Tisztalelkű sorozat - Lelkek találkozása (Harry Potter fanfiction) (Befejezett)

24. fejezet

A pince teljesen kihalt volt. Nem csoda, hiszen szinte mindenki a Nagyteremben vacsorázott még. Sarah is csak azért fejezte be hamarabb az evést, mert nem akart későn érkezni Pitonhoz, hátha annak más dolga is akad. És így legalább elkerülheti a kíváncsi tekinteteket.

Befordult a következő folyosóra és már majdnem ott volt a férfi irodájánál, mikor halk vitatkozás ütötte meg a fülét. Visszalépett és a falhoz lapulva lesett ki. Nem akart hallgatózni, de Piton professzor hangja arra késztette, hogy ne szakítsa meg most ezt a beszélgetést, akármiről is legyen szó. Megfordult a fejében, hogy elmegy, és majd később visszajön, hiszen ez nem rá tartozott és nem akart visszaélni a férfi bizalmával. De aztán győzött a kíváncsisága és ott maradt. A fülét hegyezve próbálta megérteni a szavakat.

− Kérlek, Perselus – mondta egy hang könyörgően. Sarah az igazgatóra ismert benne. -, erre nem, mint felettesed, hanem mint barátod kérlek.

A lány értetlenül ráncolta a homlokát, de ekkor Piton szinte sziszegve válaszolt.

− A barátok nem kérik arra egymást, hogy öljék meg a másikat.

A griffendélesnek elkerekedett a szeme és a szája elé kapta a kezét.

− Kérlek, fiam, tudod, hogy már nem sokáig fogom bírni.

− És ezért engem akar terhelni a halálával?! – kérdezte vádlón a férfi. – Arra nem gondolt, hogy Potterrel mi lesz? A fiú még közel sem áll készen az összecsapásra.

− Harry okos és erős fiú, meg fogja találni a módját, hogy nyerjen – felelte teljes meggyőződéssel Dumbledore. A lánynak összeszorult az ökle. Ez az egész számára úgy hangzott, mintha az igazgató el akarna menekülni a felelősség és a további nehézségek elől.

− Hát, persze – vágta rá gúnyosan Piton. – Nem ő fogja megtalálni a megoldást, hanem a körülötte lévők. Majd Granger előhalászik valami ötletet a könyvekből, míg Selleck majd tartja a hátát, hogy ők épségben megmeneküljenek. Mindig ez volt a felállás, igazgató.

A griffendéles lehajtotta a fejét. Nem tagadta, hogy a férfinek részben igaza volt. Harry volt a kiválasztott és ők voltak a parasztok, akiknek az volt a feladata, hogy hozzásegítsék a fiút a győzelemhez. Ő ezt elfogadta. Tudta, hogy mit kell tennie, csak eddig a pillanatig még nem fogta fel teljesen, de most a professzor szavai végre felnyitották a szemét.

− És a te dolgod lesz, Perselus, vigyázni rájuk.

− Mindig is azt tettem, Albus, ha nem vette volna észre. – Piton karba tette a kezét. – Nem fogom megfőzni azt a mérget.

− Akkor beszerzem máshonnan – mondta az igazgató, és mintha csipetnyi düh vegyült volna a hangjával. – Tudod, hogy azért kérlek, mert tisztában vagyok vele, hogy a tieddel nem érhetnek meglepetések – váltott halkabb hangra az idős mágus.

Hosszú csend volt a válasz. Sarah úgy érezte valami megtört benne. Haragudott az igazgatóra, amiért erre kéri Piton professzort, de sajnálta is. Ő volt az utolsó bástyájuk, ha ő is elesik, akkor semmi sem fogja megvédeni a Roxfortot és a diákokat Voldemorttól.

− Megteszem. – Perselus hangja nem volt több suttogásnál. Ha nem lett volna síri csönd így is a folyosón, akkor a lány nem is hallotta volna. De így, ezek a szavak a szívébe hatoltak. Ha eddig azt hitte megtört, akkor most egyenesen elveszett. Közeleg a háború és ő nem elég erős, hogy megvédje a szeretteit.

− Köszönöm.

Lépések zaja közeledett felé, így gyorsan némító bűbájt szórt magára és visszarohant a folyosó elejére. Ott levette magáról és jól halhatóan indult meg visszafelé. Kényszerítette magát, hogy az arcán semmilyen érzelem ne látszódjon.

Mikor összetalálkozott az igazgatóval, még a színészek is megirigyelhették volna a mosolyt, amit felvett. Dumbledore egy pillanatra meghökkenten nézett le rá, de aztán megjelent az öreg nagyapó és ő is elmosolyodott.

