Tisztalelkű sorozat - Lelkek találkozása (Harry Potter fanfiction) (Befejezett)

22. fejezet

Már a január végéhez közeledtek. A feladatok egyre sűrűsödtek, és Sarah szinte alig látta a barátait. Hermionéval még csak-csak találkozott, de Ront és Harryt csak elvétve látta az órákon kívül. Mindenesetre nem kerülte el a lány figyelmét, hogy Harry egyre inkább magába fordul és sokszor egyedüli társa csupán a bájitalkönyve volt. A boszorka el nem tudta képzelni, hogy mi változott meg a fiúban, amiért az ennyire megkedvelte ezt a tantárgyat. Az órákon is javult a teljesítménye, amit Piton is észrevett, de neki sem volt fogalma arról, hogy mi lelhette Harryt. Sarah akárhányszor szerette volna kölcsönkérni a könyvet, barátja annyiszor elutasította. Ekkor kezdett el ténylegesen gyanakodni.

Szerda volt és ők éppen mágiatörténelmen ültek. Binns professzor ismét a koboldfelkelésekről tartott kiselőadást, amivel amúgy nem is lenne baj, ha a tanár nem olyan unalmasan adná elő. Harry ismét a bájitalkönyvét bújta, míg Ron mellette aludt. Hermione serényen jegyzetelt, míg ő csak kínkeservesen volt képes rávenni magát. Mikor már majdnem ő is elaludt, letette a pennáját és egy pillanatra lehunyta a szemét. Hallgatta a szellem monoton hangját és elképzelte, ahogy ez a hang átvált egy erősebb, de kellemesebb baritonba.

Halk sercegés zavarta meg a képzelgésben. Kinyitotta a szemét és döbbenten tapasztalta, hogy a pennája önálló életre kelt. A penna még egy szót írt, aztán a padra esett. Sarah elképedve vette a kezébe a pergamenjét. Pontosan az állt ott, amit Binns mondott. Újra lehunyta a szemét, próbálta magát elengedni, de a penna többet nem mozdult. A girffendéles csalódottan hagyta el a termet óra végén.

Ahogy a következő órájára haladt, elhaladt néhány mardekáros mellett, akik megvető pillantást vetettek rá.

− Hé, sárvérű! – kiáltott utána Nott, de a lány mintha meg sem hallotta volna. Soha sem vette fel ezeket a piszkálódásokat. Sokkal okosabb és erősebb volt, mintsem ilyen idiótákkal foglalkozzon. – Nem hallottad, sárvérű?! Hozzád beszéltem.

− Bocs, Nott, nem érek rá hülyékkel foglalkozni – szólt vissza Sarah hátra sem fordulva. Már majdnem a folyosó végén volt, mikor a tarkója bizseregni kezdett. Még időben perdült meg, hogy egy pajzsot vonjon maga köré.

Három pálca szegeződött rá, de ő csak állt egy helyben, pálcáját a föld felé fordította. Unott pillantással mérte végig a fiúkat.

− Azt ajánlom, addig tegyétek el a pálcát, ameddig még megtehetitek.

Válaszul Nott gúnyosan felkacagott és átkok hadát küldte Sarah felé. Többen körülöttük felsikítottak. A lányt szinte nem is lehetett látni a sok varázslattól. Azonban Nott arcáról hamar eltűnt a vigyor, mikor meglátta a lányt teljesen sértetlenül álldogálni.

− Befejezted végre? – vonta fel a szemöldökét Sarah. A fiú értetlenül hátrált egy lépést, mire a boszorka arcán ragadozó mosoly tűnt fel. Lassú léptekkel megindult a mardekárosok felé. Mikor már egészen közel ért hozzájuk, felemelte a pálcáját. – Búúú.

Hangjára mindhárman megugrottak, mire a lányból kitört a nevetés. Hamarosan csatlakoztak hozzá a többiek is, akik körülöttük álltak. A mardekárosok megszégyenülten, tehetetlenül álltak egy helyben.

− Tégy egy szívességet, Nott, és legközelebb ne akarj nagyfiúnak tűni, mert nem vagy az – vetette még oda a griffendéles és otthagyta őket. Két folyosót tett meg, mikor ismét megszólalt. – Tényleg egésznap követni fog vagy végre beszélhetünk nyíltan?

Rajta kívül senki nem volt látszólag a folyosón, de szavaira mégis megjelent valaki. Piton a rá jellemző eleganciával lépett elé. Fürkésző pillantással nézett le a nála majd egy fejjel kisebb lányra, mire Sarah keresztbe tett kézzel, felvont szemöldökkel meredt vissza rá.