemet felemelve csitítottam el, majd Deku felé böktem. Zavartan elmosolyodott, majd felállva követtem őket a folyosóra. Kissé fájt a mellkasom, de ennyit azért csak kibírok. Kiérve a falnak dőltem, majd a földet nézve tettem keresztbe a karjaimat mellkasom előtt.

- Mióta vagytok itt? - sóhajtottam fel, oldalasan felpillantva pedig őket figyeltem.

- Hát mivel három napot végig aludtál, gondoltuk, hogy naponta bejövünk megnézni titeket. Bár arra nem igen számítottam, hogy fel is fogól kelni a napokban. Hogy van a sérülésed? - mutatott mellkasomra, mire az említett helyhez érintve ujjaimat néztem meg a kötött sebet.

- Meg leszek, nincs semmi bajom. Volt már sokkal rosszabb is ennél, ez csak piskóta volt. - legyintettem, mire keserűen elmosolyodott, majd a szemben lévő padra ülve dőlt hátra. - Mi lett azzal a férfival?

- A rendőrök elkapták, és állítólag ma kezdik meg a tárgyalást. Ha jó esélyünk van, akkor sokkal több évet fog kapni. Én ebben reménykedem. - nézte a plafont, majd leült mellé Sero, Kaminari a mellettem lévő falon lecsúszva a földre ült.

- Ott voltam a közeledben, és nem voltam képes tenni semmit. A szemem láttára lőtt le, én pedig végignéztem. Semmire sem vagyok jó. - motyogta a kezébe a mellettem ülő, miközben a térdeit felhúzta, és a kezeit rárakta. Sóhajtva guggoltam le mellé lassan, majd a vállát megfogva vártam, hogy rám nézzen.

- Ő ellene nem is tehettél volna semmit. Túl erős lett volna a számodra, és senki sem számított rá, hogy fegyverrel fog felénk közeledni. Ti nektek legalább nem esett semmi bajotok. - mosolyodtam el, mire a fiú szemébe könnyek gyűltek és a földet kezdte nézni.

- De te és Midoriya súlyosan megsérültettek. Bele is halhattatok volna ebbe az egészbe. Tényleg tehetetlenek érzem magam. - suttogta meg-megremegő hangon, majd szemeimet forgatva borzoltam össze a haját.

- De én akkor is boldog vagyok, hogy nem eset semmi bajotok. Még ha én is sérültem meg, nekem tök mindegy, hisz a betegségem miatt is  veszélyben vagyok. Egy golyó a testemben nem oszt, nem szorozz. - rántottam vállat, mire fintorogva rám vigyorgott.

- Nem tudom, most hatódjak meg vagy egyszerűen egy idiótának nézzelek? - kezdett el kuncogni, mire egy apró mosolyt megejtve néztem Kiriékra, kik csak vigyorogva nézték végig a jelenetet.

- Midoriya mikor fog meggyógyulni? - kérdezte Sero, mire a fejemet rázva nem tudtam választ adni neki.

- Lehet, hogy a sérülései miatt van mind ez. Azért nézzünk szembe vele. Nem a legjobb állapotban találtam rá a kamrában, úgy hogy csoda, ha fel fog kelni egyáltalán. - elkeseredve néztem a kezeimet, majd ökölbe szorítva néztem a csempéket. - Miért kellett neki ezeket átélnie? Miért nem szólt hamarabb? Talán tudtunk volna rajta segíteni! - kezdtek el potyogni a könnyeim, majd kezeimmel próbáltam őket letörölni, de egyre jobban csak jöttek és jöttek. A fiúk nem mondtak semmit, csak némán, lehajtott fejjel nézték a csempét. Ez kellett nekem, hogy kiadjak magamból mindent. Pár erre jövő orvos végig nézet rajtunk, de per pillanat leszarom, hogy mit gondolnak rólunk.

- Kezd egyre jobban hiányozni....  - suttogtam könnyek között, mire a minket ápoló orvos jött felénk, és nem éppen bizalom gerjesztő arccal. Sóhajtva néztem a szemeibe, de csak fejcsóválva ment be a szobánkba. Remélem minden rendben lesz vele. Újra azt a boldog mosolyt akarom látni....

Kicsit késéssel, de meghoztam a következő részt ^^' Sajnálom, hogy ennyit kellett várni... :(  Igyekszem hozni :) Puszancs nektek babók <3 <3 <3