− Miss Selleck – köszöntötte. -, mi járatban?

− Piton professzorhoz indultam, uram – mosolygott a lány. – Bájitalon megsérültem és a professzor látni szeretné a sérüléseimet még egyszer.

− Oh, hát, persze – csillant felismerés az igazgató szemében. – Perselus említette, hogy balesett történt az órán. Akkor menjen csak, kisasszony, nem szeretnénk felidegesíteni Perselust, ügye?

− Nem, tényleg nem – rázta a fejét a boszorka, és tovább indult. – Viszontlátásra, Dumbledore professzor.

Amint maga mögött hagyta az igazgatót, arca elkomorult. Egy pillanatra meg kellett állnia és neki kellett támaszkodnia az egyik falnak, hogy kifújhassa a levegőt.

− Magából aztán remek színész lenne – szólalt meg hidegen Piton. Sarah összerezzent a hangjára és felkapta a fejét. A férfi előtte állt és szinte árasztotta magából a hideget. Villámló szemekkel nézett rá, és a lány tudta, lebukott, Piton tudja, hogy hallotta őket.

Felsóhajtott és hátradöntötte a fejét a falnak.

− Bajban vagyok, igaz? – kérdezte csendesen.

− Miért nem megy és kürtöli szét az egész iskolának, hogy mit is hallott? – kérdezte gúnyosan a férfi, és a két kezét megtámasztotta a lány feje mellett a falon. Egészen közel hajolt a másikhoz, hogy a boszorka képes volt elveszni a másik tekintetében.

− Jobban ismerhetne már ahhoz, hogy ilyeneket feltételezzen rólam – lehelte halkan a lány.

− Most már tudja, Miss. Selleck, hogy milyen is vagyok valójában – mondta Piton, és elhúzta a száját. Hangjában keserűség csendült.

− Ne akarja visszahúzni a maszkját, mert nem fog összejönni – fortyant fel hirtelen Sarah, mire Piton meglepetten felhúzta a szemöldökét. – Még az imperius sem lenne elég ahhoz, hogy elítéljem önt, uram. Maga a legjobb ember, akit ismerek, és ezen az sem fog változtatni, hogy most mit akar nekem előadni. Én tisztelem és kedvelem magát, nehogy már pont engem akarjon megtéveszteni! – A végén még egy hitetlenkedő kis kacajt is megeresztett.

Piton megütközve meredt rá egy pillanatig, aztán olyat tett, amire egyikőjük sem volt felkészülve. Átkarolta a lányt és magához húzta. Sarah meglepetten támaszkodott meg a másik mellkasán, orrát betöltötte a férfi arcszeszének és mentának illata. Aztán ellazult és fejét Perselus talárjába fúrta.

A férfi csak arra figyelt fel, hogy a lány egyre jobban szorítja a talárját és megrázkódik a válla. Aztán meghallotta, ahogy halkan szipog egyet, és ekkor jött rá, hogy Sarah sírt. Még szorosabban ölelte magához, és nem bírta ki, hogy ne temesse az arcát a griffendéles hajába.

Ott álltak egymást ölelve valaminek a végén, tudván, hogy hamarosan egy másik világ jön el értük. És abban a világban ők nem biztos, hogy egy oldalon fognak állni.

Perselus nem tudta, hogy mit érez, csak azt tudta, hogy meg akarja védeni a lányt. Először egy apró kis melegséget érzett a lelke mélyén, aztán ez a melegség szétterjedt az egész testében, és mintha egy láthatatlan fonálon keresztül Selleckhez kötötte volna. Egy pillanatra látni vélte, ahogy a fonál körbefonja a lányt és aranylóan felvillant, aztán eltűnt és csak a melegséget hagyta hátra. A férfi lerökönyödve meredt a falra, aztán megadóan lehunyta a szemét. Hát, persze, hogy ő. Ki más lenne, ha nem ez a fiatal nő.

Mélyet sóhajtva tűrte, hogy Sarah kisírja magát, miközben az ő keze akaratlanul is végigsimított a másik hátán. Érezte, ahogy a griffendéles könnyei átáztatják a ruháját, de nem bánta. Fontos volt számára a lány, és ha kell, akár meg is átkozhatja, ha ez segítene neki. Mindent megtenne, hogy a másiknak jó legyen. De talán már csak hónapjai voltak hátra. De ezeket a hónapokat arra fogja használni, hogy a másikat boldognak lássa. Gondoskodni fog arról, hogy a lány túlélje a háborút. Erre megesküszik.